Futókör

Tegnap együtt autóztunk be (elképesztő dugó volt), és már délután időben bent voltunk Budapesten, úgyhogy miután bevásároltunk és kipakoltunk, felvettem az új, fekete, meleg futónadrágom, futócipőt húztam, és elmentem futni a városmajori futókörön. Meglepődve tapasztaltam, hogy 1. a futókörön futni maga a mennyország, csak úgy repül az ember, jobban is bírtam, mint szoktam 2. a legtöbb futónál (kocogónál) gyorsabb vagyok, na jó, a fiúknál nem 3. így, hogy nincs szép kilátás, meg fényképeznivalók, sokkal gyorsabb vagyok, és koncentráltabb, kitartóbb is, mint a Duna-parton. Ha fel bírnék kelni 4:50-kor (:D), járhatnék reggelente, mennyire jó lenne? Á, csak viccelek.

És esetleg tudtok ajánlani jó jógahelyet Budapesten?

Not completely smooth

Csiszolódunk. Két felnőtt, karakán, kialakult személyiségről van szó, nagyon tudjuk mindketten, kik vagyunk, mit akarunk, hogyan jó nekünk, és próbáljuk összeilleszteni az életünket. Nekem ez nem megy olyan jól. A legapróbb konfliktust is úgy reagálom le sajnos, hogy nekem ez nem kell, engem vagy fogadjon el úgy a másik, ahogy vagyok, vagy fel is út, le is út, semmilyen kritikára, feszkóra nincsen szükségem. 

Ő teljesen értetlenül áll a reakcióm előtt, hiszen szerinte nincsen olyan, hogy két ember tökéletesen összeillik, nézeteltérések, szokásbeli, véleménybeli különbségek mindig vannak/lesznek, apróbbak, és később valószínűleg nagyobbak egyaránt, ezeket meg kell tudni beszélni. És nekem, a konfliktuskerülőnek ez nem megy. És hát tényleg, vicc, hogy milyen apróságokról van szó, ám ha ő megjegyzi, és meg van bántva, ezt én durva beszólásnak veszem, és teljesen kiakadok: én ilyen vagyok, hagyjon engem békén, nem tudok, nem akarok változni. 

És az a durva, hogy most, ahogy így visszagondolok, lehet, hogy én mindig ugyanígy csináltam: kerültem a konfliktust, és ha partnerre akadtam ebben, akkor nem is volt benne részem szinte egyáltalán, úgy tettünk, mintha minden tökéletes lenne, csak magunkban emésztgettük, ha valami nem tetszett. Hát, a mostani pasimmal ez nem így működik, ha neki nem tetszik valami, ő azonnal megmondja. Nekem pedig fogalmam sincsen, hogyan kell konfliktust megoldani, ne adj isten veszekedni. Sosem csináltam. Ráadásul az önbizalmam a béka feneke alatt, tehát minden kritikát teljes mértékben a szívemre veszek és összetörök, gyomorgörcs, sértődés. Tudom, nem normális.

Hétfőn majdnem szakítottunk emiatt, halál komolyan úgy gondoltam, hogy az én életem egyszerűbb pasi, meg bármilyen konfliktus nélkül. Aztán meg az jutott eszembe, hogy lehet, hogy én még nem állok készen arra, hogy kapcsolatom legyen. Vagy egyszerűen túlságosan megszoktam az egyedüllétet. 

 

Ja, és 4 kilóval vagyok több, mint a megismerkedésünkkor. Ööö?

Akkor indulhat

Ma fél 12-kor a dupla lyukasórában úgy tettem, mintha csak kiugranék valahova, és hazamentem, annyira jó volt, teljes feltöltődés némi kert, pasi, unokaöcsihugi, kutyázás, főzőcske anyunál, meg szülők képében. Ha mindig hazamehetnék ilyenkor, letojnám az ezer lyukasórát.

Ma elutazunk amit nem tudom elmondani, mennyire vártam már, és még ez a csodás idő is, hát tökéletesen indul a hétvége, az új ruhámban, tornacipőben, harisnya nélkül. Mindig edzek, hogy minél kevesebb felesleges cuccot vigyek, aztán persze mindig túl sok lesz, de most talán sikerült ügyesen. Kellene egy minihajszárító. 

