the first

Volt házassági évfordulónk, másnap pedig Barni születésnapja. Sikerült kicsit elszabadulnunk kettesben, Barni öccséék elvitték Danit a vadasparkba, mi pedig csavarogtunk egy kicsit Budapesten és ebédeltünk a Khanban. Barni felajánlotta, hogy ha akarom, kihagyja a délutáni látogatást a kórházban, hogy valami nagyobb lélegzetvételű programot is csinálhassunk, de tudom, hogy az a napi 1 óra tartja bennük a lelket, és így is olyan őszintén tudtam örülni annak a néhány szabad órának együtt, mint egy kisgyerek a karácsonynak. 

Azt mondta, semmit nem kér a születésnapjára, csak hogy az apukája jobban legyen. A szokásos bulija, amikor az összes barátját meghívja, fel sem merült, és értettem is, de nagyon szerettem volna valamit kitalálni, amivel kicsi örömöt tudok csempészni a napjába. Végül leültem és jónéhány órányi válogatás után összeraktam a történetünket egy fotókönyvben, amit egyébként már régóta terveztünk, csak túl nagy falatnak tűnt ennyi fotót átnézni és kiválogatni. Online kellett feltölteni a képeket ezen az oldalon, meg lehetett tervezni, hogy melyik oldalon mi legyen, és gyönyörű lett, keményborítós, minőségi, letisztult. Az első közös képünk az első fotó, és végigvezet a kalandjainkon, megismerkedés, utazások, nyaralások, a család, az esküvő, mikor eldöntöttük, majd megtudtuk hogy gyerekünk lesz, a terhesség, majd Dani. Ott fejeztem be, hogy néhány hetes csak, és már várom, hogy a későbbi fotókból, meg Barni képeiből is legyen könyv. 

ez lett a könyv utolsó fotója

Life as such

Barni már elindult dolgozni, én is ébren vagyok már 5 óta, mint minden reggel, de most kivételesen rákényszerítettem magam, hogy felkeljek, beágyazzak, lezuhanyozzak és felöltözzek. Ahelyett, hogy a meleg duplatakaró alatt rejtőzködnék a világ elől míg Dani fel nem ébred, és reménykednék benne, mert ott valahogy lehetségesnek látszik, hogy ma minden rendben lesz. 

Pedig nincsen sajnos rendben semmi. Barni apukája nem tért vissza, az intenzíven van lassan 3 hete, a szíve rendben, de nem tud sokáig meglenni lélegeztetés nélkül, és nem tért vissza a tudata szinte egyáltalán. 

Mondanom sem kell, hogy ez nagyon kemény és mindenkit megvisel. Olívia mesélte tegnap, hogy egy ismerős párnak mondta valaki, hogy szép és jó, hogy különösebb konfliktusok nélküli a párkapcsolatuk és smooth sailing az életük, de a nehézségeket igazán akkor fogják megtapasztalni, ha kívülről jönnek a problémák, például a szülők lesznek betegek. És hát tényleg.  

Ma egy kicsit pozitívabb mindsettel ébredtem, Barni is az szokta mondani, hogy az élet megy tovább, és most én is úgy érzem, hogy össze kell szednem magam és csinálni. Örülni, nevetni, élni.

a nyár vége

Itt bizony zajlik az élet. 

Pár nappal ezelőtt Barni Apukája szívrohamot kapott és még mindig tök bizonytalan, hogyan jön ki belőle. Újra kellett éleszteni, ráadásul Dani is pont velük volt, hármasban voltak a balatoni nyaralóban. Nem térünk magunkhoz, illetve hát én hagyján, igyekszem a stabil érzelmi, meg mindenféle támaszt biztosítani, de nagyon rezonálok a fájdalmukkal én is. Minden délután bejárnak hozzá a kórházba, minden este más alszik Barni Anyukájánál, hogy ne legyen egyedül, és közben igyekszünk tartani egymásban a lelket. Iszonyúan fáradt és szomorú mindenki.

Szombaton átvettük a lakást és megkaptuk a kulcsait. Annyira régen vártuk ezt a pillanatot, és nagyon örülünk, de mégis, ez az egész teljesen átrendezte bennünk azt, hogy mi a fontos. Kiléptek a régi tulajok a lakásból, becsuktuk mögöttük az ajtót és akkor nagyon sírtam, Barni kérdezte, hogy örömödben sírsz? És hát persze, örömömben is... Mennyire másképp alakult ez a nyár vége, mint ahogy vártuk. Aztán mentünk is be a kórházba.

Még aznap délután visszamentünk Barni öccsével, az ő menyasszonyával (most nyáron jegyezték el egymást) és az anyukájukkal, megnézték a lakást és nagyon jó érzés volt látni, mennyire tetszik nekik, mennyire tudtak velünk örülni mindennek ellenére. Végigjártuk a napsütötte szobákat, a teraszokat, annyira hangulatos, és bármerre nézünk, erdőre látni. Olyan mázlink volt ezzel a lakással minden szempontból, egyszerűen úgy érzem, hogy ránk várt.

