Miután a múlt héten a legjobb barátaim a Yogi Tea Throat Comfort-ja, az infralámpám és egy nagy üveg lándzsás útifű szirup voltak, ettől a héttől érthető módon sokkal többet várok. Ma ment oviba Dani, bár nem igazán volt boldog a gondolattól. Tegnap nagyon későn aludt el, fél11 körül, pedig legkésőbb 9-kor aludni szokott, így reggel keltegetni kellett - nagyon hideg volt és esett az eső, ráadásul az egész múlt hetet végigalibizte itthon, úgyhogy nem is értette, miért kell oviba mennie. Egyébként nagyon jól indult a szeptember, ég és föld volt a tavalyi évhez képest, nem sír, jókedvűen kezdi a napot és délután is vidám, de nem csoda, hiszen már középsős, nem (olyan) apróka már, vannak barátai (még mindig dúl a szerelem Luluval) és mindent és mindenkit ismer. Persze így az én reggeleim is jókedvűen indulnak, nem úgy, mint tavaly, amikor időnként én is sírtam.
Én még mindig nyűgős vagyok és tele van takonnyal a fejem, ráadásul valahogy annyira csordultig vagyok érzelmekkel az utóbbi pár napban, mindenen képes vagyok sírni - nem tudom, hogy ez a covid, vagy csak a hormonok játszanak velem, de ez most nagyon fura. Ma tudok egy picit egyedül lenni, van sütőtöklevesem (annyira finom édes-ízeset vettem most, vízben főztem meg egyetlen leveskockával, összeturmixoltam és kész - kesudiót raktam a tetejére meg tökmagolajat, nagyon szeretjük), maradt rakott krumpli meg még egy kicsi Barni málnás-madártejes tortájából, amit a Daubnerből hoztam neki vasárnap.
Remélem, hogy nem jön megint valami őrület megint, ami akadályozza, hogy élvezzük az őszt végre, mert ez a covid elég rendesen hazavágott minket. Szeretném már látni Anyuékat, a hónap végére megint van lekötve koncertünk, most Szegedre, meg hát annyi dolgom lenne. Igyekszem ide is visszatérni kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése