good things come to those who... I think they come to everyone

Mennyire elcseszi ez az enyhe, esős idő a karácsonyi hangulatot! Annyira láttam magunkat andalogni az összes budapesti karácsonyi vásárban, meg kesztyűben forró teát inni valami gyönyörű kilátásos helyen, de hát kinek van kedve szarrá ázni ebben az időben? 

Ma azért mentünk a wampra, mert lvan egy bőr oldaltáska csomó színben, amit már régóta nézegetek magamnak is, de aztán kaptam nagyon hasonlót napsárgában, és imádom. Barni anyukájának nagyon tetszik a táskám, és a múltkor eszembe jutott, hogy mennyire jó lenne neki valamelyik wampos darab, gyönyörű, bőr, pont jó méretű, biztosan nagyon értékelné, tippeltem is az egyik színre. Ezért ma elvittük őt körülnézni, és anélkül, hogy mondtuk volna neki, hogy mire gondoltunk, egyből megfogdosta ezeket a táskákat, amikor odaértünk a standhoz, és végül mikor mondtuk, hogy nincs mese, választania kell karácsonyra egyet, arra az olíva színre bökött rá, amire én is gondoltam, hogy illene hozzá. A végén megölelt, hogy mennyire kedves tőlem, hogy így kitalálom, hogy minek örülne, de szerintem mi eléggé hasonlóak vagyunk egy csomó mindenben, nem volt olyan nehéz. Olyan elképesztően cuki mindkét fiával, meg igazából velem is, nagyon szeretjük egymást, azt szeretném, ha minél boldogabb lenne, és egy szép bőrtáska a minimum, amit megérdemel. 

Amúgy ma is náluk ebédeltünk, kaptam töltött káposztát, amire már vagy két hete csorgatom a nyálam (és volt mellé laktózmentes tejföl, mert mióta együtt vagyunk Barnival, mindig azt vesznek, hátha beesek enni valamit, pedig gondolhatjátok, ez nem olyan gyakran esik meg), és aztán annyi kaját csomagoltak nekünk, hogy már most látom, hogy nem kell majd főznöm dec. 26-ig. Egyébként bevásároltunk, vettünk egy kis fát és fel is díszítettük. 

Holnap lesz a második évfordulónk, két éve volt az első tinder-randink a Nyugati órája alatt. Borzasztóan nem volt kedvem találkozni, nyűgös voltam és kedvetlen, már ami a randit illeti, írtam is a vonaton Katának, hogy majd csak letudom valahogy (itt az utolsó néhány posztban van némi lenyomat:  https://molnarilonka.blogspot.com/2017/12/). Még most is emlékszem, ahogy megláttam, épp telefonált, meg aztán a suta beszélgetésünkre, ahogy elsétáltunk a Kis Parázsig. Nagyon jó emlékek ezek, és olyan közelinek tűnnek még mindig, pedig ATYAÉG mennyi minden történt velünk, köztünk azóta. Otthon vagyok mellette, semmi kérdés nincsen bennem, nincsenek drámák, játszmák, kimondatlan dolgok. Mondjuk nekem kellett az a fél év a pszichológusnál,hogy ebbe a kapcsolatba így bele tudjam magam engedni, és mindig hálás leszek a  doktornőnek, hogy segített elhinni, hogy lehet engem nagyon szeretni a hibáimmal, meg mindennel együtt, és nem kell együtt élnem a félelemmel, hogy ő teljesen váratlanul kilép az életemből egyik napról a másikra, mint anno az exférjem. Egyébként Barni barátai azt mondják, hogy annak ellenére, hogy mi nagyon máshonnan jövünk, nagyon hasonlóak vagyunk, és én is ezt látom, legalábbis a természetünk ugyanolyan. Összeillünk.

