2018. június 14., csütörtök

nyaff

Egyébként minden reggel úgy ébredek, mint akit agyonvertek, és valamelyik nap megállapítottam, hogy 27 percre van szükségem, hogy kikászálódjak az ágyból. Nekem, aki tök jó vagyok a koránkelésben. Nagyon kellene nekem egy masszőr, egy csontkovács, el kellene járnom úszni és jógázni, mert nem érzem jól magam, és szerintem minden a gerincemből indul.

Ma bent aludtam Budapesten, tegnap megint a dobozokból pakoltunk kifelé, előtűnt a romok alól a kanapé meg a fotelek is, le tudunk ülni (eddig csak az ágyra lehetett), szóval látszik már a fény az alagút végén. Tegnap, miután a két lámpafényből mindketten másikra szavaztunk, mondtam a pasimnak, hogy nagyon félek attól, hogy mindkettőnknek megvannak a megkövesedett, hülye kis szokásai, és mi lesz, ha a napi dolgokban nem tudunk majd kompromisszumra jutni - erre ő azt mondta, hogy ugyan már, ne aggódjak, nincsen nála kompromisszumképesebb ember, mindent megoldunk. És én is szeretem ezt gondolni magamról, meg lazák is vagyunk mindketten, de basszus 40 év (és 36 év, ő ilyen kis ficsúr) az 40 év (és 36 év), nem tudom, hogyan fogjuk tudni összeegyeztetni a ritmusunkat, a mindennapjainkat, hol, hogyan fogunk élni. Eléggé bestresszeltem ezen, és aztán rosszul is aludtam, meg hajnalban beindult a buzi villamos is, remélem, azt majd megszokom. 

És akkor ez az idő is... Úgy érzem, elfogyott az energiám. Hazavonatoztam elnyűtten, rosszkedvűen, szarrááztam a bicajon, hazafelé vettem a pékségben mazsolás kalácsot, otthon átöltöztem, csináltam egy nagy mandulatejes kávét, és két órán keresztül ültem a a reggelimmel kanapén, mielőtt bejöttem volna dolgozni. 

Nyűgös vagyok. 


tegnapi napom:)

a pasim mániája a fehér körömlakk, nekem nem tetszik, de aztán kötöttünk kompromisszumot



Ti hogy vagytok?

19 megjegyzés:

  1. Megragadnám a lényeget: ki az az állatka ott a laptop klaviatúráján? :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fú láttam instán is, ő ilyen kopasz jószág? Kicsit para :D. De azért cuki.

      Törlés
    2. ő ilyen, eléggé hátrányos helyzetű esztétikailag:)

      Törlés
    3. viccesen néz ki :))
      nálam mondjuk nagyban rontja a cukiság-faktort a szőr hiánya, de lehet a személyiségével meg tudna győzni.. :D

      Törlés
  2. Szarul. (kérdésedre a válasz) :DD

    VálaszTörlés
  3. Es azert is lehet nehezebb Neked, mert otthon a kutty, a zold fu, a napocska...
    Itt meg a buzi villamos
    En 20 eve nem tudom megszokni a zajat, most lett klimank, biztos jobb lesz
    Pasi meg ❤️

    Sok sikert Nektek!

    VálaszTörlés
  4. Szerintem az ido miatt vagyunk szarul. Napok ota ugy ebredek, mint akin atment egy uthenger. Maskor ugy pattanok ki kora reggel, most meg kb nekem is 27 perc kikaszalodni az agybol. Nincs energiam reggel futni, az esti edzeseken is meg akarok halni. Pedig a mult heten meg energiabomba voltam.

    VálaszTörlés
  5. Velem van a baj, hogyha szerintem ez tök jó, hogy ezen gondolkozol, hogy hogy fogtok együtt létezni és ki szokik meg majd kit és mit? Szerintem ez aww, olyan cukiság <3

    A villamost pedig szerintem meg lehet szokni. Én az első nyaramon 2 vagy 3 napig forgolódtam, utána viszont gond nélkül aludtam a villamos mellett. Akkor nem szoktam tudni aludni csak, amikor a dögmeleg miatt felszínesebben alszom, de most például, amikor normális idő van (értsd, csak 29 éjszaka), simán alszom nyitott ablak mellett, pedig én literally a villamosmegállóban vagyok, úgyhogy a fékezés, ajtózáró sípolás és induló villamos hangja is megvan. Mondjuk tény, hogy elég kontrasztos a te lakásodhoz képest a bármilyen villamos is :(

    VálaszTörlés
  6. Ellenvélemény: szerintem tök jó, hogy sok hétnyi langymeleg, párás fos után végre van egy kis friss levegő. Jó, tegnap én is rommá áztam esernyőstől, amíg 50 m-t megtettem a kocsitól egy épületig, de 2 hetente kellene, hogy legyen egy ilyen lehűlés.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Ilonka! Vasarnap megyunk Zebegenybe kirandulni, meg tudnad irni az altalad javasolt etkezesi helyeket, h hogy talalok rajuk? Foleg a retesesre! Nagyon koszi. pethoann@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zebegény nagyon pici, mindent meg fogtok találni, ha nem, az első szembejövő tudni fogja, h hol a réteses, mert legendás:)

      Törlés
    2. Szuper :). Mar nagyon varom. Remekem, jo ido lesz.

      Törlés
    3. Jo lesz!
      Kiprobaltuk mi is, mindkettot, a kajat is, retest is, nagyon klassz napunk volt
      Jo napot kivanok nektek is!

      Törlés
    4. Koszi a tippeket. Mindent megtalaltunk, a Fustolgoben isteni grillezett gomolyat ettunk, felmentunk a kilatoba, vettunk retest, napoztunk a parton. Nagyon jol ereztuk magunkat. 😀 Ami nagyon tetszett, h keves turista volt, a parton is mintha helyiek lettek volna inkabb.

      Törlés
  8. szerintem most van valami a levegőben, mindenki körülöttem nehezen ébred, meg létezik.. Én is a szokásosnál többször nyomok a szundira, meg minden bajom van.
    A villamost szerintem is meg fogod szokni, én Budakalászon laktam pár évig a HÉV mellett, amikor elköltöztem, egyenesen hiányzott. :)

    VálaszTörlés