Tegnap délelőtt bent voltam Danival Budapesten, és elvittem őt is az új lakásba. Egyszer télen, úgy fél éve volt már, de akkor még bőven ott laktak az előző lakók és nem nagyon értette az egészet. Most viszont már egy ideje mondogatjuk neki, hogy Nagykovácsiba költözünk, ott lesz az otthonunk, és lesz saját szobája. Olyankor szokta kérdezni, hogy és lesznek ott játékok is? Indulhatunk? Nagyon sajnáltam, hogy Barni nem volt most velünk, mert Daninak nagyon-nagyon tetszettek a tágas, üres terek, szaladgált, ugrált, lefeküdt, bemászkált a gardróbokba és nekem is be kellett mennem vele, egyedül ment föl a lépcsőn, leült és ott üldögélt jókedvűen magyarázva. Kb egy órát voltunk, aztán közölte, hogy ebédeljünk ott. Amúgy van konyha, sőt egy szép nagy étkezőasztalt is kaptunk az előző tulajtól székekkel együtt, de kaja az pont nem volt nálunk. 

Hétfőn jön a konyhás lemérni a terepet, kb 2 hét múlva pedig a brigád szétverni mindent. Én nagyon optimistán azt tervezem, hogy novemberben költözünk, aztán persze majd kiderül. Drukkoljatok. Mindenhez. 

summertime sadness

A héten valahogy nagyon furán éreztem magam kaja, ízek, étvágy meg közérzet szempontjából is, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy mi van, ha... Annyira minden jel arra mutatott, hogy még Barninak is elmondtam, aki egyből repdesett, reggel, ébredés után pedig csináltam egy terhességi tesztet. És negatív volt. 

Pont egy éve próbálkozunk, bennem azért volt némi dilemma, hogy szeretnék-e másodikat, de időközben megerősödött bennünk az érzés, hogy szeretnénk egy kistesót, meg hát végre lesz sok helyünk is hamarosan. És nem gondolom, hogy rá vagyunk görcsölve a témára, de most úgy éreztem, hogy nagyon örülnénk, szuper lenne az időzítés, meg nem is tudom... Most először kicsit csalódott vagyok. Nyilván tisztában vagyok az esélyeinkkel, de Dani is tök gyorsan összejött, meg hát a remény hal meg utoljára. 

Emlékszem, hogy még a terhességem előtt volt, hogy arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy lever a víz: elmúltam 40 éves, basszus, lesz valaha gyerekem? Vagy ez nekem a kusza magánéletem és a sikertelen házasságom miatt nem adatik meg? Lemaradtam róla? Most ilyen érzések nincsenek bennem, Dani ott szuszog néhány méterre tőlünk, de azért úgy tűnik, a második után is lehet vágyakozni.

Nagyon nyár végi hangulatom van, nem esik jól a meleg, szörnyű látni a természetet, hogy ki van száradva minden, hatalmas a part, alig van víz a Dunában is. Dani imád itthon lenni, autózik, vonatozik, sarazik a kertben, locsolja a növényeket a kis kannájával, pancsol a medencében, legtöbbször nem is akar sehova menni. Nem mondom, hogy különösebben bánom, de ez egy kicsit bezár engem is, mert így én is itthon töltöm a legtöbb napot. Az unokahúgaim iszonyúan kamaszodnak, nem nagyon érdekli őket Dani, nincs kedvük átjönni, vagy lemenni a partra, hiába hívom őket, fáradtak, nincs kedvük. Ők voltak az egyik ok, amiért sajnáltam, hogy elköltözünk, hogy velük keveset fog találkozni Dani, de már látom, hogy amúgy is kinőnek a babázásból. 

A nyár végét jelzi az is, hogy leérett a füge, soha nem látott mennyiséget szedtünk le heteken keresztül minden nap,  egy idő után anyukám becsöngetett a gyerekes házakba az utcában és mindenkinek több kiló mézédes fügét vitt pár naponta, remélem, szeretik és nem kidobták. Anyu fügelekvárt is ipari mennyiségben főzött, kicsit olyan lett, mint valami nagyon különleges, sűrű, illatos méz, sajtok mellé csodálatos, a közeljövőben minden ismerősömnek viszek majd ajándékba. 

Nagyon nagy, mozdíthatatlan, nehéz nyugalom van most bennem, közben meg érzem, hogy hatalmas változások előtt állunk és hamarosan fenekestül felfordul az életünk, kicsit mintha vihar előtti csend lenne bennem. Biztosan nehéz lesz bizonyos szempontból, de közben meg iszonyúan várom és tudom, hogy ránk fér a változás.

Láttam valamelyik nap a Pinteresten egy hangulatos őszi fotót egy kabátos lányról, és hirtelen kedvet kaptam az őszhöz, a hűvöshöz. Köszönjük, hosszú, forró nyár, lassan mostmár búcsúzhatsz. 