Nekem a sógornőm apukája a háziorvosom, és a múltkor, mikor beteg voltam, hazavitte a táppénzes papíromat, mert tudta, hogy csak este tudok elmenni érte. Viszont nem voltam még jól, ezért Barni egyedül ment el érte. Mikor odaért, a Doki még nem ért haza, és a felesége beengedte őt, hogy bent várja meg. Utána pár nappal beszéltem a bátyámmal, és mesélte, hogy az anyósa áradozott Barniról, hogy mennyire kedves, udvarias, jó fej és jóképű is. Én meg csak somolyogtam, hogy hát igen, ezek a jelzők mind teljes mértékben igazak rá. Szerencsés vagyok. 

végre, végre

Tegnap reggel autóval mentem be a suliba. Ilyen akkor történt utoljára, amikor az állásinterjúra mentem, kicsit furi érzés volt beparkolni az udvarba újra, mennyi minden történt azóta! Kb 2 órát voltam bent, majd elindultam Vácra, anyuékhoz. Annyira hiányzik a kiskutty, hogy mostanában rendszeresen vele álmodom, muszáj volt meglátogatni és kicsit megszeretgetni őt, a kislányokat, meg a szüleimet. Apuval voltunk kint a nagynénémnél, aki nincs túl jól, a doki szerint enyhe tüdőgyulladás, nagyon gyenge szegényke. Annyira nagy a baj, hogy nekem adta a mákot, amit a bejglihez vett, azzal, hogy idén már nem akar sütni... Ilyen még sosem volt. Saját elmondása szerint nagyon nem akar már élni, és borzasztóan szomorú ezt látni, hallani. Bevásároltunk neki, kiváltottuk a gyógyszereit, próbáltunk lelket önteni belé, hogy majd jobban érzi magát, és akkor szebbnek látja a világot, de nem olyan könnyű. Értelmetlennek látja már az életet, és egyébként megértem, miért mondja ezt.

Este Barni barátaival voltunk a szokásos karácsonyi vacsijukon. Egy nagyon fura, újhullámos, ázsiai-fúziós étteremben voltunk (AUM), nagyon finom volt a kaja, csak épp nem laktam jól, vagy hát legalábbis nem kaptam meg azt az elégedettséget, mint anyukám töltött káposztája után, ha már karácsonyi vacsiról beszélünk. Jó sokat dumcsiztunk, vicces volt, de nagyon elfáradtam. Éjfél után értünk haza, aztán reggel kukorékoltunk már 8 előtt, kicsit bandáztunk, majd aludtunk megint délig. Engem mondjuk a hasam akkor már őrjöngve parancsolt ki az ágyból, főztem virslit meg teát, megebédeltünk, majd visszafeküdtem, és aludtam este 6-ig megint. Csináltam egy gyors carbonarat, azóta Barni megint alszik, és én sem vagyok túl tevékeny továbbra sem. Egyikünk sem emlékszik, mikor volt utoljára ilyen napunk, hogy semmit sem kellett csinálnunk, csak pihentünk, valószínűleg idén nem volt ilyen. Egyébként ebéd után teregettem egyet, meg elraktuk a ruhákat, és egy kicsit pakolásztam a fiókokban is, hogy jobban átláthatóak legyenek, meg picit takarítottam fürdőszobát is,  sőt, a növényeket is meglocsoltam, de igazából egy komolyabb takarítás is ráférne a lakásra, mielőtt megérkezik a pici karácsonyfánk holnap.

Holnap lesz egy csomó dolgunk (és a wampra is megyünk megint), remélem, sikerül lazára venni a programot. Csodálatos érzés ennyire leereszteni.

körömlakkok

Valamelyik este pedig Barninak sokáig kellett még itthon is dolgoznia, úgyhogy én felraktam egy arcpakolást, és elszöszmötöltem a körmeimmel. Mostanában csak sima piros szokott lenni, az gyorsan kész és akkor is szép, ha nem olyan szép, vagy valami sötét színt választok, barnát, szürkét, ezüstöt. De most szántam rá időt, ilyen lett: 

