new week, let me sleep

Úgy jött ki a hét, hogy csütörtökön mindkettőnknek programja volt estig, az anyósom pedig színházba ment, így nem tudott Danira vigyázni. Barni viszont mondta, hogy ő csütörtök reggel Vácra viszi az autóját szervízbe, így aztán Dani szerdával le is tudta az ovit és csütörtök reggel elköltözött Anyuékhoz két napra és két éjszakára. Mindketten tele voltunk tennivalókkal és programokkal, így végül csak péntek este voltunk kettesben, de az nagyon jó volt és kellett is, elővettük a backgammon táblát és jó sokat játszottunk a konhaasztalnál. Danit szombat dél körül hozta fel Apu a Nyugatiba, jól érezte magát a mininyaraláson, de itthon már iszonyú bújós szeretetgombóc volt, gondolom, hiányoztunk neki. Aztán szombat éjjel belázasodott, és már láttam, ahogy megint elúszik a hetem. De végül csak hétfőn fogtam őt itthon és jól volt, játszottunk sokat és elmentünk sétálni és a játszóra, úgyhogy ma már tudott menni oviba. Amúgy nekem nagyon nyűgös napom volt, előző éjjel rosszul aludtam és alig vártam, hogy Dani elaludjon ebéd után, de aztán nekem nem sikerült elaludnom. Ma is rosszul és keveset aludtam, jó lenne, ha ez nem folytatódna mostmár, ma este 9-kor ágyban szeretnék lenni. 

Most vasárnap este 7-től 10-ig volt próbánk. Nem szeretem ezt az időpontot, szeretek nyugiban rákészülni a hétfőre, együtt lenni, meleget vacsizni, Dani ilyenkor hosszan pancsol a kádban, hajat mosunk, sokáig olvasunk az ágyban, korán lefekszünk mi is. Ehhez képest már délután szeparálódnom kell, énekórázni és gyakorolni, aztán el kell indulnom fél7 körül, ők ketten hozzák le az estét, én pedig 11 körül érek haza teljesen felpörögve a csendes lakásba. De ez van, ilyen a rocksztár élet, élvezem nagyon, de tény, hogy jobban szeretek hétköznap próbálni. 

A próbahely tulaja mondta, mikor megérkeztem, hogy szeretne csinálni egy fotót rólunk, mint minden zenekarról, aki ott próbált, én meg mondtam, hogy persze, de közben puffogtam magamban, hogy nem lőttem be a hajam, nincs rajtam smink, és ez lesz az első közös fotónk, de aztán kiderült, hogy egy polaroid képet csinált csak, amin annyira picik vagyunk, hogy nem sok minden látszik, szóval mindegy is, kedves gesztus volt. Amúgy is olyan fura ez a próbaterem, le kell venni a cipőt és csak zokniban lehet bent lenni, nem lehet enni-inni (kivéve vizet), és ha bármit bepiszkolsz vagy foltot hagysz (mondjuk kiöntesz valamit), akkor 8e forint takarítási díjat kell fizetned. Mi persze szó nélkül elvagyunk ezzel és felvesszük a kis váltópapucsokat, meg titokban iszom a gyógyteámat a palackból, de mit szólnak ehhez a vérrockerek meg a Gaxsta Zolee? 

Na gyorsan felteszem a hozzávalókat a rakott krumplihoz aztán készülök a délutáni óráimra.

je suis back

Fu, hát a srácok jó nehezen jöttek ki a betegségből, mindkettő sokáig volt lázas, végül antibiotikumot kaptak, én meg hiába nem lettem beteg, közben úgy éreztem magam,  mint aki szobafogságban van. A héten egyszer tudtam elhagyni Nagykovácsit, amikor próbálni, énekelni mentem, de az mint egy kis miniszanatórium, olyan volt nekem. Ah, hagyjuk is azt a hetet tényleg. 

A következő, vagyis a múlt hét már jó volt, próbáltam utolérni magam. A hétfő a farsanggal indult, Dani egyértelműen, hónapok óta alma akart lenni, végül kartonpapírból rajzoltuk meg az alma formát, ő színezte ki, Anya segített felerősíteni a pulcsijára meg egy pántra a fejére, és végül tök jó érzés volt hogy a sok menő bérelt meg vásárolt jelmez közt saját készítésű alma jelmezzel nyomult. 

Voltam végre jógán, meg az edzőteremben is kikönyörögtem, hogy a gyerek betegsége miatt hosszabbítsák meg egy héttel a bérletem, hogy le tudjam járni. Csütörtökön elmentünk vacsizni Annával meg Olíviával, egy ponton mondtam nekik, hogy hihetetlennek érzem, hogy itt ülök a Hadikban velük életem cézár salátája fölött, és nem otthon anyukázom. És persze hálás voltam azért is, hogy nem a gyerekezésről kell beszélgetnem, jó sokat röhögtünk.   