DIY

Valamelyik nap elromlott a kávéfőzöm, orrán-száján folyt a víz, a csészébe csak egy icipici jutott - én szeretem az őszinte, rövid, fekete kávét, de hát na. Apa megkért, hogy keressek valami infót arról, hogyan kell egy ilyen kompakt kávéfőzőt szétszerelni, mert nem egyértelmű és nem akarja szétfeszegetni. Találtunk egy videót, amin egy apukám-szerű bácsi szétszed egy ilyen gépet és olaszul instrukciókat is ad, ez alapján Apa szétszedte, megtisztogatta, összerakta, és azóta jobb, mint új korában. Tegnap pedig egy műanyag cucc széttört, vagy inkább szétmállott a fürdőszobai kézmosó lefolyójában, azt kivettem, majd soha többet nem lehetett kinyitni a kis fém kalapot, ami blokkolja a vizet, állt benne a víz miután megmostuk Dani lábait, és nem tudott lefolyni. Megint apukám jött, először a porszívó csövével kiszívta és kiszedte a kis fém kalapot, megnézte, mi hiányzik, majd esztergált oda egy izét, amitől most újra tökéletesen működik minden. 

Nem, tudom, nálatok hogy van, de nálunk ezek napi szintű sztorik, mindig elromlik valami apróság (vagy nagyobb dolog akár), és ha Apu nem lenne ezermester, akkor vagy elvinnénk ezeket az elromlott dolgokat valami szervízbe, de hát ki foglalkozik pl. egy 10 éves kávéfőző tisztításával-szerelésével, vagy kidobod és veszel helyette újat.  Apa imádja ezt, azt szokta mondani, hogy nem is ez a legnagyobb öröm és izgalom a folyamatban, mikor megjavít valamit, hanem hogy megvan a probléma, és tudja, hogy meg fogja találni rá a megoldást, de még nem tudja, hogyan. 

Marcipánördög szokott írni arról időnként, hogy mondjuk hónapokig áll otthon nála egy polc vagy egy kisebb bútordarab, mert nincs, aki fel/megszerelje, és nehéz találni embert, aki segít - hát őszintén, én sem tudom, mit csinálnék Apukám nélkül. Annyira szeretném ezeket a skilleket, nyilván nem akarnám meghegeszteni a lyukas bojlert, de mondjuk felszerelni egy polcot, vagy megjavítani egyszerűbb dolgokat az kurvajó, nem? Egyébként még mindig sokkal gyakorlatiasabb vagyok, mint Barni, mert ő már akkor is gázszerelőt hívna, ha elalszik a láng a vízmelegítőben, vagy valami informatikai nehézséggel állunk szemben (jó, akkor nem gázszerelőt hív). 

Van ez a @steffy nevű influenszer lány, akit itt ajánlott valaki, és akit követek instán, és olyan durva projektekbe belefog, falat/padlót fest mintásra, full szoba/lakórész felújítást csinál családnak/ismerősöknek, valamit vettek egy lepattant, alpesi típusú nyaralót (@triangleaframe néven ez is követhető instán) a hegyekben, és csodálatosan felpimpelte. Annyira szeretnék ennyire talpraesett és ügyes lenni!

Ez az egész most annak kapcsán (is) jutott eszembe, hogy ma voltam segítséget kérni egy ismerősünktől a fürdőszobák megtervezéséhez, és a műszaki/technikai részleteknél sokszor már a kérdést sem értem, nem hogy válaszolni tudjak rá. Egyrészt nagyon izgi és csodás dolog, hogy megtehetjük, hogy saját, tágas lakásunk, új konyhánk, új fürdőszobánk legyen, de ma azért eszembe jutott, hogy jó lehet, ha az embernek végtelen mennyiségű pénz halmozódik a számláján, és egyszerűen kiadhatja valakinek, hogy szervezd/vezényeld le a felújítást, én majd láttamozom a látványterveket, aztán majd szólj, ha kész lesz. De még jobb lenne beletanulni kicsit ebbe az igencsak összetett szakmába.

Már költözik kifelé a lakásból a tulaj, de még azét van ott cuccuk, mi meg szeretnénk odavinni a szakikat, hogy tudják, mi vár rájuk, tudjanak árajánlatot adni, felmérjék a konyhát, meg tudjuk rendelni a dolgokat, stb. Természetesen nem tud mindenki egyszerre jönni és kuncsorogni kell, hogy többször bemehessünk... Annyira kellemetlen, és nagyon várom, hogy a kezünkben legyenek a kulcsok. 

egy kétéves nyara

Egyébként pedig telik a nyár, sokat nyomulunk a vízpartokon (bár a vízbe csak kb az utolsó két alkalommal sikerült becsalni) meg a játszókon, Dani folyékonyan és választékosan beszél és élvezi az életet. Egy igazi beach boy, koncertekre jár (Rutkai Bori banda, Apacuka, Katáng), tejfölszőke és csokibarna. (Ebben a posztban a biliről való leszoktatásról fogok mesélni, akit nem érdekel, ugorjon). 

just the three of us

Voltunk megint néhány napot a Balatonon, Barni közben dolgozott néhány napot Keszthelyen, így valamennyi időt nélküle, a nagyszülőkkel töltöttünk Danival. Esténként én lefeküdtem aludni 10 körül, mikor Dani is, de igazság szerint legtöbbször már este 9-or tudnám húzni a lóbőrt. Ráadásul ott, a Balcsin egy legolcsóbb, alap, nyikorgós, ikea ágyunk van, nem jók a párnák sem, kicsi a szobánk, nincs hely a cuccoknak és meleg is van az emeleten, úgyhogy nem a legpihentetőbb ott aludni. Kell majd egy kicsit költeni rá, hogy komfortosabb legyen, de most egy csomó minden van, ami sokkal fontosabb ennél. Kedd éjjel csatlakozott hozzánk újra Barni is, a nagyszülők meg visszamentek Budapestre szerda reggel, így volt néhány napunk kicsit hármasban lenni, nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen, nagyon jó érzés volt.  Tudom, hogy luxus, hogy nagyszülőkkel és unokatesókkal vagyunk körülvéve és Dani imádja ezt, de nagyon várjuk hogy a saját kis hasziendánkban lakhassunk, magunkra zárhassuk az ajtót és csak akkor legyünk másokkal, ha nekünk is úgy esik jól. 

