2020. március 24., kedd

Bucó, Szetti, Tacsi

Jó pár napja nem mozdultam ki, azon kívül, hogy tegnap reggel egészségügyi séta gyanánt a hóesésben-fagyban elkutyagoltunk a Kolosyra kiflit venni, így tegnap délutánra kicsit elkenődtem. Hogy itt vagyok 6 hónapos terhesen, és nem mehetek sehova. Barni pedig közölte, hogy édesem, neked ez még csak a trial period, merthogy nyáron még erre rájön majd a 40 fok, a szoptatás-mizéria, az ordító kisgyerek meg a nem alvás. Belegondolva teljesen igaza van, de hát nem mondom, hogy felvidított. 

Még mindig sokat dolgozom, vagy ha nem, akkor agyalok rajta, hogy hogy kellene csinálni, sokszor álmomban is online tanítok. Működnek a konferencia hívások, a kölykök támogatóak, és értik, hogy ez nekünk is tanulási időszak, kapjuk tőlük a visszajelzéseket, ami sokat segít. Közben nem annyira van ehhez már kedvem, főleg így, hogy már betegszabin vagyok, én is szeretnék unatkozni, olvasni, hímezni meg nem tudom, mit csinálni.

Sokat főzök, és kicsit izgulok, hogy majd most a karantén miatt fogok (fogunk) meghízni, mert eszünk rendesen, sok édességet, és keveset mozgunk. Ma egész délelőtt óráim voltak, és Barni mondta, hogy akkor rendeljünk ma ebédet, úgyhogy gyorsan kihasználtam, hogy most olyan helyekről is lehet rendelni, mint a Khan, úgyhogy végigkattintgattam az előétel választékukat. Még sosem használtam a Woltot, de nem viccelek, onnantól fogva, hogy rákattintottam a rendelés gombra, pontosan 20 perc alatt itt volt a futár a gőzölgő batyukkal meg tekercsekkel, mindez 500ft pluszért. 

A hajam nagyon hosszú, nagyon úgy tűnik, hogy megnövesztem, mert fogalmam sincs, mikor jutok el fodrászhoz. El kellene mennem cukorterhelésre, de egyrészt nem kapok időpontot, mert ez nem sürgős vizsgálat, oda kellene menni és reménykedni, hogy megesik rajtam a szívük, másrészt kurvára nem akarok egy kórházi váróban ülni 2+ órán keresztül. A fogorvosról meg a védőnőről már nem is beszélve. 

Az esküvőről letettünk, emiatt egy kicsit szomorú vagyok, de nyilván vannak most ennél nagyobb problémáink is. Anyuék nagyon hiányoznak, meg a kutya is. Tényleg, milyen ironikus, hogy nekem pont most lenne időm rájuk, a barátaimra, a csavargásra, a bababoltokra, kozmetikusra, edzésekre, és itthon ülök és digitális feladatokat gyártok meg esszéket javítok. Barni még tök jókedvű, mosogat, mos, takarít, szortíroz meg pakol, míg én dolgozom napközben (isten áldja az OCD-jét), olvas, virtuálisan bandázik a haverjaival, kártyázunk meg filmezünk esténként, no meg nézzük, ahogy a gyerek őrjöng a hasamban, szóval tényleg idilli minden, de tényleg nem tudom, hogyan lehet ezt az ingerszegény környezetet hónapokon keresztül kibírni ép ésszel. 

Ma kínomban letöltöttem néhány Bucó, Szetti, Tacsi képregényt, hogy egy kicsit felviduljak.

24 megjegyzés:

  1. Hát ehhez annyira tudok relatelni, hogy nincsenek szavak. ♥️

    VálaszTörlés
  2. Bocsi hogy megkérdezem, de Barni tényleg OCD-s vagy csak egy rendszerető ember? Tudtommal az OCD egy betegség és általában nem hálálkodnak érte, csak esetleg terápiába kell járni miatta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg kényszeres egy csomó mindenben, de az ocd tünetei különböző embereknél nagyon széles spektrumon mozognak, az övé közel sem olyan súlyos, hogy terápiába kelljen miatta járnia.

      Törlés
    2. Az en Ferjem csak az orajarassal megegyezo iranyban fordul, tehat lepcsoknel elofordul hogy teljesen korbe kell fordulnia, ertitek. En ugy orulnek ha helyette rendet rakna...

      Törlés
  3. Lehet, hogy simán jó alvó lesz és a szoptatással se lesz gond. Mert miért ne? Nekem a naggyal irtó pihentető első fél évrm volt. Átaludta az éjjeleket, nappal is hihetetlen hosszúkat aludt, aludt a kocsiban a kertben én meg millió könyvet elolvastam mellette.

