felhő

Régen nagyon sok nagy, látványos, színes bizsut hordtam, erről teljesen leszoktam. Van pár apróbb ékszer, amiket nagyon szeretek, fülbevalók például, de a legritkábban jut eszembe hordani őket - van egy csodaszép, hundertwasseres Frey Wille gyűrűm, azt nagyon szeretem. Pár hónapja vettem egy pár nagy, ezüst, karika fülbevalót, bejön, tetszik, hogy cigánylányos leszek tőle kicsit. Viszont egy ideje gondolkodom rajta, hogy finomabb ezüst ékszereket szívesen hordanék. És most anyukámtól kaptam egy Nemesi Anna nyakláncot, csupa szerelem, azóta mindig a nyakamban lóg. Nagyon régóta követem a munkásságát, régebben a gyűrűiért is odavoltam. Én mentem el a láncért, és óriási élmény volt körülnézni a műhelyében. 

the only way is up

Az volt a múlt héttel, hogy annyira rossz passzban voltam, hogy végül magamnak, meg másoknak is ki kellett mondanom, hogy nem vagyok jól, és ez már tart egy ideje. Úgyhogy voltak nagy beszélgetések és vallomások, coachingoltak a support lányok, Pilla, beszéltem (és sírtam) a szüleimmel, Barnival. Tulajdonképpen már ettől, a sok kimondott szótól megkönnyebbültem, jobban lettem. Annyira támogató a környezetem, hogy nem is értem, miért esik ennyire nehezemre kommunikálni a bajaimat - lletve hát azt hiszem, az a fő probléma, hogy magamnak is nagyon nehezen vallom be, ha rosszul mennek a dolgok. Mindenesetre készen áll a haditerv, hogy hogyan fogom visszakapni a régi, felhőtlen, vidám énem, aki nem aggódik feleslegesen, simán tudja könnyedén venni a dolgokat, és mindennek tud örülni.

Nagyon jó volt egyébként otthon, mindannyian együtt ebédeltünk vasárnap, az összes tesóm, meg a családjuk. Az volt a küldetés, hogy tudjak jelen lenni, ahelyett, hogy aggódnék vagy szorongnék más dolgokon, és nagyon jól ment, mintha kisímultak volna az idegeim. És borzasztóan hiányzik a lakásom. 

péntek, vagyis szombat

Örömmel jelenthetem, hogy tegnap délután végre semmi értelmeset nem csináltam. Hazamentem, megettük a tésztát, amit a PASTA.-ból vittem haza (ezt nagyon szeretem, mert szupertrendi papírdobozban kapom, 1200 forint egy adag, modern, újragondolt típusú tészták vannak trendi nevekkel, amiket sosem értek, honnan jönnek, tegnap APU-t vettem, nem tudom, mitől volt apu, curry-s, kókusztejes, csirkés, almás, korianderes cucc volt. Ketten jóllakunk egy adaggal, már laknánk, ha a pasim nem lenne halálosan válogatós, mert a tegnapi például nem ízlett neki. Nekem nagyon.). Szóval megebédeltünk, aztán fetrengtünk a kanapén, néztünk Narcost-t (már csak az utolsó rész vár ránk a 3. évadból, az utolsó 3 részen az összes körmünket lerágtuk), majd a pasim elment találkozni a kis barijaival, én pedig további végtelen, haszontalan fetrengésekbe bonyolódtam a kanapén. 10-kor már aludtam. 

Ma pedig suli volt, amin normál esetben nagyon nyüszögtem volna, de erről igyekszem leszokni, inkább csak a kölyköket sajnáltam, hogy szombaton sem aludhatják ki magukat. Nem volt értelme méltatlankodni, mert jó nap lett, értelmes dolgokat csináltunk, nem csak filmeztünk, mint ahogy eredetileg terveztem, és volt is kedvük. Örültem, mert tudtam, hogy ma hazajövök, nagyon hiányzott már a kutya, a szüleim, a lakásom meg az autóm is. Suli után nem is mentem már haza, hanem egyenesen a Nyugatiba jöttem, 3-kor pedig már anyukám tócsniját mártogattam házi ketchupba, miközben a kutyám a székem mellett ülve bámult szerelmesen - pedig nem is lát. Fél 5 körül befutott Pilla és a pasija, akik a környéken csavarogtak, hoztak nekem rétest Nagymarosról, kicsit vihogtunk, aztán leléptek, én meg elmentem sétálni a környéken a kuttyal meg Pannával, lelkiztem egy órát anyuékkal, és azóta itt fetrengek a kanapémon, a kutya meg horkol. 

Igen, most itt bent parkol a bicajom, amit egy időben el akartam adni, de már örülök, hogy nem tettem végül, mert így itthon is van mivel tekeregni. Nem mellesleg olyan szép, hogy dekorációs elemként is jól működik. 

better mood

Reggel, mikor suliba megyek, egy csomó ember akkor ejti meg az első sétát a kutyájával. Nekem pedig hobbim, hogy megszemlélem az ebeket, sosem bírom mosoly nélkül, mikor látom a boldog, elégedett, szinte vigyorgó fejüket, ahogy tipegnek a gazdik mellett. 

FYI: John Legendnek van vadiúj, karácsonyi albuma, és kurvajó. Belehallgattam, és simán fel is ülnék erre a vonatra, de egyszerűen nem bírom elképzelni, hogy idén lesz tél, hideg, zuhogó, talpunk alatt ropogó hó, télikabát, forralt bor meg karácsony, szerintetek lesz? Hát mi ez a lanyha időjárás? Egyébként nagy álmom látni egyszer a havas, téli New Yorkot, pár éve októberben voltam, mondjuk az sem volt olyan rossz, meg hát nyáron is szívesen mennék, de hát a havas Central Park... Várom egyébként a havas, karácsonyi Budapestet is. Már ha lesz még hideg valaha. Gondolom, jó nagy lesz a latyak.

nem a legpozitívabb, bocsi

Rendkívüli módon nyűglődöm. Nem tudom, hogy csinálom, de onnantól, hogy megszólal reggel a telefonom 6 előtt, odáig, hogy hulla fáradtan ágyba hullok 11-éjfél körül, úgy érzem, hogy egy perc megállás sincsen. Ez nyilván nem igaz, inkább talán igazán feltöltő, egyedül töltött énidőm nincsen. Esküszöm, hogy a legnyugalmasabb időszakom a bicajút a suliba, és aztán délután hazafelé: mozgok, csodálom a várost és gondolkozom. Fura nekem még mindig, hogy hosszú egyedüllét után most megint együtt élek valakivel, és persze imádom, de sokszor nehezen viselem, hogy sosincs igazán nyugi. Ráadásul ezer programunk van, mindig menni kell valahova, intézkedni, készülni valamire, meg szocializálódni, vacsi, társasjáték, bevásárlás, háztartás, vendégek, és bár tök jó, hogy ilyen izgalmas minden, néha úgy érzem, nem bírom a tempót. És most majdnem leírtam, hogy majd úgy szervezem, hogy ekkor és ekkor legyen egy délutánom egyedül, de igazából az van, hogy másfél hétre előre nincs olyan nap, mikor ne lenne valami. Arról nem is beszélve, hogy szombaton is (teljesen értelmetlen) suli - nem is annyira magamat sajnálom, inkább a gyerekeket. Most van két lyukasórám itt a suliban, de nyilvánvalóan nem arra lenne szükségem, hogy itt üljek a képernyő előtt, és stresszeljek azon, hogy blogolás helyett inkább az e-napló elmaradásaimat kellene rendbe raknom.

Rengeteg junkot és édességet is eszem az időhiány miatt, attól is rosszul érzem magam, és egészséges életmód szempontjából egyszerűen nem találok vissza magamhoz, pedig olyan jól szokott menni. Tegnap végre volt időnk bevásárolni, úgyhogy ma hoztam magammal egy csomó felszeletelt sárgarépát, uborkát meg almát, és komolyan, semmit nem tudok elképzelni, ami jobban esne, mint a ropogós zöldségek. Edzeni sem voltam pont egy hete, pedig amikor elmegyek, az olyan szuper, hogy mindig megfogadom, hogy járok hetente háromszor... Á, hagyjuk is. 

Az ideális munkanap egyébként az lenne, hogy elhozom magammal az edzőscuccomat, suli után azonnal elmegyek edzeni (a Corvinnál van egy terem, amit nagyon dicsérnek), hazatekerek, csinálok egy salit, majd fetrengek a kanapén és sorozatokat nézek, miközben sül valami finom almás, esetleg banános süti. Este 9-kor már ágyban lennék, egy órát olvasnám a könyvem, 10-kor már aludnék. Természetesen semmi esélyem ilyen napra a közeljövőben.

Ma egyébként nálunk alszanak a kölykök, a pasim keresztgyerekei, elutaztak a szüleik. És amúgy az jó lesz, mert már begyúrtam a túrós pogácsa tésztáját, és majd fetrengünk, társasozunk meg filmezünk, és ez pont olyan program, amire ki vagyok éhezve, de nekem pont ma értekezlet van estig, fogalmam sincs, mikor kerülök haza, gondolom, csak 8 körül. 

És van egy szép kis szürke, domború-szívecskés bögrém, nagyon szeretem, Olívtól kaptam talán két éve karácsonyra, azt használom itt a suliban. És basszus ezer bögre van a konyhában, de az enyémet mindig használja valaki, sosincs a helyén, vagy látom, hogy piszkos, esetleg pont el van mosogatva, tehát használták - de miért pont az enyémet? Értem én, hogy szép, de én akarom belőle a mandulatejes kávémat inni. Na és képzeljétek: három napja nincs meg, félek, hogy valaki végleg beleszeretett. A világ egy borzasztóan küzdelmes hely.*

 *tudom, hogy fogalmam sincs a küzdelemről, de hadd legyek drámai

Vasárnapra maradt egy csomó dolgozat, amiket ki kellett javítanom, vertem a fejem a falba, hogy az utolsó pillanatra hagytam őket, de hát ez volt. Nem főztem, elmentünk ebédelni, aztán vissza kellett ülnöm a dolgozatokhoz, de komolyan, azt hittem, eret vágok magamon, szerintem életemben nem javítottam még ennyi esszét, meg témazárót, mint mióta itt dolgozom. Estére pedig a pasim keresztgyerekeihez voltunk hivatalosak, úgy értem, a szüleikhez. Nagyon cuki az a két kölyök, imádom őket. Kb este 10-ig dixiteztünk, mondjuk én nem tudom, hogy bírtak másnap suliba menni, én magam eléggé szenvedtem, mikor csörgött az óra, ők meg csak 9 és 11 évesek. Én mondjuk nem annyira értem a dixitet, oké, hogy kell hozzá (némi) fantázia, meg jó, ha ismered a másikat, de se szerencse nem kell hozzá, se stratégia, a logikád sem tudod használni, az intelligenciád sem, kiválasztasz egy kártyát, és akkor annyi. Jó volt egyébként, jól elröhögcséltünk, de hát ennél ezerszer jobb stratégiai játékok vannak, egy jó kis kanaszta-, vagy römipartiról már nem is beszélve.

Hétfőre viszont kitaláltuk, hogy délután kimegyünk Parndorfba, mert kellene nekem ez-az, cipő, táska, kabát, és a pasim szerint ott minden tök jó áron van, na meg ott van Mango, Adidas, meg kb minden. Nekem mondjuk nincs túl jó tapasztalatom az outletekkel, nem veszek meg valamit csak azért, mert olcsó, ha amúgy nem az igazi, ami meg teszik, az leginkább drága. És tényleg az van, hogy bemész a Mangoba, és a nagymamám lehet, hogy találna magának dolgokat, de hogy nem én vagyok a célközönség, az tuti. Úgyhogy csak body shopokat vettem, minden féláron volt, jól betáraztam samponból, tusfürdőből és testvajból. Megint este 9 körül értünk haza, úgyhogy ma nem voltam hajlandó kimozdulni. Én nem értem, hogy hogy lehet, hogy nekünk mindig 1000 programunk van, már nagyon várom a hideg, sötét, téli napokat, amikor lehet majd délutánonként olvasni, sorit nézni meg sütit sütni. Ma bicajjal mentem suliba és egész konkrétan nyár van. 

