helyzetjelentés

Szombat dél van, Dani alszik az ágyunkon, remélhetőleg még vagy másfél órán keresztül. Barni dolgozik, de csak 10 körül kellett indulnia, nagyon jó volt együtt ébredni reggel. Közeledünk az őrület vége felé, jövő héten vége a projektnek, amiben dolgozik, azt ígérte, idén már nem vállal munkát. Így, hogy látom a fényt az alagút végén, jobban is érzem magam, de azért jó lenne már ott lenni, hogy el tudjam hinni. A sütőben egy szép nagy, apró kockákra vágott sütőtök sül, amiből leves lesz, saláta quinoával és gránátalmával és curry is, ráadásul nagyon finom illat van tőle az egész lakásban. Néha azt gondolom, hogy nem szeretem a telet, de igazából ezeket a hangulatokat nem cserélném el semmiért. Már a karácsonyt is várom, bár még semmilyen előkészületet nem tettem, de majd hamarosan. Azt nem tudom, hogy hogyan oldjuk meg a karácsonyfát, egy nem túl nagy, szép kövéret szeretnék, mit mindig, de egy másfél éves mellett, gondolom, az életveszély. 

Ha már szóba jött a másfél éves: Dani szeparációs szorongása, ahogy jött, el is múlt úgy két hét alatt, fú, nagy megkönnyebbülés. Akaratosabb, mint előtte, egyre inkább az, de meg lehet vele beszélni a dolgokat, nagy hisztit még nem láttunk. Velem bújósabb is, és hál'istennek csodásan elvan az apjával és a nagyszülőkkel is, kedden ott is aludt. Élvezzük, hogy mennyit tanul minden nap, rengeteget dumál, és nagyon ügyesen haladunk a pelusok elfelejtése felé. Mondjuk azt nem értem, hogy ha nem otthon vagyunk, hanem mondjuk étteremben vagy kávézóban, akkor egy ekkora gyereket hogy visz el wc-re az ember? A legtöbb helyen nincsen gyerek-ülőke, ő meg azért nem annyira gyors még, hogy tartsam fölötte, míg végez. 

Láttunk a héten néhány lakást, egyrészt el vagyok képedve az árakon, illetve nem is azon, hogy milyen árak vannak, hanem hogy milyen lakások kerülnek annyiba, amennyibe. Ami még érdekelne, és írjátok is meg, ha tudjátok a választ, hogy láttam például a XI. kerületben egy gyönyörű, tökéletes elrendezésű, 82 m2-es lakást, ami szerintem nem is annyira kicsi, és én nem értem, hogy hova rakják az emberek a cuccaikat. OK, hogy van mondjuk két komolyabb gardróbszekrény a ruháknak (számoljunk egy 4 tagú családdal), az előszobában elfér pár cipő, kabát meg a porszívó, a konyhában meg a konyhai cuccok, de ha nincsen padlás, pince, vagy garázs, akkor hova rakja az ember a többi cuccát? Az épp nem használt babacuccokat? A babakocsit? A fondue készítőt? A szerszámokat? A téli gumikat? A bőröndöket? A karácsonyfadíszeket? A bicajt, görkorit, gördeszkát, wakeboardot, síléceket stb? A Frankelhez volt egy kis tárolónk, de az 4 lakásé volt közösen, semmi olyat nem raktunk oda, amit sajnáltunk volna, ha eltűnik. 

Újra rendszeresen járok edzeni, hetente 3x, ebből egyszer, szerdánként az edzőlányhoz. Még csak egy hónapja megy rutin-szerűen, de már most úgy érzem, hogy visszakaptam a kontrollt a testem felett, szépen beállt a kajálás is, ennyi mozgás mellett eszembe sem jut össze-vissza enni. Üröm az örömben, hogy a héten már maszkban, fertőtlenítőben-fürödve toltam (meglepően oké volt, mondjuk furán néztek rám, de nem bántam),  bármit megteszek, csak hogy járhassak. 

Valamelyik nap autóval jöttünk haza Budapestről, Dani aludt, és még akkor sem ébredt fel, mikor  hazaértük volna, úgyhogy kicsit autóztunk a Dunakanyarban, aztán mikor felébredt, Nagymaroson megejtettük a délutáni levegőztetést is. Ez a gyerek pont úgy imádja a Dunát, mint én.