Nagyon közeledik egyébként a due date, augusztus végén megkapjuk a kulcsokat, tényleg, el sem hiszem. Teljesen rá vagyunk pörögve a konyha és a fürdőszobák kitalálására, de hát atyaúristen, ez egy iszonyúan összetett szakma, és azon kívül, hogy van némi érzékünk a jó ízlésű, de leginkább bohémnek nevezhető belső terekhez, nem értünk hozzá. A konyhát már 90%-osan kitaláltuk profi segítséggel (itt is köszönöm a szuperhasznos kontaktokat, tormacsillus, puszi!), de még vannak bennem kérdőjelek: tudom, hogy szép lesz, de annyira elmentünk az eredeti koncepciótól, hogy nagyon félek, hogy utólag megbánok ezt-azt, hogy máshogy kellett volna, más anyagokból, más színekkel, többet/kevesebbet. Vicces egyébként, hogy konyhastúdiót és csempét (Pataki Tiles) is Szegeden találtunk, így már kétszer voltunk lent úgy, hogy csak elintéztük, amit kellett, és már jöttünk is vissza. Megkerestem egyébként egy lakberendező/belsőépítészt is (szintén Csilla barátnője), aki nem vállalt el, mert neki ez túl kicsi projekt volt, de átnézte a terveket, és pontokba foglalta, hogy mire figyeljünk oda/min változtassunk, és még egy feljavított tervet is küldött szimpla jófejségből. Végül úgy döntöttünk, hogy a két fürdőszobát és a wc-t is felújítjuk, ezekhez kicsit lazábban állunk, tudjuk, mit szeretnénk. Persze sokkal hatékonyabban tudunk majd tervezni, ha kezünkben a kulcs és bármikor bemehetünk. Annyi biztos, hogy embereink már vannak, a bontás azonnal megkezdődik, ha hozzáférünk a lakáshoz, a konyha október közepére kész lesz, a többit meg közben csináljuk. Mást nem akarunk venni, kezdünk a meglévő bútorainkkal (illetve majd nekünk kell valamikor egy ágy, meg Daninak is egy nagyfiús), aztán majd közben alakul. Nagyon optimista vagyok a beköltözés dátumát illetően (november eleje), iszonyúan várjuk, hogy elkezdjük a közös életünket ott. 

a day off

Vasárnap. Nagyon régóta ez volt az első olyan napom, hogy egyedül vagyok itthon, Dani a Balatonon, Barni a barátaival, én pedig egész délután csak innivalóért és kajáért másztam le a kanapéról. Szombaton egy esküvőn voltunk a Klebelsberg kúriában, idén nyáron ez az egyetlen, nem mondom, hogy bánom, hogy nem lesz több. Egy nagyon cuki barátunk vette el a barátnőjét, akivel egy ideig együtt voltak, aztán tavaly pár hónapra szakítottak, majd (mindenki meglepetésére) újrakezdték, és akkor már gondolták, hogy mit szarakodjanak, legyen ebből házasság. Hajnal egy körül már otthon voltunk, Barni szüleinek a lakásában aludtunk, akik ugye lent vannak a Balcsin Danival. Vasárnap reggel 9-ig sikerült aludnunk, ami nagyon nagy szám tőlünk, mi mindketten ébren vagyunk már sokszor hajnal 5-6 körül, ami agyfasz. Nekem azért legtöbbször sikerül visszaaludnom, amíg Dani engedi, de Barni sokszor el is indítja a napot olyankor, és igazából én is szeretem, ha mire Dani felébred 8 körül, én már lezuhanyoztam, hajat mostam és felöltöztem. Reggel összeszedtük magunkat, Barni hazahozott, elmentünk reggelizni, aztán ő ment a dolgára, én pedig kivettem a mai napot. Előrelátóan összekaptuk a lakást, mielőtt elmentünk itthonról szombaton, annyira jó volt úgy fetrengni, hogy rend van, tisztaság, és nem borítanak mindent kisautók és kisvonatok, a dohányzóasztalon pedig csak egy illatgyertya ég.

