stories Sunday

Nincsenek különösebb mesélnivalóim, illetve kettő talán mégis. 

Kitaláltam, hogy kicsit megnövesztem a hajam, hogy össze tudjam fogni, meg néha jó ötletnek tűnik, hogy ne csak az államig érjen. Már bőven a vállamig ért úgy is, hogy azért 2-3 havonta vágatok belőle kicsit, hogy egészséges legyen, meg megmaradjon a formája, vékonyszálú hajnál muszáj. Hajmosás és hővédőzés után szoktam néhány hullámot tenni bele hajvasalóval, de a hajvasalóm kezdte feladni mostanában, egyre kevésbe reagált a hőfok-szabályozó gombja, míg végül teljesen feladta. Alapból 190 fokon indít, mikor bekapcsolom, aztán én visszaléptetem 150-160 fokra, ami az hajamhoz tökéletesen elég. De most nem reagált a gomb, így maradt a  190 fok, szépen beletettem a hullámokat, még örültem is, hogy milyen szépen benne maradtak, majd mikor kihűltek a tincsek, kifésültem, ahogy szoktam, hogy természetesebb legyen az összhatás. Majd ránéztem a kefére, és láttam, hogy dús, maroknyi tincsek maradtak benne, barna, égett részekkel ott, ahol elszakadtak a hajszálak. Nem tudom, megvan-e a tutorial, ahol a csaj rácsavar egy tincset a kúpvasra, majd az egész tincs a kezében marad - na, valami olyasmi érzés volt. A vicc, hogy az incidens után apa befújta kontaktsprével a gombot, és simán működött, szóval elkerülhető lett volna, hogy a hajam fele leégjen. Na mindegy, azóta levágattam, most az államig ér, és igazság szerint imádom, de hát na. A fodrászom szerint le kell még növeszteni a sérült részeket és szedjek hajvitamint. Hát, ilyen izgalmas dolgok történnek velem. 

A másik meg, hogy csütörtökön Nagymaroson koncertezett a srácok zenekara, akikkel régen nagyon sokat pörögtem. Azóta nagyon sok víz lefolyt a Dunán, az egyikük teljesen leszokott  az alkoholról és a cigiről, a nyáron pedig elvette egy barátnőmet, a másik szintén nem iszik már és született egy kislánya. A Tandem nevű helyen voltunk, szuper az a hely, nagyon hangulatos, sok régi ismerőssel találkoztam. Mondjuk eléggé a semmi közepén van, jó hideg volt, autóval vittem le Katát és Ancsit, megbeszéltük, hogy én a koncert után hazajövök, őket meg majd hazahozza a zenekar. 

9-kor el is indultam, elbúcsúztam, kisétáltam a helyről, kicsit gyalogolni kell a sötétben a bicajúton a parkolóhoz, majd megszólított egy kissé illuminált állapotban lévő srác, aki már bent is nézett, hogy helló, hova mész, és hogyan? Mondom Vácra, autóval. Akkor nincs kedved elrabolni? Mondom, tessék? Hát, ide és ide megyek, nincs kedved eldobni? Ne haragudj, de nem ismerjük egymást. Ahha, bizalmatlan vagy. Hát, igen, ne haragudj. Semmi baj. És eljöttem, át a sötét, üres parkolón, beültem az autóba, írtam Barninak, hogy indulok, és elindultam. 

Annyira nem izgalmas sztori, tudom, és bárkit megkérdeztem, mindenki azt mondta, hogy hogy ugyanígy tettek volna, nem ültették volna az autójukba az ismeretlen srácot, de nekem azóta is van némi bűntudatom, hogy milyen seggfej vagyok, szegény, biztosan csak haza akart jutni a hidegben, a sötétben, én meg nem vittem el. És közben szomorú vagyok és haragszom a férfiakra, akik miatt nem bízom az ismeretlen férfiakban. Közben meg mennyi tinder randi van mögöttem, simán hazavittem kvázi-ismeretlen pasikat, vagy felmentem a lakásukra pár randi után, mert hát hogy máshogy ismerkedtem volna, de a mai fejemmel már ez is hajmeresztőnek tűnik. Mióta gyerekem van, meg szerintem a 2 év covid is hozzájárult ehhez, nem érzem már vagánynak és bátornak magam, mint régen, extrém sportnak érzem csütörtök este koncertre menni, és otthon akarok lenni, mielőtt a fiam elalszik. 

Lea Linin