    VálaszTörlés
  4. Nekem terhességi cukrom van, de elmentem jó korán a tesztre, mert tavaly volt két terhelésem, amiken nem muzsikáltam jól. Ez nem jelenti, hogy az éhgyomros értékem szar lenne (sőt), csak nem jön vissza a normálra a 2 órás sem, 8-9 felett volt.
    Itt Fehérváron, ha kiderül a gdm, nem foglalkoznak már veled teljeskörűen, megkapod a papírt a parkolóban, telefonon tudod a mért értékeid egyeztetni 4 hetente és mellette tartani kell a diétát (160-180 gr ch, de kinek mi az ajánlás).
    Ha inzulinra lenne szükséged, de ilyen még nem volt a dietetikusommal a válsághelyzet óta, akkor beengednek a betanításra. De ki a halál akar mégis bemenni?
    Vannak kontroll vérvételek, egyiket se csinálják meg.

    Lehet nem úgy tűnik, de ezzel kicsit megnyugtatni szerettelek volna, hogy ha fontosabbnak értékelnék se nagyon tudnak vele mit kezdeni most. Ha általában jó a vércukrod, nagy baj nem lehet, de egy magán terhelésre még mindig bepróbálkozhatsz, ha ez ténylegesen aggaszt, és a többiről sok info és segítő fb csoport van (hát nem hittem hogy én valaha fb csoportokat ajánlgatok, nyilván ez is hajhullatós néha, de hasznos). Sok korábbi terhességnél már diagnosztizáltan gdm-es kismama inkább otthon megterheli magát és azt veszi alapul, mert nem jutnak el ők sem terhelésre, illetve olyankor az első perctől kezdve ajánlott a diéta.

    Plusz, amennyire látom, ez nálunk van ilyen szigorúan felügyelve, más országokban nem aggasztják ennyire magukat vele a terhesgondozók.

    Jajj, eszembe jutott egy ténylegesen pozitív és megnyugtató dolog:D sokkal jobbakat mérek, mióta itthon vagyok. A dietetikus szerint is a karanténnak van egy kis otthon vagyok nyugis környezetben hatása, még így is, hogy dolgozom, meg nyilván ezer dolog aggaszt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gondolom, h a cukrommal gond van, de laborra muszáj elmennem mindenképpen, mert a Hashimotom miatt a TSH-t muszáj havonta mérni. :( És ha már ott vagyok, akkor meg nézzenek mindent.

      Törlés
    2. Nekem adtak pajzsmirigy hormont a TSH-mra, mert 3,7 volt vagy ilyesmi, és az terhesen már nem jó:D nem jutok el a 6 hetes kontrollra, hogy megnézzék, elég dózist szedek-e.

      Törlés
    3. Én sem gondoltam h van baj vele, és mindkétszer volt :/. Nem azt mondom h ez törvény, de sztem is mindenképp menj el. Magán nem opció? Írjon a dokid egy beutalót és bárhol megcsinálják. A terhelésnél muszáj ott ülni, mert ha elmész/sétálsz az meghamisítja az eredményt.
      (Plusz nemtom ki hogy van vele, de én fél órán át ki akartam hányni azt az édes löttyöt :(.)

      Törlés
    4. "Plusz, amennyire látom, ez nálunk van ilyen szigorúan felügyelve, más országokban nem aggasztják ennyire magukat vele a terhesgondozók." bocsi, de szerintem ez nem érv... tudom például, hogy a UK-ben csak akkor küldenek cukorterhelésre, ha túlsúlyos vagy (a BMI-d alapján), és van ismerősöm, akit nem is küldtek el emiatt, de mindkét terhességénél lett terhességi cukra, és nem rajta múlt, hogy a babákkal végül minden oké lett. Itt Luxemburgban is kötelező méretni, de a józan ész is ezt diktálja, mivel akár koraszülés is lehet belőle, és azért nem mindegy...

      Törlés
    5. oké, akkor nem érv, szerintem ez egyéni érzékenység kérdése, főleg, hogy hetek óta csinálom ezt a diétát, minden nyűgjével meg eüről lepattanásával, szóval le lehet engem szidni, csak nem érzem magamra veendőnek

      de valóban, ha nem érzed érvnek, nem tartom annak, nem tudom mivel lehet érvelgetni egy válsághelyzetben, ha az orvosok se tartják ezt olyan fontosnak, hogy bejussak a vérvételeimre

      szóval beletörődhetek féligazságokba, vagy fel-alá ringathatom magam katatón módon a sarokban, ha a jelenlegi eü rendszernek nem fontos, nem stresszeltetnék ezzel senkit, hogy de igenis kapjon rajta agyvérzést

      Törlés
    6. Szerintem nem szidtalak, mi alapján szidtalak volna? Csak a kommented egy részére reagáltam :) Azt pláne nem mondtam, hogy Milonka vagy bárki "kapjon rajta agyvérzést", csak hogy szerintem (!) igenis fontos, és hogy irreleváns, hogy más országokban nézik-e vagy nem. De ez is teljesen mindegy, mert Milonka magánügye.