Közben olyan nyűgös sztoriban vagyunk megint, egy elvarratlan családi történet, Barni síkideg miatta és én is aggódom, hogy mi lesz. Amióta beteg lett és meghalt Barni apukája, kezdek rájönni, hogy a felnőtt lét az igazából ez: hogy mikor épp minden rendben van aránylag, és lehetne élvezni az életet, biztos hogy bebaszódik valami, ami miatt lehet megint álmatlanul forgolódni éjszaka. 

aaand the family is down

Pénteken este Dani nagyon belázasodott, vasárnap pedig Barni is. Az összes tervünk ment a kukába és játszhattam ápolónőt egész hétvégén. Borzasztóak (voltak) az éjszakák is, így kialvatlanok és nyűgösek is vagyunk mindannyian. Vasárnap kaptunk kaját Barni anyukájától, ludas kását és rizskoch-ot, csak beadta az ajtón és már ment is, de nagyon jó érzés volt, hogy legalább főznöm nem kell. A srácoknak mondjuk nincs étvágyuk, Dani még hagyján, de Barni tényleg csak azért eszik, hogy ne éhgyomorra tolja a neocitránt. Dani tegnapra már aránylag jól volt, és ma már Barnit sem rázza a hideg, szóval remélem, túl leszünk rajta hamar. Végülis a januárt lehoztuk betegség nélkül, ez is valami, nem? Az viszont csodával határos, hogy nekem semmi bajom, pedig mindenki rám prüszköl. Pár napja pont hallottam egy rádióműsort a gyömbér áldásos hatásairól, és kb az első pillanattól tolom a reszelt gyömbért mézzel, amiről azt mondták, hogy szépen bevonja a nyálkahártyát és így ügyesen megvédi a kórokozóktól. Hát, nem tudom, lehet, hogy placebo, meg szerintem most aránylag jó formában is vagyok, a lényeg, hogy maradjon is így. 

Tegnap délután a srácok kicsit elfoglalták magukat, én meg beleültem egy kád forró, habos vízbe úgy fél órára. Nagyon rámfért, hogy kicsit ne kelljen senkinek teát csinálnom, az orrát fújni, legoautót javítani stb, hanem egy picit egyedül lehessek. Este meg elmentem vásárolni mert teljesen kiürült a hűtőnk, vettem friss kiflit, párizsit, sajtkrémet, túró rudit, zöldséget, almát - és jó volt a megérzésem, napok óta először láttam mindkettőt jóízűen falatozni. Vicces volt, hogy a fél óra kirándulást a helyi CBA-ba egyedül úgy éltem meg, mint valami csodás énidőt, haha. Mondjuk az előző két napnyi szobafogsághoz képest tényleg nyaralásnak tűnt. 

Ma reggel pedig egész normálisan felöltöztem, sőt, még szempillaspirált és parfümöt is  tettem fel, csak hogy embernek érezzem magam. Barni ma is itthonról dolgozik, nevetek rajta, hogy beszél valami fontos emberrel valami sürgős dologról, a háttérben meg Dani ordít, hogy folyik az orrocskáááám! De hát ilyen műfaj ez. 

good day, sunshine

Nagyon fáradt vagyok, de jó értelemben. Mióta jógázom, úgy alszom, mint a bunda, azóta nem volt olyan, hogy felébredek hajnalban és álmatlanul forgolódom. Nem is nagyon erőltetjük az estéket, Dani elalszik valamikor 8 és 9 közt, én még lezuhanyozom, sőt, van hogy már altatás előtt fogat mosok és pizsibe bújok, hogy csak át kelljen kúsznom az ágyunkba, összebújunk és legtöbbször már 10 előtt alszunk. De tegnap megnéztük a Cápák között című műsort, ami vasárnap este szokott lenni a TV-ben, de én letöltöm és hétfő vagy kedd este szoktuk megnézni, hogy zavartalanul, reklámok nélkül nézhessük végig. Éjfélig néztük, 6-kor keltünk, nekem meg nagyon kellett volna még vagy két óra alvás. 

Ami pedig a Cápák között-et illeti, imádjuk. Mindenféle önjelölt, többé-kevésbé sikeres vállalkozók adják elő a vicces, szánalmas, szuperjó, érdekes vagy épp értelmezhetetlen biznisz ötleteiket, és az ott ülő 5 cápa (vagyis gazdag üzletember/üzletasszony/befektető) eldöntheti, hogy ad-e pénzt és támogatást ehhez. Nekem a cápák közül Balogh Levente a kedvencem, a Szentkirályi ásványvizes pasi, akiről tudjuk, hogy a 2. kerületben lakik, mert már többször is láttuk egy konkrét helyen őt és a G mercijét. A múltkor vittem át a terhes ruháimat a sógornőmnek, aki babát vár, épp parkoltam le a kocsival náluk és elsétált mellettem Levente, a vizes pasi egy szűk, fekete, millió dolláros öltönyben, fehér ingben, egy csokor virággal a kezében és nagy mosollyal az arcán. Nekem ő nagyon szimpatikus, mert mindenkivel kedves, empatikus és támogató akkor is, ha amúgy nyilvánvalóan baromság, amivel előttük állnak, és sokszor megvédi őket Andrással, szemben aki időnként tök paraszt módon kb nem hagyja szóhoz jutni az arcokat, és lebassza őket, hogy hogy merik ilyen idióta ötlettel rabolni az idejüket. Egyébként elképesztő, hogy pillanatok alatt átlátják, hogy egy-egy üzleti modell mennyire (nem) működőképes. Ah, nagyon szeretjük ezt a műsort. 

A sporttól és a takarítónőtől pedig sokkal jobb lett az életem és a mentális egészségem is. A sporttól azért, mert most annyira benne vagyok a flow-ban, hogy majdnem minden nap elmegyek mozogni valamit ha van egy pici időm, ahelyett, hogy ülnék a kanapén és nyomogatnám a telóm ("pihenek!"), és ennek instant endorfin fröccs és egész nap kitartó energia löket az eredménye. A takarítónőtől pedig azért, mert nem kell azon nyűglődnöm, hogy a rövid szabad óráimban akár takaríthatnék is, hanem csak szépen szinten tartom a dolgokat és a rendre figyelek, de közben bűntudat nélkül, élvezettel csinálok más dolgokat, mert tudom, hogy pénteken meg majd úgyis jön a Zsófi és majd szépen kitakarítja az egész lakást. 

Este meg megint megyek próbálni, az napokra feltölt mindig. 

És még stílusosan ide a végére megmutatom a wc-nket. Vettünk egy kis fa polcot a wc fölé, nem tudom, miért halogattuk idáig, mert a Praktikerben 5 perc alatt vágták méretre kb 1000 forintért. Vettem egy kis kosarat a gurigáknak meg egy tulipán is beköltözött (Dani imád a wc-n ülve olvasni, ezért a kis könyvtár), és annyira más lett így, nekem nagyon tetszik. 

az ajtó

Szombat reggel Barni lement a vadászházba az öccsével társadalmi munkát végezni - őt teljesen hidegen hagyja a vadászat, de ezek az alkalmak nagyon jók arra, hogy kicsit minőségi időt töltsenek együtt, igyanak pár sört, dumáljanak. Mi Danival szintén korán felkerekedtünk, hogy lemenjünk Vácra, találkozzunk az edző lánnyal meg a nővérével, akiket már jó régen nem láttam, aztán meg Anyuéknál legyünk. Gondoltam, nem alszunk ott, visszajövünk délután, finomakat eszünk, játszunk, majd együtt alszunk (Barni vasárnapig maradt). Gyorsan reggeliztünk, összeszedtük magunkat, majd fél 8 körül, mikor indultunk, éreztem, hogy valami nem stimmel az ajtóval, nem csukódott rendesen, megnéztem, nem volt semmi az útban. Jól behúztam, és így sikerült ráfordítanom a zárat, de amikor ki akartam nyitni, megnézni, hogy minden oké-e, soha többé nem bírtam kinyitni, bárhogy próbálkoztam. Közben Dani ott állt kabátban, Barni a Bakonyban, mondom oké, nem tudok most mit csinálni, menjünk. Igyekeztem jól érezni magam, nem aggódni amiatt, hogy hogy jutok majd vissza a lakásba, de persze tudat alatt stresszeltem. 

Végül délután Apu mondta, hogy hagyjuk Anyuval Danit, úgyis indultak át a tesómékhoz szülinapozni, menjünk mi ketten Nagykovácsiba, majd ő megpróbálja kinyitni az ajtót, kitalálunk valamit. Így is lett, de nem tudta kinyitni. Közben én már riasztottam a szomszédokat, ők adtak szerszámokat, amik nem segítettek sajnos, meg én beültem hozzájuk, míg Apu próbálkozott. Végül hívtunk egy éjjel-nappali zárszervízt, a szomszédok meg elindultak mert programjuk volt, minket meg otthagytak tévézni, a nappalijukban a kis kanapéjukon, hogy nyugodtan várjuk meg a felmentő sereget - és ez teljesen természetes volt, tényleg vicces, hogy ilyen a kapcsolatunk velük, nézem a kanapéjukon a euronews-t Apuval meg a macskájukkal mikor ők nincsenek otthon. 

Egy óra múlva jött a srác és egy perc alatt kinyitotta a zárat, amit ki is cserélt. Egy zsepi volt az ajtó alatt, és ahogy behúztam így az ajtót, valószínűleg eltört az amúgy kínai, elfáradt zárszerkezet. Kicserélte, én meg 60e forinttal szegényebb lettem. Jó szar érzés volt odaadni a pénzt, mert közben az életminőségem semmit sem növekedett, csak most megint be tudunk jutni a lakásba. 

Viszont Apa ott maradt, csináltam neki vacsit, ittunk csokilikőrt, meg megnéztünk egy filmet, amit már régen akartam, és tudtam, hogy neki is tetszeni fog (ezt). Meg hát nagyon sokat beszélgettünk, és jó volt, mert ilyen hosszú, nyugodt apa-lánya időt nem szoktunk együtt tölteni. Másnap reggel reggeli után mentünk vissza Vácra és visszazökkenhetett újra minden a régi kerékvágásba. 

the tiny things

Megint kellene egy év eleji blogger-kihívás, mert én valami miatt nem ülök le a gép elé és nem írom le a napi apróságokat, szösszeneteket, pedig szerintem azok a legjobbak, olvasni én legalábbis azokat szeretem legjobban másoknál. De mire ide jutok, már el is felejtettem, hogy mi volt, meg már nem tűnik fontosnak, és akkor már kinek van kedve írni róla. Pedig a kicsi dolgok a legfontosabbak.

Újra elkezdtem jógázni. Ez egy vinyasa flow óra, hosszú, folyamatosan aktív és nagyon nehéz, imádom. Amióta rátaláltam, egyetlen alkalmat sem hagytam ki és alig várom a következőt. Azóta sokkal jobban alszom és talán energikusabb is vagyok. Járok mellette az edzőterembe is, azóta persze kevesebbet, de szerintem a két fajta mozgás jól kiegészíti egymást. 