A héten levágattam a hajam, nagyon megnőtt (végigszedtem egy revalid kúrát, nem tudom, volt-e ennek köze hozzá), teljesen elvesztette a formáját és meg akartam igazíttatni az esküvő előtt. A fodrászomhoz viszont nem kaptam időpontot a hétre, ezért egy számomra ismeretlen lányhoz írtak be. Jó ez a szalon, tudom, hogy a többiek is szuperek, de azért izgultam kicsit, hosszú évek óta nem nyúlt más a hajamhoz. Végül iszonyú szimpi volt ez a lány, annyira jót beszélgettünk, több mint egy órán keresztül vágta a hajam, és nagyon-nagyon jó lett, szerintem jobb, mint szokott. Szívesen járnék hozzá is (Betti a Cultban), nem tudom, mennyire sértődne meg a fodrászom, akit egyébként szintén imádok, de úgy látszik, néha nem árt egy kis vérfrissítés. 

Az edzőmnek kisbabája született, úgyhogy azóta én sem jártam az edzőterem felé, eléggé leengedtem, mintha legalábbis én szültem volna, sok programunk volt, meg hát meleg. Megfogadtam, hogy a héten visszatérek oda is, elmegyek úszni, meg kicsit összekapom magam újra. 

Szóval mindig, mindenütt gyerekjátékok vannak, és itt még a kisautók nem is látszanak. Bár mikor panaszkodom emiatt, Barni csak annyit szokott mondani: ja, minden jel arra mutat, hogy itt egy kisfiú lakik!

mellow yellow

Nyár van, engem a kánikula sem visel(t) meg különösebben, élünk, mint hal a vízben. Barni is egészen sokat itthon van most, én pedig tudatosan igyekszem visszatalálni a folyamatos gyerekezés előtti énemhez, nyilván nem megy teljesen, de próbálok visszaemlékezni, hogy ÉN, Milonka, ki is vagyok, ha épp nem (csak) egy miniatűr ember életben tartásáról és szórakoztatásáról szól a napom. Egyébként ilyen szempontból nagyon el vagyok kényeztetve, mert sokan vagyunk körülötte, és pont olyan jól elvan órákig az apjával,  nagymamával, a nagypapával, a bátyámmal vagy az unokahúgaimmal, mint velem. Többször is volt Dani a Balatonon a nagyszüleivel, egyszer 4 éjszakát aludt ott nélkülünk és nagyon jól érezte magát. Csütörtökön mi vittük le, így próbálva ki az új autót, ebéd után még csobbantunk egyet, majd mi hazajöttünk, ő maradt, és én hétfőn mentem le hozzá újra, sőt, még az unkahúgaimat is levittem. A két lány nagyon lelkes volt, de a kisebbik éjjel rosszul lett, és aztán pár óránként hányt és enni sem tudott, sosem jöttünk rá, hogy mitől, mert senki másnak nem volt baja. Így kedd este inkább hazahoztam őket, hazafelé már Székesfehérvárnál megálltunk hányni, de aztán utána már kibírta hazáig. Nagyon sajnáltam őket, mert a legnagyobb tesójuk, Vince szalagszakadást szenvedett úgy két hete, így úgy tűnik, a családi nyaralásuk így elmarad, és még a minibalatonozásuk is ilyen hányósan alakult. 

És amíg Danit mások szórakoztatták, én edzeni jártam, voltunk a Vénégy fesztiválon Carson Coma és Morcheeba koncerteken (a Carson Coma meglepően jó volt, a Morcheeba megdöbbentően unalmas), voltunk randizni és vacsizni, ültünk hétköznap éjfélkor egy bár teraszán spiccesen röhögcsélve, voltunk Thievery Corporation koncerten (imádtuk, tökéletes volt). Nagyon jókat főzök, volt időm a lakásra, megnéztem a leárazásokat és beújítottam néhány egészen milonkás, örök darabnak ígérkező cuccot az eredeti ár feléért. Voltam párszor fogorvosnál, meg van is még egy alkalmam a jövő héten - persze ez nem a mulatság kategória, de annyira jó érzés letudni, és aztán örülni, hogy most egy darabig rendben van megint minden. 

Danit szinte minden nap levisszük a Dunára, bár leginkább csak késő délután. Voltunk többször is a homokszigeten (legeslegkedvencebb helyem), azt nagyon-nagyon élvezi mindig, szerintem egy hatalmas, vizes homokozónak gondolja. Nem egy sellő amúgy, a vízbe csak térdig megy be, de ez szerintem nem baj, majd elérkezik a komolyabb pancsolás ideje is (jövőre, gondolom). Volt szó róla, hogy elmegyünk Horvátországba néhány napra, de egyrészt most Barni minden munkát elvállal, amit tud, hogy gyűjtögessen a lakásfelújításra, másrészt a kicsi gyerekkel mi tudunk itthon is vízpartozni, ott sokkal bonyolultabb (és drágább) lenne, majd jövőre. 