Élvezzétek ki ti is ezt a szép indián nyarat, töltsetek sok időt a szabadban, kiránduljatok, sportoljatok, igyatok finom vörösbort. Én ilyesmiket tervezek.

Hát f*szom

Nagyon rosszkedvű vagyok, tudom, nem feltétlenül kellene ezt megörökítenem itt, de tényleg elegem van. Tegnap este 9-ig próbáltunk, született két új dal, az egyiknek szövege is van már*, amit a fiúk is nagyon bírnak, és az ilyen alkalmak mindig tökéletesen feltöltenek. Persze éjfél körül kerültem ágyba és 5:30-kor már magamtól, óra nélkül ébredek, kaptam reggelit, meg csomagolt uzsit, és a legjobb dolog úgy felszállni a villamosra, hogy ölelés, meg kutyasimi, és hogy tudom,  hogy találkozunk délután, de aztán a vonatom 20 percet késett, és jól elkéstem, az új órarend miatt keresnem kellett termet az osztállyal, de nem volt, ami konkrétan wtf, így 20 perc elment az órából míg valami lett, és aztán nem bírtak a fiúk viselkedni, mindent 20x megkérdeznek, én meg a türelmem határán, pedig nem jellemző rám. És nem volt időm hajat mosni, pedig SOS lenne, karikás a szemem, fáradt vagyok, álmos és 8 órám van ma is. A hétvége óta nincsen időm rendes kaját enni, főtt ételt, zöldséget, amit nagyon kívánok, napok óta nem láttam, csak banánra, szendvicsekre meg péksütire van időm, amihez semmi kedvem, de ez van, itt a suliban (vagy a környékén) nincs kantin, csak büfé, mondjuk nem is lenne rá időm. Jó, tegnapelőtt kaptam hamburgert a Manga Cowboyban, meg cidert, az jó volt nagyon.

Tegnap mondjuk a próba előtt volt 45 szabad percem Budapesten, és arra használtam, hogy vettem magamnak egy iszonyú jó NoN+ ruhát, fekete, pamut, kapucnis, kenguruzsebes és nagyon kényelmes, szerintem idén télen csak azt fogom hordani, de ez már a vég, hogy materiálisan kell magam kompenzálni, főleg, hogy cipőre lett volna szükségem, ruhára nem annyira. Nagyon kéne egy kis pihenés, nyűgös vagyok. Délután lazítani akarok, és kérem a pihe-puha kutyámat. Nyaú.

*Megint a vonaton írtam, 20 perc alatt, és tényleg tök jó lett, olyan érdekes, egy barátom költő, és neki is mindig a vonaton jön az ihlet, állítólag a vonat zakatolása inspirálja az agy működését.

Are we there yet?

Most az van, hogy sok a munka, leginkább várok dolgokat. Például:

• A lyukasóráimat vártam, de most megérkeztek végre. Ha már itt vannak, akkor pihenek, zenét hallgatok meg blogolok.
• Várom a délután 3 órát, hogy hazamehessek.
• A mai próbát, hogy lássam a fiúkat, zenéljünk.
• A próba végét, hogy lássam a pasim, hogy zuhanyozhassak és aludhassak végre. 
• A csütörtök délutánt otthon, mikor végre megint együtt lesz a falka, és picit mariocartozhatunk a kanapén, miközben ott horkol mellettünk a két kutya jól lefáradva, tele pocakkal.
• Várom az elutazós minihétvégénket, hogy üljünk az autóban, suhanjon mellettünk a színes táj, megálljunk ahol kedvünk van, hogy nagyokat együnk, kiránduljunk és aludjunk. 
• Várom, hogy eljussak az Ikeába meg a Kika Dekorba (voltatok már?).
• De legfőképp az őszi szünetet várom, ami 2 hét múlva lesz, és 11 napig tart majd. Majd alszom sokat, futással indítom a napot vagy épp pizsamában leszek délig, felfedezem Budapestet biciklivel, finomakat főzök, koncertekre meg moziba járok, délután 5-kor iszom egy pohár vörösbort, vadászok végre cipőt, felpakoljuk az autóra a bringákat és keresünk valami szép, erdei bringautat, este filmeket nézünk... Meg ilyenek. Nagyon-nagyon várom. Utána meg majd lehet várni a téli szünetet (a kollégák szerint ez a követendő technika az év túléléséhez, hát, oké).