Első alkalommal, kedden, mire bejelentkeztem, kiderült, hogy Barni pont akkor lesz csontkovácsnál, a nagymama aznap nem ért rá, és már úgy voltam vele, lemondom a jógát (nyilván az én programom kevésbé fontos). De aztán eszembe jutott, hogy megkérdezem a szomszédokat. Azoknak, akik szemben laknak velünk, van két 30 körüli gyerekük és Dani miatt előszedték a duplós- és legósdobozt, így Dani, ha lehetne, hozzájuk költözne szerintem. Mondták, hogy persze, szívesen vigyáznak rá, így 6 után kicsivel beadtam őt hozzájuk egy adag süti (nekik) meg némi keksz és gyümölcs (Daninak) kíséretében és leléptem. Szuperjó volt így, 8 körül értem haza, játszottak végig, gyorsan második vacsiztunk, büdi napot tartott Dani, úgyhogy fürödni nem kellett, fogat mosott, olvastunk, 9-kor már aludt. 

Csütörtök reggel meg szörnyen nyűgös volt, semmi nem volt jó, sírdogált is. Előző nap nem is találkoztunk, mert a nagymama ment érte az oviba, én meg este próbáltam, Barnival hozták le az estét, és szerintem anya-hiánya volt. Aznap viszont vízvezeték szerelőket vártam, itthon kellett lennem, mondtam neki, hogy tartsunk egy pihi-napot, maradjon itthon velem. Annyira boldog volt! Aztán délelőtt mondtam neki, hogy induljunk a pékségbe, de semmi kedve nem volt, így végül megkértem a nénit a lenti lakásból, hogy vigyázzon rá, ő az, akinek a macskáját szoktam etetni, ha elutazik. Dani akkor sem jött haza, mikor már itthon voltam, jöttek a szerelők és le is léptek, végül ebédidőben úgy kellett lemennem, hogy mi van már, hol ez a gyerek? Vicces volt, hogy a néni maga is megköszönte a danizást, azt mondta, nagyon jól esett neki. Elhiszem amúgy, egyedül él, nincs családja, waldorf pedagógus volt, ráadásul annyira jól elvannak Danival.

Ma délután szülői lesz az oviban, ma is ő fog rá vigyázni, és úgy érzem, ez mindannyiunknak nagyon jó így. 

good things

Ez a hét, főleg az eleje nyűgös volt nagyon. Azt hittem, idén másképp lesz, de nem. Borzalmasan rosszul viselem a januárt, legszívesebben csak feküdnék egy puha, meleg takaró alatt, folyamatosan finomakat (de leginkább bármit) ennék, és ha lehet, ne szóljon hozzám senki. Pedig a múlt héten edzeni is elkezdtem, vettem bérletet, voltam kétszer, a héten is egyszer, egész aktív volt a múlt hétvége is, de most hétfőn valami eltört bennem, és kb mindent felzabáltam, amit találtam itthon. Mondjuk most, hogy jobban belegondolok, és megnézem a menstruációs naptáramat, lehet, hogy nem a január műveli ezt velem, hanem a hormonok. Na mindegy.

• A hétfőt Szaffinál kezdtem, végre találkoztam a kisfiával, aki nagyon cuki és kedves, és mi is tudtunk beszélgetni. Délután pedig Pilláék ugrottak be hozzánk Benivel, a cukorborsóval, akinek még görbül a szája, ha felveszem, de nem hagyom annyiban a dolgot persze, előbb-utóbb be fogom lopni magam a szívébe. Úgyhogy barátos, babázós napom volt, sok ilyet szeretnék idén.
• Barni azóta mondja, hogy szerezzünk takarítónőt, mióta itt lakunk, de egy jó ideig nem volt erre keretünk, aztán meg egyszerűen nem találtam olyat, akit szívesen láttunk volna - olyat szerettem volna, akit valaki szeretettel ajánl. De most végre volt poszt a helyi csoportban, ahol valaki ajánlott egy nőt, aki nekik segít, azt írta, precíz és gyors, ő nagyon elégedett vele, és most lett több kapacitása. Felhívtam, eljött, megnézte a lakást, beszéltünk, szimpinek és kedvesnek találtam, és nagyon vicces volt, azt mondta, ide nagyon szívesen jönne dolgozni. Gondolom, ahogy te sem engedsz be akárkit a lakásba, ő sem megy akármilyen helyre. Pénteken jött, előtte izgultunk egy kicsit mindannyian, Dani azért, hogy mi lesz a legóvárossal, mi meg egy csomót szelektáltunk, rendet raktunk mindenütt, főleg a káoszosabb helyeken, én wc-t suvickoltam - el is mondtam neki, hogy nagyon örülünk neki és izgulunk, nevetett ezen, megköszönte. Eredetileg 4 órát maradt volna, de végül majdnem 6 órát itt volt, de azt mondja, az első alkalom ilyen szokott lenni. Mi Danival Vácon voltunk aznap, délután jöttem haza, és nem tudom elmondani, milyen jó érzés volt a csillogó lakásba hazajönni, azóta is nagyon örülünk neki. És ahogy előre megbeszélték: a legóváros is túlélte a takarítást, így Dani is jóváhagyta: Zsófi jöhet két hetente. Én tudom, hogy kivételezett helyzet, hogy ilyesmit megengedhetünk magunknak, hálás vagyok érte nagyon.
• Pénteken Dani Anyuéknál aludt, mi meg elmentünk bulizni, megünnepelni Bálint egyik barátjának a születésnapját. Szuperjól éreztük magunkat, én nem emlékszem, mikor voltam utoljára szórakozni, kicsit jobban el is engedtem a gyeplőt, mint eredetileg terveztem, szombaton reggel nem volt őszinte a mosolyom, de nem bánom, nagyon jó volt pörögni kicsit, csak hát öreg vagyok én már az alkoholizáláshoz. 
• Ma meg Barni egyik barátjával, a kis családjával meg a kutyájukkal voltunk kirándulni a Hármashatárhegyi reptéren, iszonyúan jól esett, és hát kutyáztam - nagyon nagy kutyahiányom van az utóbbi időben, de még nem határoztam el magam. 
• Lesz próbánk szerdán, meg Anyuékat el akarom ide csábítani valamelyik nap, várom a hetet, remélem, jó lesz. 
• Ilyen meleg színű szőnyeget szeretnénk a nappaliba, van tapasztalatotok a Rugvistával? Ez mennyire lehet jó? 