Ja és még nagy öröm, hogy ugye tavaly októberben kamatmentes részletre vettem a mac laptopomat, egyben nem tudtam volna kifizetni. Havi 30-at fizettem 10 hónapon keresztül, ez még aránylag kényelmes volt, nem mondom, hogy nem éreztem meg, de oké volt. Ebben a hónapban fizettem ki az utolsó részletet, nagyon jó érzés volt, meg is ünnepeltük kicsit.

Szombaton jöttünk haza Krakkóból. Sikerült egy nagyon csinos kis szállást találnom, ahol nekünk is, a szülőknek is volt külön szobájuk, este viszont óriási kanaszta-csatákat tudtunk lebonyolítani a nappaliban. Reggelire-vacsorára nem volt gondunk, mert a szülők annyi kaját csomagoltak még otthon, hogy szerintem a kétharmadát hazahoztuk a végén. Ebédelni mindig elmentünk valahova, igyekeztünk minden alkalommal valami szuper helyet találni. Egyszer ültünk úgy be, hogy kipróbáljuk a lengyel specialitásokat is, volt egy nagyon furi leves, meg aztán pirog - ezen mondjuk kicsit besértődtem, mert el kellett dönteni, hogy tejfölt vagy pirított hagymát kérek a hússal töltött tésztacsomagocskák tetejére, és én mindkettőt akartam volna, de nem lehetett, milyen hülyeség.

Nagyon jó volt az egész, Krakkó az egyik kedvenc városom, csodaszép főtér, hangulatos kis utcák, vár, folyó, templomok, színes, egyedi kis boltok, cuki kiskocsmák, minden van. Egyik reggel pedig belefutottunk egy portugál kávézóba, eléggé visszahozta a portugál nyaralás hangulatát, hogy pastel de nata-val és ginjinhával kezdtük a napot. 

Az egyik nap elkirándultuk Auschwitz-ba, arról nem nagyon tudok mesélni, engem eléggé megviselt. Hazafelé viszont megnéztük Árva várát, ami tök random ott állt az út mellett, és úgy nézett ki, hogy abszolút nem csodálkoztam volna, ha szárnysuhogást hallunk, és egy óriási sárkány leszáll valamelyik tornyára. Megnéztük belülről is, szlovák idegenvezetéssel (köszi), nagyon tetszett. 

Viszont úgy tűnik, hogy az ilyen hosszú ideig való alkalmazkodás a nap 24 órájában teljesen más tempójú-érdeklődésű emberekhez, még akkor is, ha nagyon szeretem őket, az számomra extrém sport. Ha elfáradok, akkor egyedül akarok lenni, és ha ez nem lehet, akkor csendben vagyok, nem tudok, és nem is akarok beszélgetni, vagy egyéb mulatozásokban részt venni - mindig is ilyen voltam, ez nálam nem bug, hanem feature. Rossz érzés volt, hogy mikor elfogytak az energiáim, és befordultam kicsit, ebből folyamatosan próbáltak kimozdítani, meg noszogatni, hogy ne legyek rosszkedvű, vagy ha az vagyok, menjek el aludni. Eddig azt gondoltam, hogy mindenkinek joga van introvertáltnak lenni, illetve nem hiszem, hogy jogos elvárás, hogy mindig, mindenki jókedvű és csacsogós legyen, de most komolyan elgondolkodtam, hogy tényleg ennyire neveletlen vagyok? Vagy csak csodabogár? 

black

Én elég sok színt hordok, meggyőződésem, hogy minden szín megy mindegyikhez (na jó, nem, de majdnem). Van egy pár szín, amit nem szeretek, a királykéket például nagyon nem. De a legtöbbet igen. Nincs kedvenc színem, illetve kb félévente másik. 

Amikor hazamegyek Vácra, egy hátizsákkal szoktam menni, alig kell valamit vinnem, hiszen minden van otthon, ruhák, kenceficék is. Meg hát mit csinálok otthon, kutyát sétáltatok, csavargok a Duna-parton, anyuéknál vagy a kanapémon fetrengek. Szóval játszós ruha, kényelmes, laza. Most is egy zöld, szuperkényelmes, laza nadrágban mendtem, egy fekete, buggyos ujjú pulcsit vettem fel hozzá, ami nagy kedvencem, tornacipőt, meg a pöttyös dzsekim, ami itt oldalt látszik a kutyás-bicós fotón. Szóval sötétzöld nadrág, fekete pulcsi. Úgy volt, hogy még a szülinap előtt hazajövök átöltözni, és némileg kicsípem magam, de Pilla azt mondta, nincs dress code, játszósban is jöhetek, úgyhogy inkább kutyáztam még két órát, és a vonattól egyenesen bulizni mentem.