Ezt a zenekart pedig nagyon szeretem, ismerem a leányzót aki énekel, léptünk már fel együtt, szerintem kedves kis zene, ő lép fel Emiliana Torrini előtt november 19-én az A38 hajón, menőség, nem? 

 

Skateboard

És még az is volt, hogy megkaparintottam az unokaöcsim gördeszkáját egy órára, szinte rögtön elestem a blöki miatt, de nem adtam fel, és kiderült, hogy meglepően ügyesen megy (a családom: te mióta tudsz gördeszkázni?!?). Úgyhogy most szeretnék egy longboardot, és akkor mostantól én így. 

Történések

Péntek délután elmentem, hogy veszek magamnak valami csodásat, ruhát persze, mert megérdemlem, vettem egy gyönyörű farmernadrágot (alig hordok farmert, de gondoltam, majd most) jó drágán, aztán hazajöttem, kinyitottam a szekrényemet, és megállapítottam, hogy van egy színre-szabásra-kopottságra (merthogy ugyanott, ugyanolyan márkát vettem) tökugyanolyan farmerem már, csak nem hordom (mert, mint említettem, alig hordok nadrágot), ezért megfeledkeztem róla, ja, és ami már itthon volt, az jobb, mint az új. Hát nem annyira sikerült örömöt szereznem magamnak ezzel a projekttel. És persze mivel egyből leszaggattam róla a címkéket, nem tudom visszavinni, annyira béna vagyok, kidobtam egy csomó pénzt az ablakon. 

A hétvége csúcspontja pedig vitathatatlanul a 40 kilométernyi bringatúra, amiből 20 kilométer emelkedő volt, nem is akármilyen, néhol 12, 14%, ezt onnan tudom, hogy ki volt táblázva. Nagyon kemény volt, de elég simán ment, büszke vagyok magamra. Visszafelé pedig száguldottam (persze csak óvatosan) lefelé a lejtőn 20 km-en át, mondjuk nem mondom, hogy nem jutott eszembe közben a barátnőm (ugye, Andi?), meg a sógornőm, mindkettőjüknek eszméletvesztéses, borulásos balesete volt ilyen szituban, és az utóbbi 4(!!!) fogimplantátumot (első fogakról beszélünk) köszönhet egy hosszú lejtőnek, és annak, hogy nem tud jól biciklizni, illetve fogalma sincsen a fékezés hogyanjáról, valamint az első és a hátsó fék titkairól. Gyakorlott bringázóknak viszont csak ajánlani tudom a Kismaros-Királyrét-Kisinóc-Szent Orbán Fogadó (Nagyirtáspuszta) távot, majdnem végig erdőben, teljesen tekerhető, gyönyörű, és hatalmas élmény. Mondjuk vennem kéne sisakot meg kesztyűt. Este 10 mp alatt aludtam el a kanapén, alig bírtam átmászni az ágyamba.

Ami a munkámat illeti, megint változott az órarend, ettől a héttől kezdve heti 13 lyukasórám van a 26 tanórámon felül, napi 3-4. Dühönghetnék, de minek? Ez van, eléggé nagy szívás, tudom. Majd írom a portfóliót, meg gondolom blogolok sokat.

Ma itthon maradok, a diákjaim után kicsit takarítok (kéne egy takarítónő), találkozom a vizslás fiúval, visszaadja egy könyvem, sétálunk a kutyákkal, meg dumálunk, hogy kivel mizu. 

Hát ilyenek.

Ugye

Luxusruhadaraboknak tartom a harisnyákat, de szerintem a pöttyösek bármennyi pénzt megérnek.