material things

• Megint találtam a lidl-ben zöldség- és gyümölcsmegmentős dobozt. 399 forintba került. Csak az újhagyma lett volna kb ennyi. Egy másik csajnak még egy fürt  banán is volt benne, nekem meg egy csomó avokádó meg lime.

Ha esetleg már elfelejtettétek, hogy ez egy létező dolog, kezdjétek el nézegetni, ha arra jártok. 

• CeraVe arclemosó imádóknak: januárban egy csomó gyógyszertárban 20%-os akció van minden CeraVe termékre. 

• És ha már ajánló: Anna mutatta ezt az IT Cosmetics CC krémjét. Bementem a Douglas-be és két színből kértem mintát, jó nagy adagokat kaptam, úgyhogy egy darabig próbálgattam, és engem nagyon meggyőzött, végül a medium árnyalatot választottam ( a light medium és jó lett volna) és vettem teljes kiszerelést. Egyrészt én eddig egy könnyebb Lancome alapozót használtam, és mivel én rétegezem a kémeket, hylauron sav, arckrém, szérum, ezekkel nem bírt vegyülni, ahogy eldolgoztam, darabos lett. Én nem tudom, hogy hogyan lehet, de ez mint egy krém, gyönyörűen elterül, semmi darabosság, pedig sokszor csak az ujjaimat használom, hogy feltegyem. Másrészt szerintem akkor is oké már, amikor felteszem, de a nap során egyre természetesebb lesz. Este konkrétan azt szoktam gondolni, hogy már el is tűnt az alapozó a bőrömről és természetesen ilyen szép , de ahogy lemosom, azonnal előtűnnek a piros foltok. Végül, ami miatt én leginkább örülök neki, az az, hogy sokkal üdébbnek, egészségesebbnek és hidratáltabbnak tűnik a bőröm, ha épp használom, mint nélküle. Egyenletesebbé teszi a bőrszínt, bár a bőrhibákat, anyajegyeket nem tűnteti el, mert nem fed olyan erősen. 

Ha épp kerestek ilyesmit, mindenképp próbáljátok ki, bár nem mindegy, hogy hol veszitek, a douglasben szokott lenni akció, de a Notinonál eleve sokkal olcsóbb, nézzetek körül).

Én eddig nem voltam egy nagy alapozó-használó, de mostanában akár egy hétköznapra is felkenem, egy kis pirosító, spirál, és tök jó tükörbe nézni. Nagyon szeretem.

Itt pedig egy hosszabb, nem ennyire laikus leírás róla. 

csend

Most pedig nagyon-nagyon élvezem, hogy egyedül vagyok itthon, jókedvű vagyok a jól sikerült reggeltől, voltam körmösnél is. Barni a héten még nem dolgozik, most elment az anyukájával a temetőbe. Csend van, minden rendben. Lejárt az edzőteremben a bérletem, még nem érzem magamban a kakaót, hogy elmenjek tornázni, de majd talán holnap. 

Tegnap reggel leszedtük a fát együtt. Én szilveszter után nagyon hamar meg szoktam szabadulni tőle, olyankor már tulipánt akarok az asztalon látni, nem száradt faágakat meg téli manókat. Most először sajnáltam kicsit a fát, mert Dani most abban a korban van már, hogy maximálisan kiélvezte, reggel első dolga volt felkapcsolni a fényeket, mikor lejött, meg időnként leszedett néhány díszt a fáról és átrendezgette őket. De ő is elfogadta, hogy elmúlt a karácsony és a Jézuska is csak egy év múlva jön csak legközelebb. 

Nem tudom, mennyire lesz nehéz a január és a február, reménykedem benne, hogy sikerül úgy terelgetni a dolgokat, hogy sokat legyünk levegőn, finomakat, sok színes zöldséget együnk és szép dolgok történjenek. Voltunk mostanában párszor a Nagyréten úgy, hogy Dani bringázott körbe én pedig kocogtam, az nagyon jó volt, jógázni is szeretnék, meg visszaszokni a terembe. Várom  azért a tavaszt is, rengeteg színes tulipánt ültettünk mindenhol a kertben, türelmetlenül várom, hogy eljöjjön a nap, mikor elkezdenek virítani. 

