és meleg az idő

Tegnap reggel fél 8-kor felraktam a buszra Danit az ovisokkal együtt, a Velencei tónál töltötték a napot. Vonattal mentek, pancsoltak, fagyit meg lángost ettek, szuper napjuk volt. Azért persze izgultam, hogy apró kis babánk ekkora kalandra indul olyan arcokkal, akiket csak szeptember óta ismer, de jól érezte magát és menni akar megint majd. A Déliben vártuk őket 3-kor, mert persze nem aludtak, és tudtuk, hogy onnan tömegközlekedéssel hazabumlizni már tényleg durva lenne nekik. Olyan opció, mint buszbérlés, már egyáltalán nem játszik, mert annyira drága, úgyhogy mindenhova tömegközlekedéssel mennek. 

Szóval elindultak reggel, én meg hazamentem, hajat mostam meg kicsit összeraktam magam, aztán elmentem reklámot gyártani a következő koncertünknek egy városi TV-nél. Várható volt, hogy kell majd ilyesmikben részt venni, és őszintén szólva általában az esemény előtt a hátam közepére kívánom az egészet, de amikor ott vagyok, már élvezni szoktam, gondolom, ez ilyen túlélési funkció, merthogy nem nagyon van választásom, túl lenni rajtuk meg már nagyon felemelő. Én mondjuk nem bírom megnézni az interjúkat, videókat stb magamról, letudom és kész. Előtte kicsit elmentem Anyuékhoz, beszélgettünk egy órát meg megebédeltettek, jó kis mini-minőségi idő volt, aztán mentem a dolgomra. 

Odafelé a kocsiban Carson Comát hallgattam, nagyon rá vagyok csúszva, imádom, hazafelé meg Kispált, óriási szabadság érzésem van ezektől a zenéktől. A Kispál a gimis időszakom, érettségi előtt állok, szerelmes vagyok Gödöllő leghelyesebb pasijába, a Madarász Petibe és ő is belém, ugrálunk együtt a Kispál koncerten a csillagos ég alatt, fiatal vagyok, boldog és gyönyörű az élet. A Carson Coma meg a mostani boldogságom, hogy ezek a srácok ennyire fiatalok és ilyen tehetségesek, tökéletesek a szövegek és kurvajók a számok. 

Ma nekem kellett vinnem gyümölcsöt meg vajat az ovis csoportnak, 4 dolgot mondtak (szőlőt, dinnyét, sárgabarackot meg répát) és ebből egyet (a répát) elfelejtettem. Szörnyen szórakozott vagyok. 

Délután Danit elviszem strandolni, szegénynek a töke tele van már az ovival, annyira várja már, hogy ne kelljen járni. Végre itt a nyár.

blue moon, you saw me standing alone

 Naa, úgy látom, a telefonomról is tudok posztot írni, sőt tök jó hogy diktálni is tudok. Két éve, amikor telefont vettem, jó ötletnek tűnt egy mini verziót választani - nagyon durván megbántam már ezerszer, legközelebb egy pingpong asztal méretűt veszek, az tuti. 

Ma reggel lejöttünk a Balatonra, Dani, Barni anyukája és én hármasban. Barni ma még dolgozott, este meg Body Count koncertre ment, majd reggel csatlakozik ő is. Kicsit takarítgattunk, felraktuk a függönyöket, ablakot mostunk, ilyesmik. Kint ebédeltünk a strandon, aztán bejöttünk kávézni meg chillezni kicsit, majd mi visszamentünk a strandra, Dani homokozott, én meg napoztam meg olvastam. Nincs ennél jobb élet szerintem, nagyon sokat szeretnék idén nyáron itt lenni Danival.