Na de a lényeg, talán 25-en lehettünk Pilla buliján, és nem viccelek, túlzás nélkül: MINDENKI FEKETÉBEN VOLT. Én is. Mindenki. Egészen elképesztő.

Szépen kérlek titeket, hordjatok színeket.

katt

another roadtrip

Hajnalban pedig visszakapom a pasimat, szegény, egész hétvégén dolgozott, hajnalban járt haza, 3-4 órákat aludt csak. Már nagyon hiányzunk egymásnak, alig láttuk egymást a héten, úgyhogy holnapra meg keddre a pihi, meg a takarítás/bevásárlás mellé mindenféle közös progit tervezünk. 

Szerdán pedig 4 napra elutazunk. Én már kétszer (vagy lehet, hogy háromszor) voltam Krakkóban, mindkétszer a november 1-i hosszúhétvégén - nagyon szeretem, csodás hely, olyan szép, mint Prága, csak nem annyira turistaközpont (én egyébként Prágát pont emiatt nem is szeretem, a régi, szép városrészben nincsenek is csehek, csak turisták), vagy csak módjával. És csak 5 órányi autóútra van, no meg a lengyeleket is nagyon bírom. 

B szüleivel utazunk, ami az én ötletem volt - ezt  a barátnőim nagyon furcsának találják, de én örülök, hogy elhívtuk őket, meg nem muszáj minden percet együtt töltenünk. Azt hiszem, nálam nem volt teljesen tudatos az ismerkedésnél, de ti jól tudjátok, mennyire családközpontú vagyok, és úgy tűnik, fontos nekem, hogy a mellettem lévő pasi is az legyen. B minden nap, de legalább kétnaponta beszél a szüleivel telefonon vagy felugrik hozzájuk, az öccsével is nagyon közeli a kapcsolatuk, és az én családommal is szupercuki. Ők nincsenek sokat együtt, és nincs erőszak, pl. nincs a kötelező vasárnapi ebéd, de időről időre igyekeznek minőségi időt együtt tölteni, például a Balatonon, vagy születésnapoknál, névnapoknál, de néha összejönnek vacsizni random hétköznap este is. 

Ugye mi a családban leálltunk az ajándékozással, csak a gyerekek kapnak, és ők is leginkább élményt, vagy ruhát, esetleg pénzt, ha gyűjtenek valamire. Barniék még tartják, de mivel igazából szinte mindig az van, hogy akinek szülije van, megveszi magának, amire szüksége van, a többiek meg kifizetik, tulajdonképpen kb tízezreseket cserélgetnek egymás közt. Én ennek nem látom értelmét, és ezért, mivel mi úgyis akartunk Krakkóba utazni, és apukájának és anyukájának is volt mostanában szülinapja, de a srácok nem tudtak jó ajándékot kitalálni, így mondtam, hogy vigyük el őket. Találtam egy szép, nagy airbnb-t, ahol mindenkinek lesz külön szobája, de van egy kényelmes, tágas, közös tér, ahol tudunk főzni, enni, meg esténként kártyázni, amit nagyon szeretünk együtt. B is nagyon örült, hogy ezt támogatom, a szülőkkel meg kb madarat lehetne fogatni, már vettek útikönyvet, meg kinyomtattak az internetről mindenfélét.

