Így ni

Végül jó kis nap lett (vasárnap, mondjuk mi más lenne), ebédeltünk, vásároltam,  vettem magamnak finom kajákat meg virágot, kitakarítottam, mostam, wiiztünk (szóval már nem kell edzenem, hihi), voltam a bátyáméknál ahol beleültem egy kád illatos forró vízbe és kiáztattam magamból minden stresszt, kaptam vacsit meg kakaót, dumáltunk, majd a bátyám hazahozott. Jó volt, na. 

És akkor most hétfő. Az órák fele helyett mondjuk egy ír zenét játszó zenekar koncertjére visszük a diákokat, szóval annyira nem lesz rossz. 

a lidl-ben eléggé ráéreztek a színeimre

Caramel

Erős dilemmával kezdődött a napom, mégpedig azzal, hogy vajon angol reggelit toljak-e, finom sült baconnel, Heincz babbal, sült paradicsommal, tojással, vagy hallgassak az eszemre, és reggelizzek vitaminokat. Mint a mellékelt ábra mutatja, a vitaminok győztek, még 3 narancs levét is kifacsartam mellé.

Aztán ez segített:

Az asztali futóm eléggé megy a blogom hátteréhez. That's what I call style, pedig tök véletlen. 

Ma anyu az ebédfelelős, gulyáslevest csinál, meg fánkot sárgabarack lekvárral. Na jó, nem sajnáltatom magam tovább az egészséges reggelim miatt. És akkor ma még takarítás, bevásárlás, edzés. Aúúúúú, ezeket miért nem csináltam meg szombaton?  Annyira kéne még egy nap.

És ha vasárnap, meg evésivás, akkor küldök nektek egy Suzanne Vega dalt, jó?

Egy film az életem

Ja és egy menő blogger és egy filozófus (mennyire kúl életem van már?) társaságában voltam moziban, megnéztük az Amerikai botrányt (American Hustle), és nagyon-nagyon imádtam, nézzétek meg ti is!

Ismerjük meg egymást

Kaptam Ritustól egy feladatot. 

A játék a következő:
1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak. 

Mondjuk nem tudom, mi az, amit szívesen elmondok, és még nem tudtok rólam. No lássuk, hátha eszembe jut néhány érdekesség. 

1. Mikor egy éves voltam, 1979-ban, apu kapott egy munkalehetőséget Indonéziában, és emiatt éltünk kint ott egy évet. Én sajnos nem emlékszem semmire, de ott tanultam meg járni és beszélni, a tesóim ott jártak iskolába, és a fotók és az elmesélések alapján nagyon kalandos év lehetett! Emiatt van egy különleges hely a szívemben Indonéziának, nagyon érdekel, tanultam is indonézül egy ideig az egyetemen. Szeretnék még egyszer eljutni oda!

2. Gyűlölöm a szelet. Feszült, ideges leszek tőle. És még a hajamat is összekócolja, fujj.

3. A gimi utáni nyáron egy hátizsákkal és egy hálózsákkal, valamint egy barátommal kistoppoltam Párizsba (4 nap alatt értünk oda), és ott töltöttem az egész nyarat (közben tettünk egy néhány napos kitérőt Amszterdamba, és egy heteset Marseille-be). Az Eiffel torony melletti parkban, a Champ de Marson laktunk (jó sokan magyarok), és én, meg két másik zenész barátom a park melletti piacra jártunk utcazenélni, és iszonyatosan jól éltünk belőle (illetve csak kajára kellett költeni, arra meg bőven elég volt amit összeénekeltem, és a végén még haza is hoztam pénzt). A szüleim úgy tudják, hogy egy francia barátnőmnél laktam. Nagyon kalandvágyó voltam fiatalon, sosem bírtam megülni a fenekemen, rengeteg haverom volt, és minden hülyeségben benne voltam, mindent kipróbáltam. Most így utólag belegondolva a hajam égnek áll, hogy miket csináltam, és remélem hogy az én gyerekeim kicsit nyugisabbak lesznek, de az az igazság, hogy annyi élményben volt részem, hogy nem bánok semmit. Sosem felejtem el, hogy egy a Marseille-i tengerparton lévő telefonfülkében állva, a tengert bámulva tudtam meg, hogy felvettek az egyetemre.

4. Kabátbuzi vagyok. Rengeteg van belőle, és mindig azt veszek újra és újra.

5. Jellemző rám az intenzív parfüm illat, nagyon szeretek illatozni, pillanatok alatt elhasználok egy üveggel. Ha véletlenül elfelejtem befújni magam reggel, és úgy megyek el itthonról, akkor teljesen letörök, olyan érzés, mintha mondjuk melltartót felejtettem volna el  felvenni.