foood

Tegnap este egy nagyon kedves tanítványommal találkoztam a Batyin, a kedvenc helyemen, amit Marcipánördögtől kaptam, ugyanis vele voltam ott először, és másokat is elvittem azóta oda. Kicsit Párizs-hangulatú hely, mindenki azonnal beleszeret. Ezzel a lánnyal (akit meg egyébként Violeten keresztül ismertem meg, tehát minden szál a blogokban fut össze), az utóbbi egy évben szinte minden kedden találkoztunk és beszélgettünk. Szerintem nagyon ritka, hogy az ember rendszeresen ennyi minőségi időt töltsön valakivel, én a barátaimmal, a tesómékkal sem beszélgetek rendszeresen, heti szinten ennyit, és a világon minden téma előkerül, az egészen személyes történeteinkig. Szóval azt hiszem, nem fura, hogy barátság alakult ki köztünk, nagyon megszerettük egymást. Úgyhogy most, az utolsó óránkat nem a megszokott helyszínen, az ő kicsi konyhájában tartottuk, hanem ebben a csodás hangulatú bárban, két pohár vörösbor mellett. 

Ma pedig Gabesszel néztük meg a Czakó kertet - én már Barnival jártam ott. Akkor olyan élmény volt, hogy mikor beültünk, Barni azt mondta, hogy hát milyen jó ez a hely, ez lesz a törzshelyünk! Aztán mikor kijöttünk, azt mondta, soha többé ne jöjjünk ide - és hát tényleg, minden elbaszott volt, a kiszolgálás, a kaja, az elfelejtett, majd a főétellel egyszerre kihozott előétel - és mindez nagyon drágán. Gabesz viszont kíváncsi volt rá, mert tényleg nagyon hangulatos, úgyhogy adtunk neki egy második esélyt, de azt hiszem, kijelenthetem, hogy többet már valóban nem megyünk. Úgyhogy a Czakó kertet nem is tudom ajánlani.

Ez a típusú vacsi sokkal boldogabbá tesz - nem is tudom, hanyadik gránátalmám volt ez a héten, alatta persze mangó lapul: 

closing time

Mennyire jellemző, hogy az elmúlt napokban úgy aludtam, mint a bunda, ma éjjel viszont, mikor reggelre tényleg nem ártott volna kipihennem magam, mert suliba kellett menni, egy csomót forgolódtam félálomban. Nem értem, miért stresszelek a suli miatt, semmi értelme - ezt meg is beszéltem magammal ébredés után. Csak 10-re kellett volna mennem, de keltem 6-kor, ahogy szoktam, hogy bemenjek hamarabb, és kicsit készüljek, képbe kerüljek, bandázzak a többiekkel stb, ne az legyen, hogy beesek, és már mehetek is órára. De aztán végül adtam magamnak egy órát itthon is pluszban, összehajtogattam és elraktam a tiszta ruhákat a szárítóról, meglocsoltam a növényeket, elpakoltam mindent, ami elöl volt, letörölgettem a konyhapultot, kipakoltam a szárítóból, levittem a szelektívet, kicsit port töröltem, és makulátlanul rendben, tisztán hagytam itt a lakást. Egyébként beszéltem valakivel a drámáról, amiről tegnap írtam, és kiderült, hogy nem is volt dráma. Ma már tényleg nincsen mi miatt izgulnom, eskü, jól fogok aludni.  

Aztán délután Barni elvitt a dokimhoz a táppénzes papírért, majd elmentünk az autójáért a szerelőhöz - fú, nagyon le kellene cserélnie azt a kocsit, iszonyúan sokat kénytelen rá költeni. Végül 8 körül estük haza, ami a nap egyik legjobb pillanata mindig. Nem tudom igazából miért, de meg szoktam lepődni, mikor hazaérek: nálunk mindig annyira finom illat van. Mások is szokták mondani, a múltkor még a villanyszerelő is megállapította. A tiszta ruhák, az illatgyertyák, a fürdőszoba, vagy mind ezek együtt, nem is tudom. Most vettem a DM-ben egy ilyen illatgyertyát, és telitalálat volt, akkor is nagyon finom illatú tőle a lakás, ha nem ég. 

