being busy is today's epidemic

Ma rájöttem, hogy mi a bajom azzal, ahogyan én megélem az anyukaságot- háziasszonyságot-feleség-létet. Ma olvastam valahol, hogy az, hogy mindig csinálunk valamit (being busy all the time) a mai világ rákfenéje (és az anyuka-lét rákfenéje), és rengeteg stresszhez és boldogtalansághoz vezet. Én még csak nem is dolgozom jelenleg (fú, na akkor mi lesz), de egyfolytában loholok a tennivalók után, egyszerűen nem bírok leülni soha, és természetesen ezen nem segít a majdnem-hároméves, aki, ha ketten vagyunk, mindig megpróbál bevonni valamibe. Ha Barni itt van, és lefoglalja, akkor is azonnal elmerülök egy kis ruhahajtogatásban és elpakolásban (és be is rakok egy adag ruhát, biztos, ami biztos), kipakolom a mosógépet vagy főzök valamit. Közben bűntudattal pislogok a piszkos ablakokra, amiket meg kellene pucolni, a virágokra, amiket ma még nem néztem át, hogy ki kér egy kis vizet, ki kéne cserélni a téli- és a nyári kollekciót a szekrényemben, meg persze most épp két hete nem volt időm takarítani sem stb stb stb. Amúgy külső szemlélő számára valószínűleg gyönyörű rend és tisztaság honol nálunk (meg kisautók mindenütt, azokat is folyamatosan elpakolgatom, borzasztó), és igazából én sem értem, hogy miért, van, hogy az én szemem folyamatosan azt pásztázza, mit lehetne csinálni épp. Egyébként volt róla szó, hogy ha itt élünk, majd keresünk takarítónőt, de azóta elköltöttük a világ összes pénzét a felújításra, meg minden 3x annyiba kerül, szóval ez egyelőre marad egy álom. Az is eszembe jutott, hogy rosszul osztom be esetleg az időmet, de hát könyörgöm, milyen időmet? 

Barni kora reggel megy, este jön haza, szóval ő nem nagy segítség, pedig normál esetben az. Most pont ebben vagyok, hogy figyelem magunkat ilyen szempontból, és már észrevettem, hogy kifejezetten zavar, ha ő leül és pihen, amikor hazajön, nézi a mesét a gyerekkel, vagy legózik vele, amit már-már ilyen alibi-tevékenységeknek látok, pedig hát tényleg egész nap megy és stresszes munkát végez, tökre megérdemli, hogy itthon kicsit ki tudjon kapcsolni. Vicces amúgy, hogy ha zuhanyozom, magamra szoktam zárni az ajtót, nem is a gyerek miatt, mert ő tiszteli a fürdőszoba-időmet, hanem Barni miatt, mert ő imád bejönni utánam és magyarázni, így még olyankor sincs csend. Pedig hát nevetséges, hogy a napi kétszer negyed óra legen az énidőm. 

Közben a héten, mivel Dani beteg volt, kb annyira hagytuk el a lakást, hogy a kertben szüttyögjünk kicsit, a sétákat nem bírta, csütörtökre erősödött vissza annyira, hogy esténként el tudtunk menni a kastélyba kicsit, ő bicóval, én sétálva. Iszonyúan vártam a hétvégét, hogy a gyerek jól legyen és el tudjunk menni a legendás bolhára, az Amerikai Iskola éves kirakodóvásárára. Nagyon szuper volt tényleg, utána átmentünk Barni anyukájához, nála ebédeltünk, majd kicsit ott hagytuk Danit és átsétáltunk a Hello Budába (nagyon várom, hogy legyen náluk Vaj pékség, de még nincs készen). Én ittam egy deci sav blanc-t és egy pohár narancslevet, Barni egy kólát, és csak ültünk ott, ő nézte kicsit a meccset,  én meg nézegettem a full Gucci-szettben ebédelő embereket, egyszerűen paradicsomi volt nem csinálni semmit. Amúgy már ott elkezdtem stresszelni, hogy hamarosan hazamegyünk megint, de lenyugtatott, hogy egész nap programoztunk, és szó szerint épp most is programozunk, próbáljam már meg kicsit élvezni ahelyett, hogy azon izgulnék, hogy ennek hamarosan vége lesz. 

Egyébként Anyu is ilyen, ő sem bír nyugodtan a seggén ülni, mindig csinálnia kell valamit, volt honnan eltanulnom ezt. Vagy az exem anyukája jut eszembe még, aki három napig vásárolt-főzött-sütött-takarított az érkezésünk előtt, majd annyira kimerült volt a sok készülődéstől, hogy mikor már ott voltunk, rosszkedvű volt, fáradt, és egy sétára sem lehetett elcsábítani őt. 

Vagy az egyik exemmel, mikor már eléggé a végét járta a kapcsolatunk, volt, hogy a szemére vetettem, hogy hát én vacsorával vártam (még arra is emlékszem, hogy sült halrudacskák és sült krumpli volt a menü), és ő ezt nem értékeli, megkérdezte, hogy de miből gondolod, hogy engem az tesz boldoggá, hogy vacsorát főzöl nekem? 

Szóval most érzem, hogy valami nincs rendben, nem tudom kielégíteni a saját magam igényét a rendre, tisztaságra, teli hűtőre, saját magam által főzött ételekre, megfelelően szórakoztatott gyerekre stb, és közben nincs időm magamra sem, ettől pedig teljesen frusztrált vagyok. Nem véletlenül a kedvenc időpontom a reggel, mikor Barni már nincs itthon, Dani pedig még alszik. A könyvem is nagyon jó most (hónapokig küzdöttem az egyik Sally Rooney regénnyel, nem akartam lerakni de iszonyúan szenvedtem tőle, friss levegő mots végre mást olvasni), de sokszor csak szomorúan megsimogatom, mikor elmegyek mellette, nincs idő minden nap olvasni.

Nagyon várom, hogy Dani meggyógyuljon, otthagyhassam őt Anyuéknál másfél napra és végre kitakaríthassak.

A végtelenségig tudnám egyébként folytatni ezt a témát... De arra (az elérhetetlen) helyzetet keresem, ami kb a szingli éveimből való emlék, hogy végre készen van minden, tiszta és illatos a lakás, virág a vázákban, minden a helyén, van kajánk, sütink, nem kell bevásárolni, ruhát elpakolni, üres a szennyeskosár, én pedig végre lefekszem a kanapéra és pihenek. Olvasok, sorit nézek, blogolok, bármi.