6. 19 és 28 éves korom közt egy Gyuri nevű fiúval jártam. Rengeteg kalandban volt részünk együtt, és sokat utaztunk. A szakításunkkor írtam neki egy dalt. 

7. Borzasztóan rendetlen és szétszórt vagyok. Ezt általában nem tudják rólam, mert jól álcázom, valamint mostanra rengeteget fejlődtem tudatosan, de mindez őrületes erőfeszítésembe kerül. 

Hát, ennyi. Én nem akarok senkit zaklatni ezzel, így csak akkor csatlakozzatok, ha van kedvetek. Franciakulcs, Violet, Marcipán, Selinda. Tudom, ez csak 4.

(Most egy kicsit elbizonytalanodtam: ilyen nem volt már egyszer régebben?)

Things that make me go mmmmm

Egy ideje nézegetek vízforralót, mert kislábasban szoktam vizet melegíteni a diákoknak a teájukhoz (a mikrót, ha lehet, kerülöm), és hát ugye az nem menő. Persze nekem nem jó egy hétköznapi vízforraló, mert nekem abból is szép kell, színes meg dizájnos. Én azt hittem, találtam egy piaci rést, de nem, úgy látszik vannak még ilyen idióták mint én, és a Butlers gondolt rájuk.

élőben sokkal szebb

Mondjuk kétszer annyiba került, mint amennyit eredetileg szánni akartam rá. De nekem az ilyen dolgoktól javul a közérzetem, és hát valljuk be, ezért a látványért is megérte (nekem):

Te is lehetnél

Van egy barátnőm, aki fotóművész, illetve majd lesz. A MOME-ra jár, és a legutóbbi projektjüknek az volt a címe, hogy Túlélési stratégiák. Nekik kell kitalálniuk, hogyan értelmezik a témát, természetesen fotó formájában. A barátnőm azt mutatta be, hogy milyen dolgok segítenek neki túlélni a hétköznapokat: az anyukája, a pasija, a macskája, ilyesmik, és ő maga szerepel a fényképeken, bár az arca nem látszik egyiken sem. Támogatom őt, mert sokszor fotózott engem, és persze tetszik is a munkája, így kilinkeltem a FB-ra, csak egy pici idézetet raktam mellé ebből a dalból: "and she fights for her life as she puts on her coat", mert szerintem pont erről szól, a mindennapi küzdelmeinkről. De arra nem számítottam, hogy az ismerőseim azt hiszik, hogy én vagyok a képeken, és azt gondolják hogy a szakítás miatti lelkiállapotom demonstrálom (pfff, eszembe nem jutna). Bár így utólag még egyszer megnézve a képeket, tényleg, akár. 

What makes you happy

Ma is volt olyan osztály, akinek behoztam mára, péntekre a táncolós dalt, a Happyt, és megmutattam nekik a magyar változatot, amit Budapesten forgattak erre a számra, úgy, hogy random járókelőket állítottak meg, hogy táncolgassanak erre a dalra. Annyira vidám és hangulatos, és tényleg büszke vagyok, mert lejön a videóról, hogy milyen jó fej módon és halál lazán odaállt mindenki a kamera elé vigyorogva táncolgatni.

Lehet hogy én is ilyen voltam tininek (remélem hogy nem) mint egyik-másik osztályom (szerencsére nem mindenki), mert végig fújolták a videót, hogy úúúúúristen hogy néz ki, meg de gáz, és milyen szar ez a szám. Megkérdeztem, hogy ha őket megállítanák, vállalnák-e, hogy táncolnak? Jéééézusom tanárnő, dehogy, hát az mennyire ciki már?

Hát ennyire ciki:

Mickey

Ma már nem akarom elvinni az autót, de állítólag ónos eső esett, remélem itt a környék kimaradt, mert én bizony ma bringázni fogok. Meg olyan is volt ma reggel, hogy felöltöztem, harisnya, kisszoknya, miegymás, majd mivel még volt egy csomó időm ő meg nagyon könyörgött, kivittem a blökit a térre egy kicsit, majd visszajöttem, a harisnyámra felhúztam egy farmert, a vastag kötött pulcsimra meg még egy vastag kötött kardigánt. Közben pedig a nyáron jár az eszem. Péntek van, csináljatok mindenféle izgit!

Találka

Szóval suli után randevúm volt egy pécsi fiúval, akit néhány éve ismertem meg, és talán mindössze kétszer találkoztunk (és buliztunk együtt) zene, meg üzlet kapcsán (a cége szponzorálta néhány koncertünket), de nagy volt a szimpátia. Most pedig egy másik cég kapcsán jár ide a városba néha, és megkeresett. Persze felesége van, és úgy beszél a lányról, hogy szerintem minden nő arra vágyik, hogy a pasija így meséljen róla, egy tőle 300km-re lévő cukrászdában egy süti fölött, egy kvázi vadidegen lánynak. 