Holnap még tanítanék, de írtam a lánynak, hogy hagyjuk az angolozást, üljönk be valahova, koccintsunk és beszélgessünk, nagyon lelkesedett. Én asszem már elengedtem ezt az évet. 

that's sweet

Mostanában ipari mennyiségben veszem a gránátalmát és a mangót, a CBA-ban a Kolosyn akkorákat lehet kapni mindkettőből, mint a fejem, és isteni finomak. Este össze szoktam vágni egy egész mangót, ráhalmozom a csillogó, bíbor gyöngyöcskéket, amikért előtte igencsak meg kell küzdeni (Barni frászt kapott a múltkor, hogy mitől véres a konyhapult, meg a pulcsim), és ez a vacsim. Komolyan, érzem ilyenkor, ahogy a vitaminok beépülnek a szervezetembe, nagyon szeretem. Barnit nem hatja meg különösebben, ő helyette szalámis szendvicset szokott kérni. Nem sok kenyeret eszünk, de általában a Lipóti pékségben szoktam 2-3 nosztalgia kiflit venni (kívül roppanós, belül vajpuha, isteni), azt annyira szereti, hogy sokszor bármilyen csili-vili vacsi helyett azt választja.

Ez pedig a svejci időszak óta a kedvenc csokim (meg a Malteser, úristen, az is milyen finom), és ezt hozta nekem a Mikulás, biztos nagyon jó voltam:

morrrning

Valahogy meg kellene tanulnom bűntudat nélkül itthon maradni, ha egyszer beteg vagyok. Kicsit amúgy kezdem ebben a suliban is úgy érezni, hogy nem tudod eléggé jól csinálni a dolgod, sem te, se a kollégáid, mert valamiért mindig van valami lebaszás. Észreveszem magamon, hogy amikor 110%-on csinálok mindent, akkor is kicsit aggódom, mikor megjelenik valaki, hogy mit felejthettem el, mit nem csináltam meg, mit nem csináltam úgy, ahogy azt elvárják. Ja, és ez sosem a tanítás, meg az óráim, szerencsére. Meg hát értitek, mindig mindenben lehet találni kritizálnivalót, ha nagyon akar az ember. Egyszer sem késtem el, csodálatosan felkészülök az óráimra, nem hiányzom, csak ha tényleg beteg vagyok, és azt is szökőévente egyszer, minden szart elvállalok, ha megkérnek, tök lelkesen csinálok mindent, de így is belém tudnak kötni. Annyira szarul esik. Nagyon szeretem ezt az iskolát, de az igazságtalansággal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. De aztán megvigasztaltak a többiek, hogy ez ilyen, egyáltalán nem fontos, ne foglalkozzak vele, és aztán egész este jöttek a képek meg az üzenetek, hogy koccintanak az egészségemre, és aztán aránylag jól sikerült is elengednem a dolgot. 

Belemélyedtem a könyvembe, az új Kawamura (bár ez a keresztneve, nem?) regénybe, amit szerintem mindenki a macskás téma miatt vesz meg, nekem mondjuk felmentésem van, mert ajándékba kaptam. Kicsit szkeptikus vagyok vele szemben, mert Murakamira  (ez is keresztnév?) emlékeztet a stílusa, és az ő könyveivel is úgy voltam, hogy az ötödik után már nem tudtam megkülönböztetni az egyiket a másiktól, ugyanaz az elbeszélő ugyanazokkal a problémákkal, kicsit más japán helyszínen, kicsit már kanyargású történetben. Mondjuk ez az én hibám is lehet, hogy megunok egy írót, ez történt a kedvencemmel, Paul Austerrel is, akitől dedikált példányom is volt (bár ezt az exférjem az összes többi könyvemmel együtt nem küldte vissza valamilyen okból kifolyólag, de legyen vele boldog), és aki egy ideje már csak a családjáról és az írásról tud írni. Onnan, hogy szívdobogást kaptam, mikor megláttam a legújabb könyvét a könyvesbolt kirakatában, és vásárlás után már az utcán, a körúton gyaloglás közben elkezdtem olyasni, eljutottam odáig, hogy már egészen régóta rajta van az iPademen a legújabb könyve, és eszembe sem jut azt elővenni, mikor új könyvbe kezdek. Mondjuk annyi elképesztően jó regényt írt, hogy ez talán oké is így (A véletlen zenéje, Mr. Vertigo, New York Trilógia, Holdpalota, Timbuktu, ha választanom kell legkedvencebbet, akkor Mr. Vertigo. Meg A véletlen zenéje.). 