Addig pedig... Ahogy Dollynak is írtam, nekem sosem könnyű ez az az időszak, az év eleje, mikor sötét van és hideg, lassan vánszorognak a napok és nem nagyon van mit várni, miből töltekezni. Ilyenkor kicsit türelmesebb vagyok magammal szemben, és úgy érzem, mindent megérdemlek. Ebéd utáni alvást, masszázst, sütit, tulipánt a lidl-ből. Mindent.

bonjour

Aggódtam, milyen lesz a ma reggel, hogy hozzuk le azt, hogy három hét szünet után újra ovi. Pár napja beszélgetünk már róla, hogy mi lesz ma, jó lesz újra látni az óvó néniket meg a gyerekeket, és mit fog majd elmesélni bent, de biztosra vettem, hogy a reggel nehezen, sírósan indul majd. Ehhez képest vidáman ébredt, kicsit bepróbálkozott, hogy mi lenne, ha mégsem oviznánk ma, majd reggeli után közölte, hogy ma nem fogok sírni, és tényleg nem. Játszott, megnézte az ablakból a szomszéd kutyákat meg a friss havat, beszélgettünk a szomszéd nénivel, dumáltunk az autóban, és az óvó nénik végül úgy fogadták, hogy Dani, te mosolyogsz? Miután bement, még visszaszaladt hozzám még egyszer elbúcsúzni, és akkor pityergett kicsit, de ez a tőlem elválós sírás volt, nem az egész reggeli szorongó sírás. 

A szünetben átszoktunk rá, hogy fél 8, 8-ig aludtunk minden nap, ma viszont 6:20-kor jelzett a telefonom, és ez meglepően oké volt - mondjuk nekem sosincs gondom a korán keléssel, és egyelőre azt látom, hogy Dani pedig egyszerűen örül, hogy indul a nap. Az viszont, hogy van kb másfél óránk reggel öltözködni, fogat mosni, hosszan reggelizni, kicsit mesét nézni közben, wc-n ülni meg játszani, és hogy nem kell sietni és kapkodni, az szerintem megfizethetetlen.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a többi nap, vajon bug volt-e, hogy ilyen jókedvűen indultunk ma, vagy ez innentől fogva feature, ez egyelőre nagy kérdés, remélem, az utóbbi. Mindenesetre most madarat lehetne velem fogatni. 

Tegnap éreztem, hogy nagyon elfáradtam, szörnyen intenzív volt a téli szünetben ennyit együtt lenni. Délelőtt már nekem is feltűnt, hogy mindenre türelmetlenül és ingerülten reagálok, rám is szólt Dani elkámpicsorodva, hogy anya, ne így beszélj velem. Meg volt beszélve, hogy Barni anyukájánál ebédelünk, de mondtam neki, hogy menjenek át ketten, nekem most egyedül kell lennem kicsit. Számomra nagy dolog, hogy merek ilyet mondani, hiszen a megfelelni vágyás miatt sokszor olyan dolgokat is megcsinálok, ami nem esik jól, pedig tudom, hogy a családnak is az a legjobb, ha nem készítem ki magam, hanem feltöltődöm néha. Ha kiégek, az a legrosszabb mindenkinek. És tényleg szuperjó volt így, aludtam egy órát, megebédeltem a kis maradék cékla-édesburgonya-répa-csicseriborsó salátámat, kávéztam, pihentem, és úgy éreztem, újjászülettem. Dani hazafelé aludt egy órát az autóban, Barni félreállt és megvárta, míg magától felébred, így végül nagyon jó délutánunk volt. Pedig 6-ra még a szomszédok is átjöttek koccintani és maradtak 8-ig, de nem bántuk. 

read and write

Én azért köszönöm a múlt évnek, vagy hát az év végének, hogy visszatért az életembe a blogolás és a blogok olvasása. Ez azért vicces, mert kedves ex-bloggerina barátnőim viszont már nem olvasnak blogokat, nekem meg egy csomó új kedvencem lett (be is tettem néhányat lent a linkek közé). Nem vagyok egy aktív kommentelő, de ezek a lányok mind nagyon kedvesek a szívemnek, hálás vagyok, hogy mint egy regényt, olvashatom az életüket. Nagyon megváltozott a blogkultúra, szerintem nagy dolog, hogy ennyien lendületet kaptak most mégis, és hogy ilyen élet lett itt újra. Hiányoznak a nagy beszélgetések és viták a kommentekben, még ha tudom is, hogy részem van abban, hogy ezek megszűntek - bár ahogy látom, nem csak nálam. Én valamennyire megint rátaláltam a flowra az írásban, nem foglalkozom vele, ki mit gondol arról, amit írok, remélem, sokszor lesz időm leülni, 

Apropó, regények: karácsonyra egy kindle-t kaptam, amire már nagyon vágytam, pedig szégyenteljes, hogy milyen keveset olvastam az utóbbi években, és hogy mennyi könyvet hagytam félbe. Pedig még könyvtárba is járunk Danival. Filmeket és sorozatokat sem nagyon nézünk, én egyszerűen túl fáradt vagyok esténként és leginkább csak összebújni és aludni akarok. Most épp Knausgard-tól a Halált olvasom, és régen nagyon szerettem az ilyen nagy, mély, nehéz történeteket, de most egy csomószor, mikor olvasom, az jut eszembe, hogy inkább pehelykönnyű, súlytalan történeteket kellene alvás előtt fogyasztanom. Na de talán idén másképp lesz. Egyébként pont karácsony előtt vettem magamnak két Marie Aubert könyvet, ezt és ezt, szóval először Knausgard, aztán a két Aubert, és csak utána jön a Kindle. Vagy hát majd meglátom, a jelenlegi tempóm mellett lehet, nyár lesz, mire végzek ezekkel. 