sziasztoooook

Ma órára, 3/4 6-kor keltem. Egész éjjel azt álmodtam,  hogy elalszom és nem érek oda időre, meg Dani is sokat nyűglődött, borzasztóan szarul aludtunk. Barni nem aludt itthon, megint éjt nappallá téve dolgozik. Fél 7-kor átmentem szólni Anyuéknak, hogy elmentem, jöjjön át valaki vigyázni a baba álmát (ahogy este megbeszéltük), 6:45-kor már a futópadon álltam, 8:10-re itthon voltam. Anyu bundás kenyeret csinált nekünk (nem annyira fér most bele az étrendembe, de egy felet ettem azért, csak az íze kedvéért), majd az unokahúgommal (most kezdődik az igazi nyár, hogy már ők is tudnak velünk bandázni) fogtuk Danit és elmentünk útlevelet csináltatni neki. Szegény, nyilván fogalma sincs, mi az az útlevél, de mivel beharangoztuk neki, két napja olyan extázisban várja, hogy útlevelet csináltassunk, mintha a szülinapi bulijába mennénk, és nem a kormányablakba. Nem volt időpontunk, de így is azonnal behívtak, szóval ha valakinek ügyet kellene intéznie, de visszatartja, hogy online nincsenek üres időpontok, bátran menjetek oda foglalás nélkül. Dani tiszta, erős hangon közölte mindenkivel, hogy SZIASZTOOOK, majd miután hallotta, hogy én is köszönök, módosított, már kicsit szerényebben, hogy Jó napot kívánok. Leültem, ő odahajolt az ügyintézőhöz, majd simlis mosollyal, mielőtt szóhoz jutottam volna, közölte, hogy NÉNI, KÉREK ÚTLEVELET! Ezen a ponton már az összes ügyintéző a miénk mögött állt. Majd beült a fotózáshoz, azt is végigdumálta, nagyon cuki lett a fotója, nem úgy, mint a személyijéhez, ahol a hölgy közölte, hogy sajnos nem fér rá a képre a feje, és tényleg, lelóg róla, mondjuk megjegyzem, szerintem ez nem a gyerek hibája. Kicsit süvöltözött még, majd kiküldtem  Pannához, hogy várjanak meg, őt liftezésre próbálta rávenni. Azóta pedig folyamatosan kérdezgeti, hogy HOL AZ ÚTLEVÉL? Hát de tényleg, ennyi hűhó, aztán pedig semmi kézzel fogható eredmény. Nem egy elveszett gyerek, az már most látszik.

superfoood

Ma itt volt Phoebe, és úgy volt, hogy Danival együtt hármasban vesszük a nyakunkba a várost reggel, de a Kismaci inkább a nagymamájával kívánt elbandukolni a pékségbe túrós táskáért (majd a vasútállomásra és a játszótérre), így végül én szedtem össze Phoebe-t mikor leszállt a vonatról, és ketten piacoztunk. Támogatjuk egymást az életmódváltásban - vagy mi is történik most a kalóriabázissal és a heti 4 edzéssel, én teljesen úgy élem meg és büszke is vagyok magamra ezerrel. Így kitaláltuk, hogy hetente egyszer, amíg tud, eljön Vácra és főzünk valami lazát, meg pihenünk. Ma tök spontán módon találtuk ki, hogy mi legyen a menü, megnéztük, hogy mi újság a piacon, én elmondtam, mi fonnyad otthon a hűtőben, meg hogy mit kívánok. Végül ez lett: 

Vagyis sült csirkeszárny a szezon utolsó spárgájával, édesburgonyával, gombával, új lilahagymával és cukkinivel. Na és ez a képen nem látszik, de polentával, vagyis kukoricakásával, ami egy nagyon olcsó és iszonyúan finom köret, ha nem ismeritek, ajánlom kipróbálásra. Nekünk már majdnem készen volt minden, mikor eszünkbe jutott, hogy csináljunk az ebéd mellé, így csak püréként ettük, de ha kicsit vártunk volna amíg kihűl és megszilárdul, akkor meg lehet pirítani és szexi szeletekben tálalni, valahogy így: 

Utólag megbeszéltük, hogy kb felesleges volt husit is sütni mellé, mert annyira gazdag ízvilágú volt a tányér, hogy teljes értékű főétel lett volna a csirkeszárny nélkül is. 

Ja és jártunk a csomagolásmentes boltban is, ahol vettünk mosogatószivacsot, ami tökből készült (?), én teát meg szárított gyümölcsöket (cukrozott gyömbér, cukormentes ananász és mangó). Isteniek, én ezennel lecseréltem rájuk a túró rudit. 

Valamint megmutatta Phoebe Szabó Adrienn szakácskönyvét, ezt: 

Halál egyszerű, mégis szuperkreatív és színes, zöldséghangsúlyos receptek vannak benne arra az esetre, ha csak a piacon fellelhető magyar árukból szeretnél főzni. Mondjuk pont kinéztük legközelebbre a kukoricakrémlevest, de láttuk, hogy 360 forint egy cső kukorica a piacon baszdmeg. Megrendeltem, majd még írok a receptekről, ha kicsit kísérleteztem velük. 

