2020. május 28., csütörtök

things

Sokkal jobb a hangulatom, illetve mondjuk úgy, hogy stabilabb. Gyanítom, hogy ez nem fog sokáig így maradni, és ebben az a rossz, hogy nem nagyon tudom befolyásolni, hogy milyen épp a lelkiállapotom. Mindegy, igazából belefér, úgy látszik, ez az időszak ilyen. A legtöbbször az segít, hogy Barni kősziklaként támogat, az ő hangulata nem ingadozik, hanem fixen boldog, türelmetlenül várja a gyerekünket, megvígasztal, ha kell, ezerszer elmondja, hogy csodálatos ez az időszak, és az is, ami ránk vár, szuper szülők leszünk, mindent megoldunk, gyönyörű kismama vagyok és a legjobb anyuka már most, és hát az van, hogy ha ezeket elégszer hallja az ember, akkor nem érzi úgy, hogy bármi oka lenne pityeregni. Egyébként egy csomó jó dolog történik, meg az is, hogy bejelölgettem a naptárban a Kriston-tanfolyam időpontjait (merthogy beiratkoztam ilyen how to gátvédelem és happy szülés tanfolyam by Kriston Andera, valami más néven fut, de most nem keresem elő), és előrelapoztam a szülés időpontjáig, és asszem talán négyet kellett lapozni. Shit is getting real. 

  • Csodálatosak lettek a laboreredményeim, különös tekintettel a vasra, de nem ilyen épp hogy belefér jók, hanem szuperjók, így nem kell majd intravénásan pótolni. Egyébként kicsit változtattam csak a vas-szedési szokásaimon, egyrészt nagyon betartottam a napi kétszeri éhgyomorra beszedést, és hogy utána egy óráig (de inkább több) nem ettem semmit, másrészt szedtem mellé mindig C-vitamint és ittam mellé egy pohár citromlevet vagy narancslevet, és hogy napi kétszer ittam ezt. Nyilván próbáltam olyasmiket is enni, amiben természetesen sok vas van, de nem tudok napi szinten komolyabb mennyiségeket megenni marhahúsból, májból, céklából meg nem tudom milyen magokból, meg szerintem ilyen mennyiségű vas szedése mellett ez kb mindegy is. 
  • Elkezdtem erre a Kriston-féle online kismama tanfolyamra járni, és egyelőre nem vagyok meggyőzve, mert sajnos az a típusú ember vagyok, aki nem bírja a körítést, a bullshitet és a mellébeszélést, hanem a gyakorlatias, térjünk-a-lényegre megközelítés híve vagyok (pl ez a bajom sokszor a jógaórákkal is, hogy nem bírom komolyan venni, hogy ommm, meg hogy imádkozni kell az elején halandzsául, de ez legyen az én bajom), de nyilván kifizettem, úgyhogy igyekszem hinni benne, meghallgatni mindent, és csinálni szépen, amit mondanak. Egyébként a gyakorlatok többségét, vagy valamelyik módosított formájukat már ismerem, mert egy csomó youtube kismamavideóra tornáztam már, és hát gondolom ezek a mozdulatsorok másnál is előjönnek. Nagyon elhatároztam, hogy rámegyek a gátvédelemre, és ez a tanfolyam ennek a projektemnek az egyik pontja.
  • Barni rengeteget dumál a hasamnak, persze úgy, mintha nem akarná, hogy én halljam, de nyilván mindig hallgatózom, olyanokat, hogy anyukád iszonyúan jó fej, nagyon fogod őt bírni, ha megismered, meg hogy van egy dán játék, az a neve, hogy LEGO, imádni fogod, és rengeteget fogunk vele játszani, és ezek azért eléggé vicces és megható momentumok.  
  • Voltam fogorvosnál! Elhagytam a világ legjobb, váci fogorvosát, aki ugye tök jó barátom volt, de már nagyon régóta nem beszéltünk, és most új fogorvosom van, aki B apukájának egy nagyon jó barátja, szuperjó doki, csinál nekem SOS időpontot, gyorsan és nagyon jól dolgozik, és persze nem fogad el pénzt (mert majd nyáron koccintunk a Balatonon!). Iszonyú mázlim van a fogorvosokkal mindig. 
  • Az utóbbi napokban rendszeresen elaludt a láng fürdőszobai vízmelegítőben, és ma már nem lehetett begyújtani. Nem engedtem, hogy Barni szerelőt hívjon, hanem apukám telefonos távirányításával leszedtem a borítást, kitisztítottam és megjavítottam. 
  • Ma a fogorvos után a Khanban ebédeltünk a teraszon, hazafelé pedig vettünk rétest. 
Ez a lakás meg annyira tetszik (more pics here):


5 megjegyzés:

  1. Jó ez a ház csak ne lenne ennyire tiritarka! A tető ablakért és a hatalmas tarasz ajtókért ölni tudnék.

    VálaszTörlés
  2. Úristen, ez a lakás!!! IMÁDOM. Mostanában ez a stílus jön be a legjobban.

    Örülök, hogy minden oké a terhességeddel!

    VálaszTörlés
  3. Az egész lista szívmelengető, de ahogy B beszélget a babával, hát az elolvadós! <3

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó olvasni a bejegyzéseidet :) Ritka kommentelő vagyok, de mindig szeretettel gondolok rád! Én is így jártam az intim-tornával, hogy nagyon soknak tartottam a szövegelést, sztorikat, meg a mi csoportunkban megjelenő ezósabb vonalat :D A végén számomra aztán jó kerekedett ki belőle. Igaz, hogy sajna hiába kaptuk ugye meg a hanganyagot, nem nagyon gyakorlom, még nem vagyok rászorulva, de végülis majd elővehetem, úgyhogy összességében nem bántam meg :)

    VálaszTörlés