Nagyon jót beszélgettünk, teljesen feltöltődtem tőle. Egy csomó minden mellett feszegettük azt is, hogy vajon miért van az, hogy vidéken a jobbnál jobb kávézók üresen kongnak hétköznap, csak péntek-szombat este van valami élet, emiatt zár be áprilisban a kedvenc helyem is (a péntek nem termeli ki az egész hét rezsijét), és ő is ezt meséli Pécsről. Ez a fiú arra mutatott rá, hogy itthon nincsen kultúrája a kávéházi életnek, annak, ami külföldön sok helyen alap, hogy az emberek egy héten egyszer-kétszer munka után beülnek valahova egy italra, kicsit dumálnak, kibeszélik, kieresztik a gőzt, és utána indulnak haza, már kicsit kikapcsolva a munkából. Itthon meg egy csomó családnak/párnak az a program a munka után, hogy elmennek a teszkóba ahol minden fasságot összevásárolnak, majd hazamennek tévét nézni. Mást el sem nagyon tudnak képzelni. 

Meg azt is mesélte még, hogy a felesége multinál dolgozott sokáig, szétstresszelte magát mindig, és kitalálta, hogy ő gyerekekkel szeretne foglalkozni. Munka mellett, levelezőn elvégezte az óvónő képzőt (3 év), elment óvónőnek, kivirult, imádja, és most nagyon boldog, még úgy is, hogy összébb kellett húzniuk a nadrágot, mert most sokkal kevesebbet keres. Szerintem ez annyira jó történet.

És hallgattam magam is, ahogy mesélek arról, hogy mi újság velem, hogyan élek, hogyan érzem magam manapság, és szerintem egy külső szemlélőnek kiegyensúlyozottnak, elégedettnek, boldognak tűnhetek. És azt hiszem, a körülményekhez képest tényleg jó kis életem van.

Kispéntek

Azt vettem észre, hogy mostanában kevesebbet blogolok, mert 

1. nincsenek lyukasóráim, ellenben ezer órám van (a héten már 2x volt 7 órám egy nap, és holnap is annyi lesz) és a szünetekben készülgetek vagy szendvicset majszolok, így nincs rá időm 

2. délután további magántanítványokkal foglalkozom és nincs rá időm

3. este üveges szemekkel bambulok magam elé, próbálok semmire sem gondolni, és nincs rá időm agyi kapacitásom.

Ellenben ma annyira jó napom volt, hogy el kell mesélnem. 
Úgy indult, hogy jól kialudtam magam (ez fontos. Mostanában már este 9 körül ágyban vagyok (rock&roll), olvasok, fél 10-kor már alig bírom nyitva tartani a szemem, 10-kor már alszom mint a bunda. Nekem ez a koránkelés másképp nem megy, így viszont reggel fél 6 körül magamtól, ébresztő nélkül felébredek, negyed 7-ig még kuckózok a meleg paplan alatt, és aztán egész könnyedén kelek). 

Aztán felvettem a legmenőbb szoknyám, amit anyukám a saját terveim alapján varrt nekem: 

Aztán pedig besöpörtem ezer bókot a szoknyámra és a stílusomra a kollégáktól és a diákoktól, de tényleg, szinte minden osztály odavolt, ezt az egyik lánytól kaptam, szerintem nagyon cuki: 

Egyébként az elmúlt néhány napban több osztályban is komolyan megnyílt nekem néhány diák, nem tudom mit csinálok jól, de valami nagyon-nagyon működik, mintha falak dőlnének le, úgy örülök. És nem csak a cukiskodás megy, hanem kőkeményen adom lefelé az anyagot, és aztán mindent kikérdezek, és figyelnek, tanulnak, és haladunk. 

Suli után randiztam egy jóképű, nagyon jó arc fiatalemberrel, szigorúan csak baráti alapon (ezt majd még kifejtem), akivel macaront ettem és lattét ittam. Majd hazamentem, leraktam az autót (túl csúszós volt az út a héten a bringához), homlokon csókoltam a macskát, összeszedtem a kutyát, beraktam a fülembe a Daft Punk lemezt, majd elsétáltunk a kedvenc helyemre. Vittem Kinder Countryt a pultos lánynak, akit nagyon szeretek, ittam egy óriási forró almalét fügepálinkával (csak a hideg miatt), dumáltunk egy órát (a plüsskutya legnagyobb bánatára), majd visszaraktam a fülembe a Daft Punkot, és a blöki meg én hazasétáltunk.

Tulajdonképp semmi különös... De olyan jó nap volt. 