Tegnap egyedül voltam itthon, Barni vidéken dolgozott. Ma találkozna egy portugál haverjával, akivel egy délutánt-estét bandáztunk kint Lisszabonban, és eléggé a szívembe zártam, mert amikor kettesben maradtak, gratulált hozzám Barninak. Kicsit filózott tegnap, hogy hova vigye őt, én meg mondtam, hogy hozza el ebédre, úgyis bepácoltam néhány csirkecombot, lesz mellé sütőben sült krumpli, sali, meg meggyszósz (azt gondolom, a portugál fiú nem fogja érteni, de Barni imádja), na meg van itthon egy üveg Bodri cuvée, amit Barnitól kaptam már vagy két hónapja. Úgyhogy indulok is a piacra. Nem hogy aludnék.

under the weather

Minden bennfentes lebeszélt minket Máltáról, hogy nincs fűtés a szállásokon és fázni fogunk, hogy rossz időben nincs mit csinálni ott, és hogy majd nyáron menjünk. Mivel épp beteg vagyok, nem volt nehéz elengednem a dolgot, hiszen elképzeltem, hogy épp beteg vagyok, és egy idegen országban kell a hidegben vacognom valami hangulattalan hotelszobában, karácsonyfa meg a családunk nélkül. Egyébként eredetileg Izraelbe akartunk menni, de ebben az időszakban nagyon drága. Barni mondogatja, hogy nem baj, majd spontán kitalálunk valami szuper kiruccanást a szünetben határon belül vagy kívül, de most annyira rosszul érzem magam, hogy engem most semmivel nem lehetne kirobbantani itthonról. Ma egész nap aludtam, suliban sem voltam és holnap sem megyek, és annyi folyadékot ittam, hogy szerintem ennyit nem is lehet, folyamatosan szomjas vagyok. Már egy hete nem vagyok túl jól, illetve már tegnap úgy tűnt, hogy minden oké, de ma reggel köhögőrohamokra ébredtem.

Ja, és történt velem valami nagyon furcsa: tegnap ahogy hazajöttem, leültem a fotelbe, és miközben telefonon beszéltem valakivel (anyuval talán), kivettem a tacsis fülbevalóm a fülemből. Hosszúra nyúlt a telefon, aztán ahogy felálltam, leesett a fülbevalóm, talán az ölemben lehetett,vagy a fotelben mellettem. Az egyiket rögtön megláttam a szőnyegen, a másik viszont soha többé nem került elő, sehol sincsen. Ezerszer végignéztem mindent, és egyszerűen nem értem, ráadásul nem is olyan picike. Elvitték az ufók. 

Ma pedig, ahogy itthon voltam, kellett prezentálnom magamnak valami ebédet, de eléggé üres volt a hűtő, boltba mennem kb esélytelen volt, nem lett volna hozzá erőm, meg az autóm is elvitte a pasim, mert az övé cserben hagyta reggel. Találtam néhány szem csoffadt krumplit a hűtőben, megpucoltam, felszeleteltem jó vékonyra, szépen elosztottam egy nagy tepsiben, picit meglocsoltam olíva olajjal és megszórtam sóval, majd megsütöttem a sütőben úgy, hogy belül vajpuha volt, a széle körben viszont piros-ropogós. Nem emlékszem, mikor esett kaja ennyire jól.

Klaus

Nem tudom, mennyire vagytok rajta már a karácsonyra-hangolódáson, de láttunk egy olyan hangulatos és kedves rajzfilmet, hogy azóta már többször megnéztem, és legszívesebben mindenkinek, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt megmutatnám, nagyon ajánlom. Társasozás és kártyázás közben be szoktunk rakni valamit háttérzajnak, és aztán fél szemmel nézzük, de ez nagyon betalált, abba is kellett miatta hagyni a partit. Az a címe, hogy Klaus, és egy alternatív eredet történet a Télapó sztorihoz. Netflixes mese, de az ncore-on is láttam már. 