Mondjuk eddig mindig szétfagytam Krakkóban, úgyhogy már beizzítottam az uggomat is,  és lehet, hogy egy kabátot is veszek még addig, egy pillanatot sem szeretnék fázni. 

the day after

Pilla bulija fergetes volt, szuper helyen, nagyon cuki emberekkel, reggelig táncoltunk, ami amúgy nem annyira jellemző ránk, nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen. A többit majd, gondolom, elmeséli ő. Viszon elkövettem azt a hibát, hogy egy mekis hamburgeren kívül nem ettem mást előtte, és reggelig töltögettem magamba a sav blanc hosszúlépéseket. Fél 5 körül értem haza (bár az tegnapi időszámítás szerint fél 6, nem? anyaég), 9-kor már ébren voltam, és aztán még kellett pár óra fetrengés és The Affair nézés (elképesztően durva a 4. évad, teljesen odavagyok), míg végre igazán jóízűen tudtam enni egy kis vajas pirítóst.

Aztán lezuhanyoztam, felöltöztem, mostam és kicsit pakolásztam. Végül kiszelektáltam mindent a hűtőből, ami gyanús volt, vagy lassan lejár/megromlik, és főztem belőlük dolgokat: padlizsánkrémet, csirkecombot almával-fokhagymával, édesburgonya-pürét és sült sütőtököt. Fú, nagyon jólesett vacsizni. Őszintén szólva reggel még nem gondoltam volna, hogy ennyire hatékony lesz a nap. 

Meg volt még egy olyan tripem, hogy nem találtam a pénztárcám, nem volt benne a hátizsákomban. És hát ugye minden benne van, mindkét bankkártyám, az összes iratom, a jogsim, a bérletem. Aztán mikor már majdnem sírtam, hogy nem hiszem el, hogy elhagytam, akkor megtaláltam az előszobában. Iszonyúan megkönnyebbültem. Egyébként amióta sokat metrózom-villamosozom, és sokszor óriási a tömeg, némileg aggódom, hogy ellopják a telefonom vagy a pénztárcám, minden óvintézkedést megteszek, de hátizsákot hordok és szétszórt vagyok. 

itthon

Itthon pedig... Olyan, mint mindig: nagyon jó: meleg, otthonos, kényelmes fészek. Tegnap este találkoztam az edzőlánnyal, nyílt egy új hely a főtéren, ki kellett próbálni. Egyébként egymás mellett nyílt egy vegán étterem, valamint egy olyan, ami csupa BBQ meg hosszan pácolt húsokat árul, szerintem ügyes ez így, mindenki megtalálja a fogára valót, nem tudom, hogy ez koncepció volt-e, de szép egyensúly. Mi nem ettünk, csak csorgattuk a nyálunkat az étlapra, még a köretek is nagyon durvák: nem csak káposztasaláta van, meg krumplik, hanem például juharszirupos vörösbab. Jaj, nagyon várom, hogy kipróbáljuk. Ittunk két meggyes sört (milyen jó, hogy szinte mindenütt kapható már), meg lelkiztünk egy csomót. Olyan cuki ez a lány, nagyon hiányzik. Kicsit van róla szó, hogy bejön Budapestre dolgozni valamelyik edzőterembe, az az én testemnek nagyon jót tenne. 

Ma reggel már hétkor keltem, és azóta (egy rövidkutyasétát leszámítva) csak dőlök jobbra-balra, nagyon élvezem. Este Pillát ünnepeljük, úgyhogy visszamegyek Budapestre, de addig egy kis bicajozáson kívül, mert persze meg kell nézni a víztelen Dunát, kb semmi aktívat nem akarok csinálni. 

itt az látszik (a reggelim mellett), hogy Őméltósága Kiskutty nem bírja eldönteni, hogy kimenjen, vagy bent maradjon, és az ötvenedik kiengedés után nem ugrom azonnal, hogy visszaengedjem, ő meg kint rí, hogy micsoda pokol az élete. 