so long

Örülök, hogy le tudok ülni a gép elé kicsit, már napok óta szeretnék, de olyan intenzív volt az elmúlt néhány nap. Barni jó beteg lett szilveszterre, szerencsére mi nem, így a napot/estét itthon töltöttük hármasban. Pedig idén annyira jó programunk lett volna, Andrisékhoz akartunk átmenni gyerekestül még napközben, hogy egy pár barátunkkal lencsét együnk meg szépen nyugisan együtt legyünk, de Barni annyira beteg lett, hogy nem mentünk végül, amúgy kb mindenki lebetegedett. Én tök régóta nem voltam sehol, mert valamelyikünk mindig beteg, és már csak rezignáltan konstatálom, hogy aha, ez van, mom duty. Jó volt amúgy itthon, Dani karácsonyra kapott egy szuperjó puzzle-t, amit többször is kiraktunk, kaptunk Barni anyukájától lencsét, mesét néztünk. Dani aludt napközben két és fél órát, így fenn tudott maradni velünk éjjel fél 1-ig. Körben, az összes teraszról ráláttunk a tűzijátékokra, amit én gyűlölök és nagyon komolyan büntetném, de Daninak értelemszerűen nagy élmény volt. 

Az a benyomásom van az elmúlt évről, hogy nehéz volt. Az apósom halálával kezdődött, közben anyagilag is teljesen lenulláztuk magunkat a felújítás miatt, kb őszre kezdtünk rendbe jönni. Barni sokat dolgozott, de volt egy időszak, hogy nem volt munkája, ráért, pénzünk viszont nem volt, hogy utazzunk. Voltunk valamennyit a Balcsin, én augusztusban Marival meg a gyerekekkel, az jó volt. Dani augusztusban leszokott a cumiról, szeptemberben oviba ment, nem volt könnyű, kb december végére láttuk azt, hogy jól érzi magát. Novemberben és decemberben végig betegek voltunk, pont, amikor újra elkezdtem tanítani - én el nem tudom képzelni, más anyukák hogy dolgoznak az on/off betegségek mellett.

Nagyon megviseltek a világban zajló szörnyűségek, háborúk, szenvedés, meg itthon, az országban jelenlévő szegénység, igazságtalanság és reménytelenség, meg persze hogy a munkámnak semmi értéke nincs. Ezek a dolgok kicsit mindig velem vannak, és tudom, hogy meg kell tanulnom eltávolodni valamennyire tőlük, mert vannak időszakok, hogy ezek miatt ébren forgolódom éjszakánként. Közben meg szerintem olyan szép az élet. Van egy fiú, közel laktak hozzánk Vácon, alattam járt áltiban, a tesója meg felettem, jól ismerem őket. A kisebb srácnak pár éve rákban meghalt a fiatal felesége, ő két kicsi gyerekkel maradt egyedül. Egy ideje tudom, hogy van barátnője, láttam, hogy voltak Barcelonábn, mikor mi is mentünk, kértem tőle tanácsokat a várossal kapcsolatban. Aztán most láttam, hogy kisbabájuk született - szeretem az ilyen történeteket, a második esélyeket, a megerősítést, hogy lehet újra boldog az ember. 

És az új év? Én csak egészséget kérek magunknak, meg mindenkinek, nektek is, és azt fogadom meg, hogy több időt töltök a családunkkal és a barátainkkal. 

ez is elmúlt

Idén azt tanultam meg az ünnepi időszakból, hogy ha én nem húzom meg a saját és a családom határait, akkor a körülöttem lévők nem fogják megtenni ezt helyettem, illetve leginkább tojni fognak rá, hogy nekünk mi jó. Az én családom, biztosan lejött ez már nektek, nagyon laza és rugalmas, őszintén szeretnénk, ha nem csak nekünk, de másoknak is jó lenne, és ezért szívesen engedünk a saját kényelmünkből mindannyian. És mivel soha nem áll fenn a veszély, hogy a másik ezzel a nagylelkűséggel visszaél, ez így tök jól működik, működött mindig. Velem ezért könnyű nyaralni, utazni, programozni, mert én nem feszülök semmin, nekem minden jó. Barni is ilyen, szeretjük egymásban ezt a rugalmasságot, és ezen az sem változtatott, hogy gyerekünk lett. Danit is erre szoktattuk mindig, nincsenek kőbe vésett szokásaink, ha valami máshogy alakul, ha másoknak máshogy jó, szépen, jókedvűen igazodunk az új körülményekhez. 

Idén viszont kiderült, hogy ha ezt ráhagyjuk másokra, akkor ők nem foglalkoznak vele, hogy nekünk kicsi gyerekünk van, és hogy nekünk ez így nem jó. Így alakult az, hogy karácsony este fél 10-kor jutottunk el oda, hogy mi otthon együtt karácsonyozzunk és kinyissuk az ajándékokat (a túlpörgött Dani csak egyet, a többit inkább másnap reggel hozta a Jézuska); hogy én a karácsonyi menühöz végül nem tudtam hozzájárulni, Dunába vizet lett volna bármi, cserébe viszont rántotthús- és halszagúan ücsörögtük végig a napot; hogy két napot egy minimálisan sem családbarát kastélyszállóban töltöttünk; hogy a két napot végigaggódtam, hogy nehogy véletlenül zavarjon valakit a viháncoló, hangoskodó három és fél éves; hogy végig kellett néznem, ahogy Barni öccse pofákat vág mindenre, amit a gyerekem csinál, étteremben, kiránduláson, bárhol; és hogy a születésnapom estéjét egyedül töltöttem Danival egy hotelszobában. Itt az ideje, hogy a saját szokásainkat kezdjük el, jövőre hármasban fogunk ünnepelni 24-én, aznap vagy másnap lehet hozzánk csatlakozni úgy, ahogy nekünk jó, aztán remélem, hogy elutazunk valahova hármasban. 