Közel hozzánk volt egy pad, ahol egy nő ült, velem egykorú kb, tök csinos, de sugárzott róla, hogy milyen szomorú. Ült a padon és néha beintegetett a vízbe valakinek, azt hittem, a gyerekének, de végül egy pasi mászott ki a vízből. A nő szaladt elé egy törölközővel, leültek a padra, a pasi próbált kitérni a nő érintésétől. Egy idő után rájöttem, hogy durván szidja a nőt, a takarodj innen, ne érj hozzám, te fasszopó geci kb a legkedvesebb kifejezés volt, ami elhagyta a száját. A nő még próbálkozott, törölgette meg simogatta a hátát, aztán a sokadik durva reakcióra abbahagyta és szomorúan nézett maga elé, ahogy a pasi felbukkanása előtt is. 

Nekem instant gyomorgörcsöm volt a helyzettől, sosem láttam még ilyet élesben, meg hát annyira rutinosan, olyan ótvar nyelvezettel szidta a nőt, hogy úgy éreztem, ez az alap felállás köztük, és hogy az agresszió csak azért nem öltött fizikai formát, mert publikus helyen voltak. 

Egy idő után a pasi elment átöltözni, a nő meg ott maradt egyedül, magába zuhanva. Danival elsétáltunk előtte, megmostuk a lépcsőnél a saras tappancsokat, visszafelé nem bírtam ki, és megálltam előtte. Azt mondtam neki, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy bárki így beszéljen vele. És ne haragudjon, hogy megszólítottam, de ez, ahogy ez az ember bánik vele, tűrhetetlen. Nem válaszolt semmit, úgy tűnt, akart, de végül nem: szomorúan, zavartan mosolyogva nézett rám és bólogatott. 

Mi kicsit később összepakoltunk és bejöttünk. Nem megy ki a fejemből a dolog, nagyon sajnálom a nőt, pedig nem ismerem a sztorijukat, csak egy helyzetet láttam/hallottam. Nyilván a pasival nem mertem volna konfrontálódni, és nem vagyok abban sem biztos, hogy jól tettem, hogy megszólítottam. 

De abban biztos vagyok, hogy senki nem érdemli azt, hogy így bánjanak vele. 

ovi

Annyi minden történt, de az Anyák napját mindenképp el akartam mesélni. Az óvónők szervezték az apukákkal meg a gyerekekkel együtt, hatalmas titkolózás ment. Aznap 4-re kellett az oviba mennünk, gyerekek sehol. A csoportszobában le volt téve a földre a kis ágyneműjük, arra kellett rátelepedünk, majd jött egy nő, és fél órás hangtál meditációt tartott nekünk. Nekem szinte végig csorogtak a könnyeim, annyira tele voltam érzelmekkel, nem szoktam meditálni, de ez valahogy nagyon jókor talált meg, egy belső utazás volt nekem. Utána bejöttek a porontyok, megmasszíroztak minket, majd együtt, de mindenki az anyukájához bújva elmondta/elénekelte a mondókákat/dalocskákat kb 4 percben. Utána átmentünk egy másik terembe, ahol az összes gyerek körvonalát megtaláltuk a földre/nagy lapokra rajzolva, és bár nyilván ezek hasonlóak voltak, mindegyiken volt egy kis egyéni ismertető jel, Danién egy Carhartt sapi, majd együtt kiszíneztük a rajzokat. utána áttrappoltunk a Kastély parkba, ahol a pasijainknak hála a bográcsban már rotyogott a paprikás krumpli, be volt hűtve a fehérbor meg az üdcsi, voltak ropogtatnivalók és sütik. A kicsik duhajkodtak mi meg dumáltunk, mondjuk nekem mennem kellett a városba próbálni 7 körül. Barni mesélte, hogy az egésznek az is tök jó hozadéka volt, hogy jópár apukával megismerkedett és összebariztak.

A múlt héten Apák napja is volt, ez nem volt annyira izgi, de ők is az oviba mentek, és olyan feladatok voltak, hogy pl. egy üvegfal mögé álltak a kicsik, és az apukák lerajzolták a kis pofácskájukat, meg verseny volt, hogy melyik apuka-gyerek páros építi meg a leghosszabb lego-hidat. Aztán ők is a Kastély parkba jöttek, ahol hot doggal, jégkrémmel meg sütivel vártuk őket, meg volt nagy focizás meg őrültködés. 