lovin' the spirit

Annak ellenére, hogy rövid volt a hét, nagyon elfáradtam. Tanítani sem kellett, de mégis, nagyon intenzív volt, amit csináltunk, olyan gyerekeket koordináltam, akiket nem ismerek. Ez ugye egy témahét volt, a mi évfolyamunknak a környezetbarát étkezés volt a téma (a hetedikeseknek a csoki, a tizedikeseknek az alkohol), mindent dokumentálniuk kellett egy wordpress alapú blogon (volt wordpress workshop is), elmentek éttermet látogatni-interjúzni, játszottak, főztek. Folyamatosan segítettünk nekik a blogkészítésben, pénteken pedig levezényeltük azt, hogy kb 60 gyerek lefőz két fogást, befotózzák, publikálják. Iszonyúan stresszeltem, hogy valaki majd szépen levágja valamelyik ujját, leforrázza vagy megégeti magát, de végül meglepő módon semmi baj nem történt. A legnagyobb kihívás az volt, hogy rendben, csili-vili tisztán hagyjunk ott mindent (sejthetitek, ennyi gyerek mekkora koszt és kupit hagy), de befogtuk őket, suvickoltam egy csomót én is, és végül úgy jöttünk el a konyhákból, hogy a földről is enni lehet. A blogok is villognak, szerintem egy csomó sokkal gagyibb, teljesen komolyan gondolt kontent van jelen az interneten. A főzésnél pedig a sütőtök volt a fix alapanyag, elképesztően finom dolgok születtek, de most egy hónapig nem kérek semmi sütőtököset. A legutolsó lépés az volt, hogy verset kellett írniuk a témahét kapcsán, és képzeljétek, volt, aki slamet írt, volt, aki szabadverset, nagyon sok zseniális mű született. Nagyon durván terheltük őket a három nap során, és ez szuperül működött, és úgy tűnt, még élvezték is.

Közben nagyon jólesett csütörtök este kicsit lelazulni, inni néhány meggyes sört a kollégákkal. majd Jucnál viháncolni a bloggerlányokkal. Mindenesetre nagyon vártam a péntek délutánt és a 10 napnyi őszi szünetet. A pasim egész hétvégén dolgozik, úgyhogy már péntek reggel összepakoltam, és suli után száguldottam, hogy elérjem a 15:07-es vonatot. Itthon kicsit barátkoztam mindenkivel, majd összebújtam a kiskuttyal a kanapén. Mielőtt álomba hullottam volna, gondolkodtam, hogy mi is a következő feladat, mi az, amin épp szorongnom kell, és rájöttem, hogy nincs semmi, most 10 napig bűntudat nélkül pihenhetek. És ezzel a tudattal aludtam 10 méter mélyen 2 órát. 

mission impossible

Ma este két helyen kellene lennem egy időben. Nem szokott olyan nagyon sok esti programom lenni, elképesztő, hogy ez most így alakult. Úgy tudom megoldani, hogy az egyikről korán eljövök (ez borzasztóan kínos, mivel kb rólam fog szólni a dolog), a másikról pedig kések úgy másfél órát. Utálom ezt. De legalább a suliból hazafelé felszedett a pasim, tök jót uzsiztunk együtt (zseniálisan finom, friss, ropogós, magos ciabattát kaptam, volt hozzá President Rondelé sajtkrém, a sima is, meg a diós, ami őrületesen jó, uborka meg szőlő), aztán ő szaladt tovább dolgozni, én meg picit ejtőzöm itthon. Egyébként úgy volt, hogy veszek hazafelé egy Pad Thai-t, és majd azt esszük meg, de egy két év körüli kislány ült velem szemben a villamoson, és olyan jóízűen ropogtatta az ubi- és répadarabokat, hogy megkívántam, és inkább beugrottam a boltba a Kolosyn, hogy vegyek zöldséget, meg mindenféle finomat.

Ezt pedig a múltkor szereztük, már nem emlékszem, hol, óríási időutazásnak ígérkezett - de végül nem az, mert az íze sem a régi (vagy csak rosszul emlékszem), valamint képzeljétek, maga a rágó nem zöld, hanem fehér. Duh.

mackósajt és téliszalámi

Dolgok, amiket bírok:

• Teljesen rábuktunk a Carcassonne-ra, ti ismeritek? Stratégiai játék, de kell hozzá egy csomó szerencse is. Kicsit olyan, mint a Catan (mondjuk azt pont nem szerettem), csak sokkal jobb. Tegnap a pasim aránylag későn ért haza, de ahogy megérkezett, már ültünk is le játszani, mondjuk jó hosszú játék, a végén, éjfél körül már eléggé ásítoztunk. Nagyon szeretjük. 
• YKRA!!! Kb bármelyik hátizsákjuk szerelem nekem, de leginkább ezek:

bakony:

kemping:

illetve, ahogy már írtam, kb bármelyik: 

YKRA