a helyzet

• A héten itthon voltam két napot betegen, aztán meg mentem suliba még kettőt, ugyanúgy betegen. Illetve akkor már csak a torkom fájt annyira, hogy minden nyelést kétszer meggondoltam, de alapvetően nem éreztem magam annyira rosszul, hogy megérje szívatni magamat és a többieket a helyettesítésem megszervezésével - egyszerűen nem éri meg. Ma már egész oké, remélem, holnapra tényleg jól leszek.
• Semmi pluszt nem csináltam a héten a suli mellett. Nem tartottam egyetlen magánórát sem, nem készültem sokat, és sok játszós, beszélgetős, filmezős órám volt. Csütörtök kivételével minden délután aludtam egy, volt, hogy két órát is. Iszonyúen jólesik, úgy érzem magam, mint aki teljesen, pirosan villogósan lemerült, és akibe szépen, lassan csordogál vissza az élet.
• Pénteken voltunk kicsit barátkozni Barni szüleinél, és mintha megérezték volna, mennyire fáradtak vagyunk, csomagoltak nekünk egy csomó kaját, töltött paprikát, rakott krumplit, levest rengeteg zöldséggel. Nagyon szeretek főzni, de most hálás voltam, hogy nem kell, és így is finom házi kosztot ehettünk egész hétvégén, sőt, még holnap ebédre is vihetek belőle. Akkora kincs, hogy itt laknak pár utcányira tőlünk. 
• Szombaton suli volt, ami fájt, nem is akarok róla beszélni - mert az hagyján, hogy mi bemegyünk, de szegény kölykök, szombaton is korán kelni és bent ülni a suliban, szerintem ez embertelen.
• Aztán délután szépen nyugodtan elcsorogtunk Vácra a kisautómmal, amin még mindig nyári gumik voltak, és Barni apukámmal közösen felrakta rá a télieket. Ebédeltünk, aludtunk egyet, kutyáztunk, beszélgettünk, aztán hazajöttünk. Anyukám varrt a kabátomra akasztót a leszakadt régi helyett, kaptunk kalácsot, tojást meg paradicsomlevet, elhoztuk a kanapén való sziesztázáshoz a meleg patchwork takarót, amit anyu varrt, meg hoztam magamnak kasmír harisnyákat, meg az adventi díszeket, szóval duplán feltöltődés nekünk otthon, a szüleimnél tölteni egy kis időt. 
• Már kétszer nekiálltunk megnézni az új Scorsese filmet, de még harmadszorra is neki fogunk futni, ugyanis olyan hosszú, hogy valamelyikünk mindig bealszik. Hála az égnek, hogy fent van a Netflixen, és nem moziban futottunk bele. Amúgy jó, de könyörgöm, 3 és fél óra?
• Ma reggel 8-ig aludtuk ugyan, de aztán Barninak el kellett indulnia dolgozni. Én meg végre kitakarítottam a lakást nagyon (rendkívül ráfért már), meg mostam 3 adagot. És most olyan jó itthon. Terveztem, hogy elmegyek, és veszek ezt-azt (kéne egy új lábtörlő pl, mert a régiből hullanak a szöszöcskék, és lábtörlés után behordjuk őket a lakásba), de végül úgy döntöttem, ki kell használni, hogy van egy olyan nap, mikor nem muszáj elhagynom a szép, tiszta, csupa mécses lakást, és helyette aludhatok bármennyit.
• Most valahogy azt sem bánom, hogy holnap hétfő. Nyílt órák lesznek, be fognak jönni megnézni 1-2 órámat, de nem baj, jöjjenek. Este karácsonyi Support lesz Annánál, nagyon várom.

wellness

Van egy idősebb kolléganőm, aki minden péntek délután masszázsra megy, én pedig mindig irigykedem, hogy milyen jó ötlet, mennyire tökéletes levezetése az a hétnek! Úgyhogy tegnap este gondoltam egyet, felhívtam a helyet, ahová időnként (a csontkovács mellett) elkavarodom, és kértem egy időpontot mára. Szándékosan úgy, hogy az órám után már ne legyen esélyem készülgetni, meg e-mailekre válaszolgatni, hanem kénytelen legyek azonnal elindulni, hogy időben odaérjek. Ráadásul ma kaptam 25%-os Mikulás kedvezményt. Egyébként ide járok, és minden pénzt megér, nagyon jól masszíroznak a lányok, ajánlom őket, és még időpont is szokott lenni kényelmesen. 