Happy skirt

Mondjátok ha rosszul gondolom, de szerintem kellene nekem egy napsárga szoknya, kompenzálandó ezt a ronda szürke januárt.

All we hear is

Nekem, tudjátok, anyukám varrónő volt, ami mellé ideális tevékenység a rádióhallgatás, úgyhogy én hozzá vagyok szokva, hogy szól a rádió. Különösen, mióta már nem szeretem a zenét mióta kevesebb zenét hallgatok, szeretem, ha mindenféle érdekes témákról duruzsolnak a fülembe, okosodhatok, tájékozódhatok. Szombaton és vasárnap reggel van például gasztro műsor, a múltkor a lakáséttermekről volt szó, meg hogy az idei év legmenőbb alapanyaga a karfiol lesz, Amerikában például alig ismerik, hát ez milyen érdekes?

De sajnos pont reggel 7 és 8 közt, mikor készülődöm és reggelizek, mikor a leginkább praktikus lenne hogy szólnak a hírek, meg ilyen-olyan érdekességek, nos akkor persze politikai témák, beszélgetések, interjúk vannak, illusztris meghívott vendégekkel: Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és társaik. Valamelyik nap konkrétan Vona Gáborral reggeliztem. Tényleg azt gondolják hogy az ember így akarja indítani a napot? Vagy Miley Cyrust hallgatok (Mr2) vagy gyűlölködést (Mr1)?

Feladom. Többet nem hallgatok reggelente rádiót.  

JordanGraceOwens

Hétfő

Csak abban reménykedem, hogy holnapra helyrerázódik bennem a csí, mert úgy órákat tartani hétfőn, hogy nem csak a kölkök, hanem én is nyűgös vagyok és motiválatlan... Hát, sok sikert magamnak. Kitaláltam már, hogy beviszem a Pharrel Williams-féle Happy-t szöveggel együtt az órák végére, had induljon jól a gyerekek hétfője, meg az enyém is. Tényleg olyan kis boldog hangulata van, megmutattam a kicsiknek itthon valamelyik nap, és ők észrevették hogy az egyik (végtelenített) részben megy a Gru2, hát az ő szívük is el lett rabolva azonnal, itt táncikáltunk hármasban, annyira jó volt. 

Aztán holnap még vacsoracsatát is tartunk itt nálam, jön néhány barátnőm, én főzök valami nagyon bonyolultat (nem), eszünk, dumálunk, meg kibontunk egy üveg bort. Muszáj valahogy a szürke hétköznapokból kihozni valamit, különben megőrülök. 

Huss

Nagyon remélem, hogy csak a hormonjaim játszanak velem, de nem is emlékszem mikor voltam utoljára ilyen rossz passzban. Nyűgös vagyok, rosszkedvű, csalódott, türelmetlen és igazságtalan másokkal, udvariasságból csinálok olyan dolgokat amikhez semmi kedvem, miközben úgy érzem, értem senki nem tesz semmit. Egész hétvégén nem csörgött a telefonom, komolyan, senki nem keres, nem telefonál, nem ír ha én nem nyomulok. 

Budapesten összetalálkoztam egy barátnőmmel, csak egy percet tudtunk beszélni, mert sietett, és mielőtt elindult, még megkérdezte, hogy "de jól vagy?", és leesett, hogy nagyon régen nem kérdezte meg ezt tőlem senki. A saját családomban is csak a gyerekek a téma mindig, pedig annyira jólesne ha időnként megkérdeznék tőlem, hogy vagyok, és esetleg tényleg kíváncsiak lennének rá, hogy mi van velem. Egy csomó minden történik, amit nem értek, amin teljesen kiakadok, és nem tudom, hogy én vagyok hiperérzékeny, vagy más tapló, és figyelmetlen, és leszarnak magasról? És nem (csak) barátokról van szó, hogy simán továbblépjek a dolgon, hanem családról. 

Szombaton még minden rendben volt. Csavarogtam a gyönyörű, forraltbor illatú Budán, kicsit oda is képzeltem magam, milyen lehet ott lakni. Lett új, rövidebb, egészségesebb frizurám, meg új, profi, jó arc fodrászom (Juci). Körülbelül fél órán keresztül csorgattam a nyálam a Body Shopban, és úgy fél évre előre bevásároltam, mondjuk mentségemre szolgáljon, hogy majdnem minden le volt árazva, és azóta minden zuhanyozás után csupa papayaillat a lakás, meg én is. Ebédeltem KFC-s csirkeszárnyakat meg káposztasalátát, de csakis a plüsskutya kedvéért, mert a KFC-s csirkecsontokért bármeddig hajlandó két lábon állni. Aztán este már nem volt kedvem sehova sem menni, és azóta meg ilyen nyuszika, b****g a létrádat hangulatom van. Múljon el!