      Törlés
  5. Csak az elejet olvastam mert rohanok. A babaval el fogsz tudni menni. En 7 honaptol voltam bezarva mert csak jarokerettel tudtam jarni par lepest de mivel majus vegen szuletett 1 het utan mar mentem vele babakicsival vagy kendovel. Termeszetesen orditott de akkoris rengeteget setaltunk. Vizes rongyokkal fedtem be a babakocsit a meleg ellen.
    Egyebkent a te babad nem fog annyit orditani mert te magad nyugodt vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, bar attol fuggne. 😂 Az, hogy valaki nyugodt, csak azt jelenti, hogy nyugodtan kezeli az orditast. Ha faj gyerek hasa, akkor faj. Nem azon fog agyalni, hogy az anyja habitusa kedveert visszafogja az uvoltest. :) De az biztos, hogy nyugodt termeszettel sokkal konnyebb elviselni.

      Törlés
    2. Pedig bizony a pszichologus ezt mondja. Ismered pszichologusokkal kapcsolatos nezeteimet, de ezt meg en is elhittem.

      Törlés
    3. Ismerem a nezeteid. :D Es nem azt mondom, hogy nincs osszefugges. Azt mondom, hogy nem ugy mukodik, hogy nyugodt anya=nyugodt baba. A piciknek van veleszuletett habitusuk, plusz rajon az esetleges hasfajas, az, hogy az anya mennyire keoes differencialni a kulonfele sirastipusokat, a kornyezeti hatasok (fenyek, utcai zajok, szomszedok), es vegul, de nem utolso sorban, a gyerekeknek van apukajuk is. 😊 Ez a sok tenyezo egyben ad ki mindenfele varianst nyugodt anya-nyugodt baba, nyugodt anya-siros baba, fusztralt anya-nyugodt baba, frusztralt anya-frusztralt baba kombinaciokban, es kulonfele intenzitassal. Nincs instant recept. :)

      Törlés
    4. Ja, es most ujszulottekrol beszelunk, nem nagyobb gyerekekrol. Teny, ha tobbnyire egy veleszuletetten nyugodt gyerek anyja folyton a plafonon van, az eveken hatassal van a fejlodesere. De az ujszulottkori siras mennyisege nem kovetkezetheto elore az anya jelleme alapjan. Horribile dictu a szules lefolyasa is rendkivul meghatarozo lesz.

      Törlés
  6. Ja es meg valami. Egy kis hizas nem art. En 61 kilosan lettem terhes 69 kilosan mentem be szulni, es mikor lement rolam a viz 55 voltam. Nagyon jol neztem ki. De. Ez tette taccsra az immunrendszeremet elso korben. Teljesen szar verkepem volt. Igaz en nem tudtam enni a reflux miatt. Ha a 3-ik trimeszterben eszel az mar nagyreszt a babara megy. Ha veletlenul marad rajtad 3 kilo az lemegy majd a sok setaval. De fogyni a terhessegtol nem jo otlet, bar en akkor orultem hogy milyen szep sovany vagyok. De csak az elso petefeszekgyulladasig.

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Eddig csak olvastam, de most egy kicsit belebeszélek..A vérétel fontos, a pajzsmirigy miatt főként, de a cukormis tud szép sunyin gondot okozni...Szóval próálkozz magánba is, ha megoldható! pl. egy ultrahang hat hónaposan sokkal inkább halasztható, khagyható k következő hetekben. Más: évek óta olvaslak, és annyira örülök Neked! Régen is szerettem, ahogy és amiről írtál, de mosanában olyan a blogod bekem, mint egy bonbon :))

    VálaszTörlés
  8. Mesihez csatlakozva, a Mammut 4. emeletén van magán labor, tündéri és rutinos szakemberekkel, nulla sorral. Aznap van eredmény, emailben küldik, párezer Ft. Megéri a biztonság. (Én TSH-t méretek ott, szintén Hashi miatt, és egy szanatórium, szinte szeretek odamenni.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ők sem csinálnak már cukorterhelést a vírus miatt.

      Törlés
  9. Én is mindenképp szeretnék beleszólni a dolgokba, mégpedig azt, hogy a Bucó Szetti Tacsi nagyon jó :)

    VálaszTörlés
  10. azért ezt én még ideteszem, max nem engeded ki, csak hátha vkinek hasznos lehet

    https://mindsetpszichologia.hu/2020/03/25/amikor-a-legnagyobb-szukseg-lenne-biztonsagra-varandoskent-jarvany-idejen/

    VálaszTörlés