Hazafelé vettem egy kesudiókrémes-almás-répás-aszalt szilvás salit a Tökmagban, és akkor most indulhat a jól megérdemelt délutáni alvásom. Tökéletes zent éreznék, ha nem tudnám, hogy holnap munkanap van. 

bob

Évek óta (kb 2?) olyan hosszúságú a hajam, hogy nem lehet összefogni. Vagyis hát időnként ilyen nyúlfarknyi copfocska képződik azért, de hátul, alul akkor is kilóg egy sor. Nem bánom nagyon szeretem a rövid hajat, igazi frizura, nem csak úgy lóg, meg összefogva az ember fejéhez tapad (az én puha, vékonyszálú hajam ezt csinálja). Mondjuk persze jobban oda kell figyelni, nincs olyan, hogy bad hair day, 2 naponta mosás, és be kell lőni, hogy álljon valahogy. Most mégis megnőtt kicsit, és gondolkodom rajta, hogy még növesztek rajta, hogy össze tudjam fogni. Persze lehet, hogy nem lesz belőle semmi, mert ilyenkor azonnal rövid ötleteket nézek, és imádom. Nagyon tetszik, megnyugtatónak találom, hogy minden hajszál katonás rendben áll és mind makkegészséges, azt is imádom nézni, ahogy vágják a bobot (szerencsére sok ilyen videót találni). Még mások haját is sokszor nézegetem, hogy mennyire jól működne nekik egy rövidebb frizura a hosszú, elvékonyodott tincsek helyett. Ez valami mánia lehet.

a small ball of fluff

Két hete szerdán suli után nem haza jöttem, hanem leszálltam a Deákon. Végigsétáltam a Fashion streeten, csorgattam a nyálam a Zara Home-ban, amit nagyon szeretek, pedig nem teljesen az én ízlésem, nagyon kevés dolgom van onnan, de valahogy elvarázsol az a sok, ízlésesen elrendezett, csodaszép dolog.. Utána mindent megtapogattam az Oysho-ban, ami ugyanilyen nekem, imádok nézelődni, és nagyon tetszik a hangulata, a puha anyagok, a szép színek, de valahogy sosem veszek semmit, annyira végül nem hoz lázba. Körbesétáltam a Vörösmarty téren és megnéztem a vásárt - idén valahogy sokkal szellősebb, kevesebb a stand, jobban is vannak elrendezve, és szerintem nagyon igényes a választék. Esett az eső, de így is elképesztő hangulata van az egésznek, na és az az illat... Én se Svájcban, se Bécsben nem láttam ehhez foghatót, pedig most az eső is esett, de teljesen elragadott az ünnepi hangulat, még így, egyedül is. 

Aztán kicsit vártam egy kapualjban, hogy ne ázzak - mint kiderült, pont abban, ahol Pilla dolgozik. Szoktunk a Supporttal barátkozni néhány hetente, de Pillával van rá igényünk, hogy időnként kettesben is találkozzunk és duruzsoljunk kicsit, most is egészen feltöltődtem. Megölelgettük egymást, aztán elsétáltunk a Börzébe, amit ő nagyon szeret, én viszont még sosem jártam ott, de nagyon kíváncsi voltam. Pilla sütőtök levest evett, én viszont későn ebédeltem, csak túrógombócot rendeltem. Nem nagyon szoktam ennyire koncentráltan tejes dolgokat enni, de most nagyon megkívántam, és az utóbbi időben, úgy tűnik, nagyon jól tolerálja a szervezetem, ha szökőévente egyszer elcsábulok.

Szóval tökéletes délután volt, és kicsit el tudtam engedni a rám váró gyilkos hetet. Mostanra pedig igazán téli, karácsonyi hangulatba kerültem, a sulit csinálom, szépen, nyugodtan, de az óráim után szinte azonnal hazajövök, és minden délután alszom 1-2 órát. Mondjuk meg is érezte a szervezetem, hogy leengedhet, mert fáj a torkom, de nem bánom, szerintem én most mindent megérdemlek.