Gone with the wind

Emlékeztek még rá, hogy régen tudtam szép kis fotókat csinálni, amiket rendszeresen fel is töltögettem ide nektek? Na, már nem tudok. Most vagy a telefonommal van gond, vagy velem. Visszanézegettem, és ez az elmúlt néhány nap legsikerültebb fényképe a telefonomon (a pasim kutyája a kisszoknyám társaságában): 

Oké, nem voltak a legjobbak a fényviszonyok, de hát na. Még jó, hogy nem én vagyok a családban a fotós. De majd edzek!

Curry

Nálam az ultimate comfort food az ananászos-kókusztejes csirkecurry, így ma este is azt főztem magamnak, csak magamnak, sok gyömbérrel, friss citromfűvel és korianderrel. Ha beteg vagyok, másnapos, szomorú, vagy csak biztonság kell és otthon-érzés, mindig működik. Fűszeres, édes-sós, fokhagymás, krémes a kókusztejtől, kicsit pikáns, számomra a tökéletes vacsi, ma épp rizstésztával. És nem bírom elrontani, mindig tökéletes lesz. ITT, ebben a régi bejegyzésben a recept. 

Unwind

Egyetlen percig se féltsetek engem. Ha arról van szó, hogy Milonka fáradt és töltődésre van szüksége, akkor Milonka pillanatok alatt lemondja minden programját, beleértve a pasiját, munka után két órát tölt a kozmetikusa ágyán félálomban miközben széppé varázsolják, hazafelé vesz két tábla csokit, otthon megebédel (anyuci frissen sült hallal várt, mikor farkaséhesen hazaérkeztem), illatgyertyát gyújt, feltelepszik a kanapéra, és... És nagyjából ennyi aktivitást tervezek mára, mondjuk a blökit kicsit megsétáltatom még. 

Valamelyik nap akadt két szabad órám, elpakoltam a nyári ruháimat, és olyan rendet vágtam a ruhásszekrényemben (szín szerint csoportosítva a felsők és a pulcsik), hogy azóta is elhúzom néha a sötét üveg tolóajtót, ha arra járok, és gyönyörködöm kicsit a szép rendben, mondjuk nem sokáig szoktam tudni ezt így megtartani. A pasinak pedig eddig volt 4 db fiókja itt nálam, de a múltkor már szomorkodott, hogy a nadrágjai és a bicajos szerszámai már közös fiókon kell, hogy osztozzanak. Úgyhogy kiürítettem egy komplett szekrényt neki, és az vár majd rá meglepetésként, töküresen, ha jön. 

Annyira jó most így a lakás, hogy átrendeztük, nagyon szeretem.  

All the fun

Tegnap volt a nap, amikor végre nem volt délutáni tanítvány (lett volna, de előrehoztuk hétfőre), nem volt próba, extra program, hanem munka után hazaugrottam, felvettem egy színes, magasderekú kisszoknyát (ami a kedvencem most, új, majd megmutatom, legszívesebben le sem venném), a bőrdzsekim meg a bakancsom, a Nyugatiban várt a pasim, fél 5-kor már könyveket nézegettem az Írók boltjában, kaptam kávét a Nespressonál (miután otthagytam egy vagyont), fél 6-kor már az Opera mellett ültem, miközben egy szép adag sütőtökkel töltött, spenótos-tejszínes tortellini gőzölgött előttem (mert ebédelni nem volt időm), 7-kor körbejártam a kutyával a parkot, míg a pasim még dolgozott egy kicsit, 8-kor pedig már lezuhanyozva, pizsiben, tökéletes lelki békében, 2 takaró alatt feküdtem az ágyban. Magyarul ha kiiktatnám a magántanítványokat, akkor mindenre lenne időm, és ennyire szuper hétköznapjaim lennének, csak nem lenne pénzem könyvekre, színes kisszoknyára, nespressora, meg sütőtökös tortellinire. Ez egy ördögi kör.

Csak élőben sokkal szebb, és rajtam értelemszerűen sokkal jobban áll.  Hiperrövid, suliba nem merem felvenni.Ja, és Zara, innen.

ööö

Az imént összefutottam két 12.-es fiúval az aulában, integettem nekik, köszöntek, és az egyikük puszit dobott felém, így cuppantott a szájával, tudjátok. Lehet, hogy némileg át kellene gondolnom a diákokkal való kapcsolatomat.

Ó.

Ez komoly, hogy már október van?