morning bird

Dani az óraátállítás óta 6 előtt kel, és én ezt nem bánom. Szeretem a reggeleinket, hogy mindenre van idő, hogy látjuk, ahogy magukhoz térnek a fények és felszáll a köd, hogy van idő hosszan reggelizni, mesét nézni, nekem van időm zuhanyozni, készülődni és összerakni magam, akár összekészíteni az ebédet. Phoebe mesélte, hogy egy ideje 6 előtt kelnek a pasijával (bocsánat, férjével) és elmennek futni, hazaérnek, és még van ideje nyugodtan készülődni, olvasni akár picit mielőtt el kellene indulnia, hogy beérjen 8-ra a munkába. És azóta tök nyugodtan, kiegyensúlyozottan érkezik melóba, szép a haja és a sminkje, rendszeresen megdicsérik, hogy milyen csinos, sőt, jókedvű egész nap, nem úgy, mint mikor úgy kelt, hogy csak annyi ideje volt, hogy magára kapkodja a ruháit és fogat mosson, és már rohannia is kellett. Én ezt annyira érzem és támogatom, sosem értettem, mikor mesélte valaki, hogy ő inkább alszik még fél vagy negyed órát akkor is, ha cserébe káosz a reggele. Meg hát könyörgöm, a gyereknek is sokkal jobb így, nyugiban, nem? 

Nekünk amúgy elég 3/4 8-kor elindulnunk akkor is, ha ovi van, de amikor gimis voltam és 6:30-kor indult a gödöllői busz (oda jártam Vácról suliba, az egy óra busz út), már akkor is 5-kor keltem, hogy legyen mindenre idő, pedig ezt senki nem várta tőlem el. 

Múltkor mondta az egyik óvónő, hogy mindig az az érzése velem kapcsolatban, hogy mindig annyira egyben vagyok, csinosan fel vagyok öltözve és jó illatom van, hogy biztosan indulok a reptérre és elutazom valahova - kérdezi is azóta minden nap, hogy ma hova utazol? Pedig időnként velem is előfordul, hogy úgy érkezünk az oviba, hogy a pulcsim alatt még a pizsamafelsőm van, fogat sem mostam, csak egy kávét döntöttem magamba, és azt sem tudom, hol vagyok. Vannak azért ilyen reggelek, hiába kelünk időben.