Egyébként pont maga a karácsony nem is nagyon vonz, illetve az nem, hogy majd tülekedve kell sorban állni az élelmiszerboltokban pontyért meg Bailey's-ért, mert mindenki megőrül, és pihenés helyett jönni-menni kell, ezer program lesz, és mire eljutnék oda, hogy akkor nyugi és olvasás, akkorra megint dolgozni kell. Úgyhogy mi veszünk két repjegyet, még karácsony előtt elreppenünk szépen Máltára, és csak szilveszter előtt jövünk haza. Van bennem egy kis félsz, hogy milyen fura lesz szenteste kettesben egy másik országban lenni, karácsonyfa és a családunk nélkül, de közben meg tudom, hogy nagyon szükségünk van most erre, kettesben kiszakadni és pihenni kicsit. 

Ja, és ez a kiskutya volt az útitársam a múltkor a villamoson, megkérdeztem az anyukáját, hogy lefényképezhetem-e. Nincsenek szavak.

home sweet home

Mint látszik, az utolsó napokon már egyáltalán nem volt időm magamra, illetve blogolni. Pénteken délután viszont kaptunk néhány óra kimenőt, és akkor Barni szintén lerakta ennyi időre a munkát. Elmentünk ebédelni az Alessioba (én salit, mert a projekt alatt végig a Trófeából jött a kaja, és az szörnyű volt, azóta csak friss zöldségeket és gyümölcsöt kívánok), vettem a Body Shop-ban arcpakolásokat meg testvajakat 40%-os engedménnyel, aztán kicsit császkáltunk a városban. Annyira furcsa volt, hogy szabadon járhatok-kelhetek, mint mindenki más, nem kell épp szopnom valamit a suliban vagy a szálláson, mintha valami börtönből kaptam volna kimenőt. Este vissza kellett mennem, de az már jó volt, mert tudtam, hogy mindjárt vége, a kedvem is jó volt, ami azért nem volt elmondható rólam a hét nagy része alatt. Elvitettem vele a cuccaim nagy részét, csak egy kis hátizsák maradt nálam, a pizsim, a piperéim meg a másnapi ruháim. 

Éjfél után feküdtünk le, reggeliztünk, kicsekkoltam, majd mehettem a suliba a képzésre, ahol tulajdonképpen vizsgáztunk. Én az elején feltöltöttem a hiányzó dokumentumokat a szakfelügyelethez (hétfő a határidő), mert a héten nem volt rá időm, aztán nekiálltam a feladatnak: egy óratervet kellett úgy összerakni, hogy tele legyen a digitális eszközökkel, amiket a tanfolyam alatt tanultunk. Szerencsére nagyon jó vagyok az ilyen típusú kreatívkodásban, meg volt nálam egy workshopnyi, szuper témájú anyag, amit csütörtökre raktam össze a projektre Malaláról. Tudjátok, ő az a pakisztáni lány, aki a gyerekek és a nők oktatáshoz való jogaiért küzd, gyerek volt még, mikor a tálibok fejbelőtték az aktivista munkája miatt, túlélte, azóta is szenvedélyesen dolgozik a témában, és 17 évesen Nobel-békedíjat kapott. Ennek a workshopnak az anyagát dolgoztam át úgy, hogy ha a gyerekek előtt van gép, akkor nagyon izgin maguknak fedezzék fel a történetet, és közben legyen egy csomó feedback, beszélgetés, interaktív ötletelés. Tényleg jó lett, nagyon megdícsért érte az oktatónk, ráadásul én lettem kész másodiknak, és húzhattam is haza 2-kor. Egyébként a tanfelügyelet február elején lenne, amikor pont Dániában leszek, hát majd jönnek valamikor máskor.

Barni a suli előtt várt, hazafelé vettünk kaját, majd estig a kanapén kártyáztunk, szegényt nagyon elagyabugyáltam, mondta is, hogy milyen jó, hogy hazajöttem. Úgy egy órát tollászkodtam a fürdőszobában, majd 8-kor bevonultunk az ágyunkba, és reggelig ki sem másztunk belőle. 

Annyira jó itthon lenni, teljesen átértékeltem minden dolgomat. 

gianna ruggiero