Mindkettő akkora élmény volt szerintem mindannyiunknak, szülőknek, gyerekeknek, szervezés-oldalról nem volt nagy cucc, inkább csak a szándék kellett hozzá, hiszen mindenki csak egy kicsit rakott hozzá, de azt nagy szeretettel (volt excel feladatokkal, és mindenki beírta, mit vállal). Szuperjó élmény, igazi közösség-építő esemény volt mindkettő. Az óvónők előtt mondjuk le a kalappal - és ez egy sima, állami ovi. 

a dream come true

Köszi a kedves és érdeklődő leveleket, eskü nincsen semmi baj, sőt, nagyon kerek a világ. Kicsit visszamentem rocksztárba, és ilyenkor minél nagyobb figyelem irányul rám, annál kevesebbet szeretnék megosztani magamból. Az elmúlt hetek borzasztóan intenzívek voltak, nagyon sok minden történt, olyan volt, mint a régi zenélős életem - imádtam, imádom. Most érzem igazán, mennyire hiányzott az önmegvalósítás, a színpad, az alkotás, a közös zene, és főleg az, hogy ezt ne csak a fióknak csináljam - nagyon nagy élmény volt a koncert, sok-sok szeretetet kaptunk. Tudtam, hogy nagyon fogok izgulni, hiszen 12 éve nem álltam színpadon, így egy héttel előtte tartottunk egy nyílt próbát, ahová meghívtunk 10 embert. Jól, nagyon bensőségesre sikerült, és hál'istennek el is szállt a feszkó legnagyobb része, magán a koncerten már nem izgultunk annyira, igazán tudtuk élvezni. 

Pár héttel a koncert előtt elkezdtem izomból fogyózni, aztán rájöttem, hogy ez a legnagyobb faszság, amivel stresszelhetem magam, végül hagytam a picsába és vettem magamnak egy Tomcsányi ruhát, amire ezer éve vágytam, és nagyon jól állt. Egy csomó olyasmit csináltam, amitől jól éreztem magam, például Danival kivettünk egy szabadnapot és Szigetcsúcson töltöttük pancsolva, napozva, dinnyét ebédelve, voltam csontkovácsnál, sokat mozogtam és rengeteg vizet ittam, ilyesmi. Aznap éjjel sikerült jó szarul aludni, mert mindenki torokfájással küzdött körülöttem és úgy éreztem, hogy az én torkom is kapar, de reggel, mikor felébredtem, semmi bajom nem volt. Elmentem futni, ebéd után toltam egy power nap-et, és aztán egy estére dívának, királynőnek éreztem magam.

Nagyon sok barátunk jött el, például Selinda Portugáliából, vele előző nap ebédeltünk is egyet, a bátyámék, a kis blogger-csapatom a pasijaikkal, Olív, aki végig tolta a sajtó- meg kommunikációs feladatokat nekünk pure szeretetből, Pilla, akinek ez az első estéje volt a kisfia nélkül, Andi, aki kb 20 éve biztos pont az életemben, a színésznő barátnőm, a váci kis csapatom, volt tanítványaim, jaj, nagyon sokan. És ott volt egy csomó arc, akik régen szerettek minket, és 12 évvel később megint ott csápoltak az első sorban és tudták a szövegeket. De a legnagyobb támogatóm mégiscsak Barni volt, aki rengeteget segített az előző hetekben, háttérországot nyújtott, hogy mindenhol ott lehessek, ahol kell és mindenre legyen időm, elviselt, mikor elviselhetetlen voltam, most látott először színpadon, és iszonyú büszke rám - ezt nekem is elmondta ezerszer, meg mindenkinek. Olyan volt az az este, mint egy valóra vált álom - illetve nem csak olyan, hanem tényleg az volt.  

girlzzz