Phoebe szerint vlogoljunk a közös főzéseinkről, szerinte biztosan mást is érdekelnének a témák, amiket közben megvitatunk, ma pl. arról volt szó, hogy mi az, ami fontos egy kapcsolatban, bár elsőre nem tűnik annak, és mi az, ami nem fontos, bár elsőre annak tűnik. Hát nem tudom, hogy másokat is beavassunk-e, vagy akkor elszállna-e a dolog varázsa, mindenesetre iszonyú jók ezek az együtt töltött félnapok. 

balatoni nyár

Ah, és életemben először SUP-oztam, hát az mennyire jó cucc! Én eddig úgy gondoltam róla, hogy ez a gazdagok gumimatraca, mert ott, a balcsis strandon, ahova mi járunk, minden menőnek van, de igazából kb kizárólag arra használják, hogy kiviszik a vízre, ráfekszenek és napoznak rajta. De most egy barátunk lehozta a kisfiait, én kifeküdtem rá, a két kisrác meg mókázott és ugrabugrált rajta, egyszer engem is beborítottak (szerintem nem teljesen) véletlenül, majd ártatlan fejjel kérdezték, hogy te is beugrottál? El is vittük Barnival egy nagyobb körre megnézni a víz felől a vízparti villákat, nagyon szeretek evezni/kormányozni, és iszonyúan élveztem. Barni mondogatja, hogy vegyünk egyet, jó lesz nekünk ott, de majd még gondolkodunk ezen, mert nézegettem és fogalmam sincs, mi alapján válasszunk - ha van köztetek, aki ért hozzá, szívesen veszem a tanácsokat. 

Ami a mozgást illeti, továbbra is meglepően lelkes vagyok, le is vittem az edzős cuccom magammal (az első este szarrá ázott a teraszon), és két este is elmentem futni 4-4 kilométert. Kicsit csodálkoztam, hogy mennyire jólesett, pedig elképesztően meleg volt, majd lehet, hogy itthon is kombinálom az edzőteremmel. Konyhai mérleget nem vittem, és csak az első két nap kalóriabázisoztam, de azért igyekeztem (a lehetőségekhez képest) ésszel enni meg hatalmas adag zöldséget enni a folyamatos husik mellé. 

Voltunk bringázni is hármasban, Daninak nagyon bejön a bicózás (itthon napi szinten így jövünk-megyünk mindenhova, még Apu is így viszi, az ő biciklijén is van gyerekülés, szintén elöl), meg hogy elöl ülhet és mindent tökéletesen lát, sőt dirigálhat is (Apa, menjünk bele a pocsolyába! Még egyszer!). Aligán nagy csalódásunkra le volt zárva a strand, akkor még nem tudtuk, hogy miért, de mikor már otthonról láttuk, hogy a víz fölött órákig körözött a helikopter, rájöttünk, hogy a két eltűnt, azóta már megtalált fiút keresték a vízben. Sokat gondolok azóta a családjukra. 

mini balcsi

Végül csak eljutottunk a Balatonra a hosszúhétvégére mi is. Barni munkájához azért az én részemről is nagy rugalmasságra van szükség, de reménykedtem benne, hogy pénteken el tud szabadulni. És tényleg, amikor már látta a napját, gyorsan összepakoltunk, bedobáltunk mindent a kocsiba és már indultunk is. Őrült mázlival rekord idővel, másfél óra alatt ott voltunk Vácról, a kis Manolito majdnem az egész utat végigaludta. Én nem vagyok egy különösebben szervezett ember, de a Danival való rendszeres utazásokkal egész szuper kis rutint alakítottunk ki, nincsen túl sok cuccunk és mégsem szokott semmi itthon maradni, ha meg véletlenül igen, az általában pótolható. Mindhármunknak külön táskája van, én így jobban átlátom, meg nincsenek összezsúfolva a cuccok sem. Danié a legnagyobb pakk, mert neki vannak kisautók, néhány plüss és könyvek is. Plusz egy kosár a kajáknak, meg a két bringa. 

Szuperjól kipihentem magam, csomót aludtam, szép barna vagyok és a könyvemmel is sokat haladtam. Dani is nagyon jól érezte magát, ő egyébként nagyon szeret itthon lenni, és bárhova megyünk, pár óra múlva elindul a kijárat felé, hogy akkor most hazamegyünk!, és nagyon fura neki, hogy nem, sőt még aludni is ott kell. De most a 3. napon közölte, miközben körbemutatott, hogy most ez az otthonunk!, szóval igyekszik feldolgozni ezt a nagy jövésmenést az okos kis fejével. 

Mi hétfőn, ebéd után hazajöttünk. Kérték a nagyszülők, hogy hagyjuk ott nekik Danit pár napra. Én nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet, eredetileg úgy terveztem, hogy hazahozzuk, és szerdán feljönnek érte. Nyilván egyszerűbb volt ez így, hogy ő egyszerűen tovább marad, csak nem tudtam, hogy Dani mit fog hozzá szólni. Így már reggel elkezdtem neki adagolni, hogy mamának és apának dolga van, és délután elmegyünk, de te itt maradsz Nagymamával és Nagypapával nyaralni, sokat játszotok, mentek a játszótérre a strandon, finomakat esztek, és mi majd holnap (holnap=future tense, ahogy ő hasznája), van kedved? És a szokásos lelkesedéssel kiabálta, hogy IGEEEEN!, de azért gondoltam, hogy nem teljesen fogta ő ezt fel. Ezért aztán ebéd után, mikor a wc-n ültünk romantikusan, kettecskén, ahogy szoktunk, elmondtam neki megint, és akkor mondta azonnal, hogy és Mamával és Apával is itt maradok, és itt kijavítottam, hogy nem, mi nem maradunk, csak a Nagyi és a Nagypapa. Na akkor egy kicsit besírt, de aztán szépen elfogadta, és amikor eljöttünk végül, semmi drámai búcsúzkodás nem volt, játszott lelkesen tovább a kisvonatokkal. 