Amikor hazajöttünk Szilvásváradról nagyon fel voltam háborodva, azóta lenyugodtam azért, örülök is, hogy nem akkor írtam meg ezt a bejegyzést, nyilván látom már, hogy ha határozottabb vagyok és részt veszek a szervezésben, nem hagyok mindent másokra, akkor nekünk is jobb lett volna. Na mindegy, majd jövőre. 

Jellemző módon december 25 az én családommal tökéletes volt a bátyáméknál, lazultunk, beszélgettünk, pizza meg süti volt a menü, semmi hiányérzetem nem volt. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy nálunk ez az alap. Meg amúgy jó volt az egész karácsony, mert a lényeg persze jó volt végig, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást, Dani boldog a parkolóházzal, amit a Jézuska hozott neki, én meg boldog vagyok, hogy van családunk és mindenki jól van. Mára lenne programunk, Jazz&Bass a Toldiban, amire minden évben megyünk, de Barni (most épp ő) annyira taknyos, hogy nem megyünk inkább, nézünk sorozatot meg kirakózunk. 

hókifli

Szerdán este mentünk volna a színésznő barátnőmel, Jászai Marival (nevezzük őt ezután csak Marinak), meg a gyerekeinkkel a belvárosba ünnepi fényeket meg fényvillamost nézni, de aztán napközben jelentkezett, hogy az ő fia csupa takony, inkább ne üljünk be egy autóba. Nekünk meg végül olyan sűrű lett a napunk, hogy lemondtam a közös programot. Még jó, mert Dani éjjel nagyon belázasodott, és azóta sincs jól, köhög, taknyos, éjszaka lázas. A dokinő csináltatott velünk covid-infuenza kombinált tesztet, mindkettő negatív, de a attól még beteg. Így a karácsonyi programjaink nagy része (egyelőre) ugrott, Barni ma elment egyedül az öccséékhez ebédelni, én meg szépen elengedtem a terveket, ez most ilyen évvége lesz, Gyömbiéknek fosós vírusuk van, annál ez sokkal jobb. Még reménykedem benne, hogy 24-én és 25-én tudunk találkozni a családjainkkal, de ha nem, én akkor sem fogok a kardomba dőlni, majd szépen kirakózunk meg eszünk hármasban. Amúgy is kivagyok, hogy miért kell MINDENT belesűríteni ebbe az ünnepi időszakba, máskor nem tudunk találkozni, finomakat enni, figyelmességeket adni egymásnak? Én ezen változtatni akarok jövőre.

Az időszak felfedezése a vaníliás-mandulás kifli, amit én most először sütöttem, pedig imádom. Danival csináltuk ketten, szuperegyszerű és annyira finom, bármennyit meg bírok enni belőle. Barni szerint jobb, mint anyukájáé, aminél nagyobb bók nekem nem kell. Ezt a receptet használtam, én a tésztába is tettem vaníliás cukrot, és a kész kifliket vaníliás cukorral elkevert porcukorba forgattam. 

Csütörtökön úgy volt, hogy a szomszéd néni vigyáz Danira, míg mi fenyőt veszünk, de végül akkor már nem volt jól Dani, így nem mertem átküldeni hozzá, Barni egyedül választott fát úgy, hogy facetime-on egyeztettünk közben, és tök jót vett, pontosan befér a lépcső alá. Szép, csak Barni anyukája vett nekünk égősort, és hideg fehéret vett, ami nagyon rideg, szinte kék, és látom, hogy mennyire jobban illene a kissé szedett-vedett, csupaszín fánkhoz a meleg, arany fény, de hát ennél nagyobb problémám sose legyen. 

ah, most látom, hogy az egyik manó levetette magát a fáról

Barni egyébként nem értett egyet azzal, hogy előbb lett fánk, és majd csak később lesz ajándék a Jézuskától (?), mert ezzel a káosszal megzavarjuk a gyereket, de én mondtam, hogy a Jézuska totál el van havazva (hoooool van hóóó?), mert annyi gyereknek kell ajándékot vinnie, és mi segítsünk neki azzal, hogy beszerezzük a fát és fel is díszítjük helyette, hogy legalább ezzel ne kelljen bíbelődnie. Dani egy pillanatig nem kételkedett, iszonyúan élvezte a díszítést, kb az összes dísz 80%-át úgy 50 cm2-re rakta fel, és naponta 50x elmondja, hogy milyen gyönyörűűűű a karácsonyfánk! 

ezt meg az oviban csinálta Dani, még az is stimmel, hogy mi ketten szőkék vagyunk, B barna

🥰

Búzát is ültetett Dani az oviban Luca napján és burjánzik, meg munkanélkülire is felvetettem magam, így szerencsére már nem kell aggódnom, hogy jövőre anyagi problémáink lennének.