Nekem a kedvenc érzésem, mikor nekünk van egy kis szabadidőnk nélküle, és közben tudom, hogy ő is jól érzi magát olyanokkal, akiket szeret és akikkel biztonságban van, de most sírtam az autóban miután elindultunk, még sosem volt ilyen. Egyelőre nagyon jókedvű, keresett minket, de nem szomorkodik utánunk. Még nem tudom, hogy felhozzák majd, vagy mi megyünk vissza hétvégére, de remélem, hogy  jól érzi magát az első igazi nagyszülős balatoni nyaralásán. 

hey, June

Elég komoly hullámok voltak itt az utóbbi egy-két hétben, már ami a hangulatomat illeti, völgyek és hegyek egyaránt. Talán ott kezdődött, hogy a játszótéren, ahol épp alig volt pár gyerek/szülő rajtunk kívül, a bringáink mellől ellopták a csodálatos, színes, milonkás 24 bottles kulacsomat, ami egészen rendkívüli módon megviselt. Nyilván látom ebben azt is, hogy egy idióta vagyok, hogy ennyire kötődöm a hülye, színes tárgyaimhoz, de persze csalódtam is, hogy baszdmeg, tényleg milyen világban élünk. Kb aznap este rendeltem magamnak egy másikat, másmilyet, amit nem szeretek már annyira, mint a régit, meg egy csomószor nem viszem magammal inkább, mert mi van, ha ellopják ezt is. Aztán ez nem is tudom, hogy vezetett oda, hogy én egy nagykönyvi, szomi, magányos anyuka vagyok, aki csak főz és gyerekezik és lohol a házimunka után, nincs ideje magára és sosem lehet egyedül, és még anyukámmal is összevesztem azon, hogy hogyan kell készíteni a tökfőzeléket, pedig velem is és anyukámmal is lehetetlen összeveszni, főleg egy ilyen fajsúlyos témán, úgyhogy azt hiszem, ez volt a lowest low, még sírtam is talán, bár ebben nem vagyok teljesen biztos.. 

És itt kezdek is egy új bekezdést, mert innentől fogva olyan felívelés kezdődött az általános mentális és fizikai állapotomban, hogy szerintem nagyon régóta nem éreztem ilyen jól magam a bőrömben. Ezt főleg az utóbbi időben felszedett 4 kilónak köszönhetem, ami miatt végre vettem egy fitneszbérletet, és ha esik, ha fúj, emelgetem a súlyokat az edzőteremben, de annyira lelkesen, hogy az utóbbi két hétben heti 4x voltam, és ezt szerintem tudom is majd tartani, mert annyira lelkes vagyok, hogy felkelek fél7-kor, 8:15-kor meg már lezuhanyozva, itthon iszogatom a fehérjeshake-emet, és még előttünk az egész nap. Az edzőlány terhes, így őt nem tudom most munkára fogni, de nem baj, mert visz a lendület maximálisan. És a közérzetemet köszönhetem még Phoebe barátnőmnek, akivel újra felvettük a fonalat, de nem csak ilyen ímmel-ámmal, hanem egy hét alatt kétszer is kijött Vácra hozzánk (ezt azért nem sokan szokták megtenni értem), és együtt töltöttünk 1-1 majdnem egész napot, főztünk együtt, strandoltunk meg dumáltunk rengeteget. És a lényeg, hogy megtanított a Kalóriabázis app használatára, és azóta tökre odafigyelek, hogy mit és hogyan eszem, főleg, hogy rájöttem, hogy én szerintem eddig nagyon/túl keveset ettem rengeteg nasival tarkítva, szóval totál bénán, de már rajta vagyok a jó úton. Fogyni mondjuk nem fogytam még, de nem akarok türelmetlen lenni, meg nem is kizárólag azért csinálom, izmosodni, formálódni szeretnék főleg. És pont ma, a nyak-váll-fájás saga lezárásaképpen eljutottam masszőrhöz/csontkovácshoz is, akit receptre írnék fel mindenkinek. Hazafelé pedig beugrottam a Lujzába, és a nálam lévő, erre a célra előre bekészített műanyag edénybe kértem egy adag zöldséges curryt, mert úgy éreztem, hogy én ezt most megérdemlem.  

Hír még, vagy hát legalábbis nekem, hogy Barni egy év nyűglődés és autóshirdetések folyamatos nézegetése után végre kiválasztott egy autót, amit, ha minden igaz, két héten belül meg is kap, és nem kell rá egy évet várni, mint a legtöbb autóra. Ez nekem csak azért nagy szám, mert visszakapom a kis Szuzit, amit nagyon sokat használt az utóbbi egy évben, és ebből következik, hogy én meg nem. Na de majd most újra.  

Ja, és hogy voltunk a bloggerlányokkal, meg a pasijaikkal, meg Gyömbérke Ninájával Pilláéknál nyárindító sütögetésen-iszogatáson, és ott is aludtam náluk, mint a régi szép időkben még Pilla régi lakásában. 

Most úgy érzem, hogy eszeveszetten jól indul a nyár.